vissza a főoldalra

 

 

 2009.01.16. 

Lemondott a román belügyminiszter

Lemondott január 13-án tisztségéről a román belügyminiszter. Gabriel Oprea azt követően jelentette be lemondását, hogy pártja hétfőn megvonta tőle politikai támogatását. A kormánykoalíciós Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői azt sérelmezik, hogy Oprea a beleegyezésük nélkül nevezte ki az általa vezetett szaktárca államtitkárait, valamint a belügyminisztérium hírszerzésének vezetőjét. A PSD vezetősége ugyanakkor a tárcavezetőnek a pártból való kizárását javasolja, helyébe pedig más személyt javasolt. Mircea Geoana pártelnök szerint Oprea egyoldalúan intézkedett az államtitkárok és hírszerzési vezető kinevezése ügyében. A belügyminiszter a pénteki kormányülés után jelentette be a közigazgatási és belügyminisztérium négy államtitkárának, valamint a szaktárca hírszerző szolgálata államtitkári jogkörrel rendelkező vezetőjének kinevezését. A legújabb sajtóhírek szerint egyébként Emil Boc kormányfő a PSD alelnökét, Dan Nicat akarja javasolni arra, hogy ideiglenesen betöltse a belügyminiszteri tisztséget. Boc már be is nyújtotta Traian Basescu államelnökhöz a kinevezésről szóló javaslatot.

 

(Forrás: erdon.ro)