vissza a főoldalra

 

 

 2009.01.14. 

Piti hazudozók

Új Torgyán születik. Amikor a régi még él – hál Istennek – és szerepeket is vállal. Az új Torgyánt Vona Gábornak hívják. Most. Korábban Zazrivec névre hallgatott, de akkor még nem volt a Jobbik elnöke. Az új Torgyánt kettős célból kreálják. Az egyik a MIÉP elhallgatását és semmivé nyilvánítását célozza, a másik, a jelenleg fontosabb, a Fidesz meggyengítése. Most megint kell egy párt, amelyik jobbról kerüli és támadja a Fideszt, de nem antiszemita és irányítható. A Zazrivec Vona Gábor-féle Jobbik mindegyik feltételnek megfelel. Tud jobbról támadni, szó szerint átvéve a MIÉP sokkal korábban kidolgozott politikai és gazdasági tételeit, de elhallgatva a forrást és az egészet sajátjának feltüntetve és irányítható is. A Vonaféle Jobbik irányítható, mint egy habostorta, amelyet valaki kézbe vesz és annak a pofájába vágja, akinek a pofájába akarja. Először úgy volt, hogy a Jobbik a MIÉP pofájába lesz vágva, de ez nem sikerült, mert a MIÉP elkapta a fejét a hab elől, mint Bush az arab újságíró cipője elől. A Jobbik nem antiszemita. Ezt már az előző Jobbik-vezetőség kinyilvánította, ám filoszemitizmusa nem volt elég meggyőző. Ezért az új csillag, aki most születik, Vona Gabri nem ám kipát tett a fejére mint Torgyán, amikor támogatást kért, hanem a feje fölé emelt egy antiszemita hírben is álló zsidó nőt, Baló György feleségét, Morvai Krisztinát, aki, hogy hitelesebbnek tűnjék fel, mindétig a nagyszüleiről beszél. Az egyik nagyatyja pópa volt. Baló Györgyné tehát a szülei kihagyásával árjásítja magát és így startol rá az Európai Parlamentben összeszedhető havi 7500 euróra. De mindez ma már szinte mellékes. Ma már az új Torgyán politikai jövője, hatása, eredményessége áll a politika homlokterében. A jövőben – ez a helyi Moszad elképzelése és a Ron Werber tanácsadó cég véleménye is – Vona kell hogy legyen minden, ami Torgyán volt. Földvédő, zászló, rendteremtő – Magyar Gárda – rendszergazda és kiterjedt kapcsolatokkal bíró nagy politikus. Alányúltak a gyereknek, mióta Balóné Morvai Krisztina a zsidó-keresztény a védőszentje. Pontosan azt a hátszelet, médiatámogatást és ostorozva előre hajtó ösztönzést kapja, mint Torgyán kapott a rendszerváltás idején először, majd vádalkuja után másodszor is, amikor a Fidesz szövetségese és minisztere lett, majd a Buzera munkatársa. Aki nem lila kamaty-igény volt azokban rendszerváltási előidőkben, mint Vona, az ennek az állításnak minden tételét ellenőrizheti. Ez ugyanaz a műsor. Ahhoz azonban, hogy Vona „a nagy politikus” lehessen és nevezett elődjének nyomdokaiba léphessen, jobban és gátlástalanabbul kell tudnia a hazudás művészetét mindenkinél. Most ezt is bebizonyította. Itt azonban van egy kis bökkenő. A korlátlan hazudozásra való képesség bizonyítása a Magyar Nemzetben történt, amely állítólag a Fidesz lapja, annak az érdekeit szolgálja. Most ez is megdőlt. A Magyar Nemzet január harmadiki száma egész oldalas, fényképes interjút közöl Vona Gáborral a ferencvárosi időközi választás előtt egy héttel, amelyben (huza)Vonánk a nemzetközi politika színterére lép. Ahogy illik. Idézzük. A nyitó kérdést Pál Gábor, a Jobbik házi riportere teszi fel. – Nemrég jött vissza Moszkvából. Ez a látogatás a sajtóban nem kapott semmilyen nyilvánosságot. Mit keresett a Jobbik elnöke Oroszországban, kikkel tárgyalt? Vona: Eredetileg két célja volt moszkvai látogatásomnak. Egyrészről