vissza a főoldalra

 

 

 2009.01.21. 

Megjelent a Magyar Fórum XXI. évfolyamának 3 .száma

Csurka István írása (2.oldal)

Magyarországnak igenis vannak anyagi tartalékai. A Makói árokban lévő irdatlan gázmennyiség szakemberek szerint 2012-re kitermelhető állapotba kerül. Ha ez igaz, nekünk nem kell se Nabucco, se Déli áramlat, szolgáltatók lehetünk, komoly jövedelemre tehetünk szert. Természetesen a magyar föld kincse feletti rendelkezést vissza kell szereznünk. Erről most mélyen hallgatnak. Mintha nem is volna. Pedig ez a kincs óriási távlatokat nyit a gáz mellett, azon fölül is. A tény, hogy a Magyar Alföld egy része felett igen vékony a földkéreg és közel van a magma –talán, az én laikus eszemmel… – isteni ajándék is lehet. De ehhez a Magyar Alföldet a magmáig magyar birtokba kell venni. Komprádorburzsoá kormánnyal ez lehetetlen. Az kiárusítja. Valahol a Hajdúságban is találtak egy kisebb gázmezőt. Azonnal eladták.

 A doniak meghaltak, a hazugság él (Győri Béla riportja Fóris Elemérrel, a Doni Bajtársak Szövetségének egykori elnökével ; 3.oldal)

– Kedves Fóris úr, mennyien vannak még az országban, akik ennek a kornak hiteles tanúi?

-Éppen tegnap kérdezte tőlem a Hadtörténeti  Intézetből Holló tábornagy úr, hogy tudok- e a csoportomból valakit, de csak egyikőjükről tudtam, akit közelről ismertem, aki ott volt a doni harcoknál is, vele tartom a kapcsolatot a mai napig. De sajnos olyan sokan halnak meg, hogy szinte egymás után temetjük őket. Van egy szavahihető ember, kint él Amerikában, és az ott megjelenő újságból tudjuk, ki hal meg és hol. Én összesen 13 évig voltam a katonák között. Ha valaki, én igazán sok embert ismertem, és sajnos ma már nagyon kevesen élnek azok közül, akik szintén ott jártak. Mondják sokan, hogy ott voltak, de az mese. Azt kell megkérdezni, hány éves, és már tudni. Akik ott jártak, 25 évesek voltak, vagy valamivel idősebbek.

 Privatizációtól féltik a miskolci kórházat (Oláh János, 5.oldal)

Miskolc szocialista többségű közgyűlése már döntött: gazdasági társasággá alakítja a városi kórházat. A tetemes adóssággal rendelkező intézmény élére pedig azt a Tasnádi Zoltánt nevezték ki, aki az Országos Pszichiátriai Intézet felszámolásában vállalt fontos szerepet. A városi kórház eladásától félnek a miskolciak. A történtekről dr. Szinay Attilát, a miskolci közgyűlés fideszes frakcióvezetőjét kérdezte a Magyar Fórum.

 Bojkottot hirdetnek a vendéglátósok (Oláh János, 5.oldal)

A vendéglátó-ipari és szállodai érdekképviseletek azt ajánlják tagjaiknak, hogy február elsejéig, a napi standolási kötelezettség hatályba lépéséig fokozatosan csökkentsék 50 százalékra az égetett szesz kínálatukat. Úgy látják, a napi standolás gyakorlata nem oldja meg a feketegazdaság elleni küzdelmet, a jogszabály gyakorlatilag végrehajthatatlan. Károvits Tamást, a Magyar Vendéglátó Ipartestület volt elnökét a kialakult helyzetről kérdeztük.

– Miért káros ez a rendelet a vendéglátó üzleteknek?

-Aki ismeri a szakmánkat, az tudja, hogy az utóbbi években jelentősen nőtt az italkínálat a polcokon, ami azt jelenti, hogy egy-egy üzlet akár 100-150-féle italt is kínál eladásra. Az új törvény azt mondja ki, hogy ezt a mennyiséget naponta kell lemérni és dokumentálni. A vételezést, a készletet, a maradványt és a fogyást is külön fel kell tüntetni. Ezt minimum naponta, de minden műszakváltásnál is el kell végezni. Amennyiben tévedés történik, és jön egy ellenőrzés, 300-tól 600 ezer forintig terjedő büntetést szabhatnak ki az üzletre. Aki ebben érintett, az tudja, hogy egy borzalmas munkáról van szó. Műszak végén még kiöntögetni, és figyelmesen leellenőrizni az italok mennyiségét nagyon fárasztó feladat. Sehol a világon nincs ilyen.

 Művészinterjú Szóka Júlia operettprimadonnával (Medveczky Attila; 12.oldal)

A politika határozza meg, hogy mennyi pénz jut a színházaknak. Sajnos az összeg egyre kevesebb. Már ott tartunk, hogy igazgatók megkérdőjelezik: lehet-e egy ennyire szűk keretből színházat csinálni. A politika is beleszól a kultúrába a színházi élet, a művészi színvonal rovására. Azt mondják: tartsa fenn magát a színház. De hogyan? Már kezdetekben voltak támogatói, mecénásai a színháznak, mert ez egy olyan szegmense a kultúrának, mely nem bírja fenntartani magát

 Pax et bonum! 800 éves a ferences rend. Medveczky Attila interjúja Dobszay Benedekkel, a a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány provinciai titkárával (15.oldal)

A magyar provincia intézményrendszere akkora, mint egy kisvárosé. Több mint 500 külső munkavállalónk van, több mint 2 ezer diák oktatásáról gondoskodunk, s több 10 ezer ember hitéletét ápoljuk, nem beszélve szociális vállalásainkról. Ezekhez a szolgálatokhoz szükséges egy optimális anyagi háttér. Közben persze meg kell kérdezni magunktól: mi a pénzforrásokat megfelelő módon használjuk fel vagy sem? Végül az sem mellékes, hogy megvizsgáljuk, munkavégzésünkben vagyunk-e annyira szorgalmasak, mint egy egyszerű, szegény magyar ember.

 

Keresse a nemzeti radikalizmus orgánumát csütörtöktől az újságárusoknál!