vissza a főoldalra

 2009.01.16. 

20 év múlva - Ferences misszió Kárpátalján

A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány (KFMA) szokásos évi rendezvényére 2008. november 28-án került sor, melyen megemlékeztek a kárpátaljai egyházi élet újjáéledésének 20. évfordulójáról. A KFMA küldetéséről, a misszió elmúlt 20 évéről Kacsó Andrással, az alapítvány kuratóriumának elnökével a Kincsem Rádióban beszélgettünk.

–Az említett rendezvényen részt vett Paskai László bíboros úr is. Tudtommal a katolikus főpapnak nagy szerepe volt abban, hogy 1988-ban kezdetét vegye a kárpátaljai misszió. Legyen kedves először erről beszélni.

 – A bíboros úrnak szimbolikus szerepe volt a kárpátaljai katolikus egyház újjáéledésében, s éppen ezért hívtuk meg előadónak a szokásos éves rendezvényünkre. Anno az ő oroszországi és ukrajnai látogatásai tették lehetővé azt, hogy Kárpátalján megjelenjenek magyarországi papok és segítsék az ottaniakat a hívek ellátásában, s fokozatosan újjáépüljön a helyi katolikus egyházi szervezet. Ennek az lett az eredménye, hogy létrejött a munkácsi egyházmegye, melynek élén Majnek Antal, megyéspüspök úr áll. Sok mindenki vett részt ebben a munkában, s a mai napig is papok, szerzetesek, világiak, intézmények vesznek részt a kárpátaljai hívek gondozásában. Az egyik ilyen intézmény a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány, amit 1991-ben alapítottak. Mi azért emlékeztünk meg erről az eseményről, mert idén nyáron lesz az ominózus látogatás 20. évfordulója. Idén azokat hívjuk meg rendezvényünkre, akik az egyházi életben tevékenykedtek – elsősorban a ferenceseket –, s Majnek Antal püspök urat, aki maga is a ferencrendiekhez tartozik.

 – Hogyan esett a ’80-as évek végén a választás a ferences rendre?

 – Bíboros úr abban tudott megállapodni a helyi politikai vezetőkkel, hogy öt pap állandó jelleggel kiköltözik Kárpátaljára. Először két jelöltje volt: Bohán Béla jezsuita atya és Diósy Kornél domonkos szerzetes. Ők egyrészt Paskai László látogatásait készítették elő, másrészt több alkalommal jártak turistaként az akkori Szovjetunióban. Bíboros úrban felvetődött: hol talál még három olyan papot, aki hajlandó szolgálatot teljesíteni abban a nyomorúságos helyzetben? Hegedűs Kolos, a ferences rend akkori provinciálisa segített a terv megvalósításában. Közölte a főpappal: távoli missziót már nem tudnak vállalni, de szívesen küld szerzeteseket Nagyszőlősre, hiszen ott régebben a rendnek kolostora működött.

 – Tehát kezdetben öt pap, köztük 3 szerzetes ment ki Kárpátaljára. Ők hol laktak? Volt-e rendház? S ide kapcsolódik: milyen állapotban voltak a helyi római katolikus templomok?

 – Utolsó kérdésére nem lehet egyértelmű választ adni. Voltak olyan templomok, melyek működtek, de olyanok is voltak, melyek borzalmas állapotban voltak. Így a nagyszőlősi templom. Azzal az ürüggyel, hogy az épület életveszélyes: sóraktárként, bőrraktárként működött. A berendezést pedig szétzúzták. A hívek így a kicsinyke temetőkápolnában tudtak csak összejönni. Bíboros úr is ott tartotta a szentmisét. Érdekes: érkezése előtt hirtelen kitakarították a templomot, s átadták a híveknek. 1991-ben már a helyreállított nagyszőlősi, gótikus templom megáldásán vehetett részt. A ferenceseknek sem volt a missziós munka elején kolostoruk, bár állt ott egy barokk épület, mely régebben a rendé volt, s akkor silány helytörténeti múzeumként működött. Így magánépületben kaptak szállást. Azóta a kolostor épülete az egyházközség tulajdonában áll.

 – Kinti nemzettársaink kettős – vallási és etnikai – kisebbségben élnek. Hogyan fogadták a ferenceseket a magyarlakta településeken?