orosz parlamenti képviselőkkel találkoztam volna, ám sajnos egy vírusos gyulladás támadta meg a szememet, amelytől már a gárdaper tárgyalásán is szenvedtem. Ezt a betegséget a balliberális sajtó jól ki is használta, szinte az egész világot bejárták a vérben forgó gárdavezérről készült fényképek. Az oroszországi politikustalálkozók így nem jöttek össze, de majd márciusban bepótolom. Ezt úgy kell érteni, hogy akkor majd vírusos szemgyulladás nélkül száll fel a repülőgépre és nem reméli azt, hogy az úton meggyógyul, vagy ha még akkor is egy kicsit csipás lesz, erről előre értesíti Zsirinovszkijt, hogy nem ragályos. A látogatásom másik célja egy olyan konferencián való részvétel volt, amit orosz akadémikusok, történészek szerveztek. Témája pedig Oroszország és Európa változó kapcsolata volt. Vagy van gáz, vagy nincs gáz, talán… Itt szólaltam fel. Úgy látom, hogy Oroszország nélkül nem létezik Európa, kontinensünknek nincsen jövője nélküle. Európa politikai centrumát a jelenleginél keletebbre kellene tolni, s ha ez megvalósul, abban Magyarországnak kitüntetett szerepe lehet, mint közvetítőnek.” Hű, a mindenségit, csettint a nyelvével a nyájas olvasó. Micsoda koponya, még csipásan is mekkora előrelátás. Széles nemzetközi kapcsolatrendszer. Orosz akadémikusok és történészek. És Vona felszólalt a konferencián. Ez bizonyos, hiszen a Magyar Nemzet közli. Csakhogy az egészből egy büdös szó nem igaz. Minden lehetséges helyen oroszul és magyarul utánanéztünk: ilyen konferenciáról nem tud senki, pedig ha valami érdekes ma, ebben a borzalmasan feszült világban, akkor ez az volna. Mikor volt, hol tartották, Vonán kívül ki szólalt fel és mit mondott és hogyan vettek erőt magukon az orosz akadémikusok, hogy Európához mérjék magukat, ami a méret és a gáz-olaj mennyiségek közti különbségek és a történelem miatt nem szokásuk – csakhát a Vona-gyerek nem konyít az orosz lélekhez, történelemhez és itthoniasan, liberálisan és mindenekelőtt provinciálisan hazudik. De nagyobb baj ennél, hogy a Magyar Nemzetnél senki nem akadt, aki utánanézett volna, hogy mit miért és hogyan ad el nekik ez a két összecinkosodott fiatalember. Ha mást nem, legalább ezt a konferencia részt kihúzatta volna. Csakhát akkor nem marad más, csak a csipa, meg a Magyar Gárda és nem látjuk a nagy nemzetközileg is számító politikust. Vonát, az államférfit, közvetlenül a ferencvárosi választások előtt. Vona tehát a Magyar Nemzet jóvoltából közelebb került a céljához, a Fidesz távolabb. Felvetődik a kérdés, ki irányítja ezt a lapot? Netán Leisztinger, vagy Zsirinovszkij? Hétfőn aztán a Magyar Televízió híradójában láthatta a nagyérdemű közönség Vona konferenciahőst, amint petíciót ad át az izraeli követségnek a gázai kérdésben. Délcegen lépdelnek a vaskerítés, a rácsok felé a fiúk, de azt, hogy kapurácsok közt nyújtják be a petíciót vagy felengedték őket, a nagy Vonát a lépcsőházba, nem. Szemérmes képsorok voltak. Az interjú végén aztán Vona elmondja, hogy miután a Gárdával megmentették a földet, a magyart és új irányt szabtak a történelemnek, 2010-ben bejutnak a parlamentbe és valószínűleg a Fidesz konstruktív ellenzéke lesznek, de aztán, 2014-ben könyörtelenül megnyerik a választást és átveszik a hatalmat. Ez reális célkitűzés részükről. Mert ha továbbra is az lesz a mérce, hogy ki tud nagyobbat hazudni, akkor Vona már most verhetetlen. Ha volt Moszkvában, ha nem volt.

 

Szerk.