 – Szemtanúk elbeszélése szerint: amikor a helybeliek először találkoztak az utcán rendi ruhába, habitusba – köznyelv szerint csuhába – öltözött szerzetesekkel, sírtak. Annyira megrendültek a váratlan ajándéktól. Való igaz: a kárpátaljai emberek többszörös elnyomás alatt éltek. A magyaroknak is nehéz volt, de más nációk tagjának sem volt lényegesen egyszerűbb az élet. Ki kell hangsúlyozni: Kárpátalja egy különleges terület, ahol a nemzetiségek békésen élnek egymás mellett, igaz, a politikusok azt szeretnék, hogy ez negatív irányban változzon meg. A különböző felekezethez tartozók is segítették egymást. A legnehezebb helyzetben a görög katolikusok voltak, őket a „rómaiak” segítették. Az ortodoxokkal és a reformátusokkal is békés és barátságos volt a római katolikusok kapcsolata.

 – A misszió szó hallatán a legtöbb ember egy filmre, vagy az indiánok és az afrikaiak között térítő papokra gondol. Mi a feladata a harmadik évezred elején egy kárpátaljai ferences misszionáriusnak?

 – Most már formálisan nem beszélhetünk misszióról, hiszen a ferences rendtartomány egyik egysége az a rendház, melyben a szerzetesek élnek. A misszió szónak esetünkben küldetés, feladat a jelentése. Alapítványunk azt szolgálja, hogy a magyarországi, elsősorban a ferencesekhez kapcsolódó hívek segítsék a kint élő testvéreket, de legfőképpen a magyar katolikus egyház ott élő papjait, tagjait. Igaz, sok a pozitív változás, ennek ellenére még mindig hatalmas a szegénység és a nyomor. Sok intézmény csak akkor tud működni, ha mi hatékonyan segítjük fenntartásukat. Nem csak fejlesztésekről van szó, hanem elsősorban arról, hogy a meglévő intézmények fenn tudjanak maradni. Ezért alapítványunknak az a feladata, hogy lehetőséget biztosít a magyarországi adakozóknak a támogatásra. Mi a befolyt összeget az adakozó szándéka szerint, s a helybéliek pályázatai alapján szétosztjuk. Az intézményektől üzleti terveket, beszámolókat, pontos elszámolást kérünk. Az a tény, hogy rászoktatjuk az intézményeket a tervszerű gazdálkodásra, legalább olyan fontos, mint az anyagi támogatás.

 – Bizonyára az önök számára is fontos a kárpátaljai magyar fiatalok tanítása, nevelése. Támogatnak líceumokat, kollégiumokat is?

 – Sőt óvodákat is. Hét kisdedóvó kap tőlünk kisebb-nagyobb támogatást. Általános iskolák működését is segítjük, de a munkácsi katolikus középiskolát és a hozzá kapcsolódó kollégiumokat is támogatjuk. Két ungvári egyetemi kollégium működéséhez is hozzájárulunk.

 – 2007-ben, majdnem egy évvel beszélgetésünk előtt látogatást tettek a köztársasági elnöknél. Támogatja Sólyom László a munkájukat?

 – Elnök úr jól kihasználva társadalmi pozícióját, azzal tiszteli meg az olyan civil szervezeteket, mint amilyen a mienk, hogy karácsony előtt meghívja azok tisztviselőit. Erre 2008. december 9-én került sor. Sólyom László megköszönte munkánkat, bíztatta az aktivistákat: a kitartó munka meghozza a gyümölcsét. Idén felhívta a figyelmet a gazdálkodás szakmai javítására és minőségének fokozására, tekintettel a gazdasági válságra. Mi pedig igyekszünk kiadványok útján megismertetni munkánkról a köztársasági elnököt.

 – Az említett gazdasági válság Magyarországot és Ukrajnát is elérte. Nem lett kevesebb a befolyt pénz mennyisége?

 – Adakozóink tábora két részre osztható. A legtöbben szegény emberek, akik a bibliai szegényasszonyhoz hasonlítanak, ők nem biztos, hogy jobban élnek a kárpátaljaiaknál, de úgy érzik: segíteniük kell, akár 500 Ft-tal is. Kevesebben vannak jómódúak, de ők adják össze az adományok nagyobb részét. Egyik Széchenyi-díjasunk tavaly pl. 1,5 millió forintot utalt át nekünk. Jelenleg még nem érezzük az adományokon a gazdasági válság jeleit. Változatlanul bízom az emberek jó szándékában, s abban, hogy tudják: az anyagi gyarapodás csak akkor ér valamit, ha abból másokat is részesítünk.