vissza a főoldalra

 

 

 2009.01.16. 

Bangó Margit szilveszteri virslije

Emlékezetes, de egyben nevetséges pillanata volt a 2006-os országgyűlési választások kampányának, amikor Gyurcsány Ferenc a legnyomorúságosabb körülmények között élő, főleg cigány etnikumú, budapestiek voksainak megszerzése érdekében ellátogatott a józsefvárosi Mátyás térre. Az ingyenes miniszterelnöki bohóckodás helyszínét elsősorban is azért kereste fel sok, főleg roma szegény ember, mert a népszerű cigánynóták előadásával ismertté vált énekesnő, Bangó Margit is fellépett a rendezvényen. Bangó Margit a Mátyás téren összegyűlt tömeg képviseletében túláradó lelkesedéssel fogadta, és a „Magyar Népköztársaság” miniszterelnökének nevezte Gyurcsányt, akivel ezután táncra perdült, sőt duóban kurjongattak el néhány közkedvelt cigánydalt. Számos nélkülöző, mindennapi megélhetési gondokkal küszködő roma akkor döntött úgy, hogy a számára boldogabb jövőt ígérő, a cigány közösség előtt Bangó Margit által is hitelesített Gyurcsány Ferenc pártjára, az MSZP-re adja szavazatát. A szárnyaló magyar gazdaságról, nagy és stabil jólétről, valamint a cigányság gyors felemeléséről szóló ígéretekkel azután az úgynevezett baloldal meg is nyerte a választást, ám ez csak a legenyvesebb kezű romáknak hozta el a gyors meggazdagodást. A gyanú szerint a szocialistákat támogató cigányvezérek, Kolompár Orbán és társai súlyos milliókat nyúltak le a népük megsegítésére szánt közpénzből, miközben a romák túlnyomó többségének életkörülményei folyamatosan rosszabbodtak.

Mialatt a cigányok százezerszámra süllyednek a legmélyebb nyomorúságba, úgy, hogy a magyar társadalomba való integrálódás esélyét generációkra elzárják előlük, egy szűk rétegük irritáló módon hivalkodik gazdagságával. A sokszor saját etnikumuk kárára vagyonosodott romák viselkedésében azonban az a legvisszataszítóbb, hogy a népük halmozottan hátrányos helyzetű rétegeivel való törődésnek még a szándéka sem lelhető fel náluk. Élvezik a gazdagságot, és bármely magyar embernél sokkal inkább lenézik a szegénységben élő cigányokat, akiknek nyomorúságára persze előszeretettel hivatkoznak, ha érdekük úgy kívánja. Ennek a magatartásnak, hozzáállásnak szilveszter előtt a Tv2 jóvoltából ismét megtapasztalhattuk egy jellegzetes példáját, mégpedig a Gyurcsány Ferenc mellett aktív kampányszerepet vállaló Bangó Margitnak köszönhetően. Az elmúlt év utolsó előtti napján ugyanis az Aktív című műsor a mesterszakácsként tetszelgő „művésznővel” teszteltette a kereskedelmi forgalomban kapható különféle virsliket. A minősítendő áruk értéke a kilónkénti 200-tól 2600 forintig terjedt. Bangó Margit szinte azonnal kimondta, hogy ő a 2600 forintost választaná, míg a 200 forintos virslit senkinek nem ajánlja. Ezt a véleményt támasztotta alá a bemutatott teszt is, melynek során a legolcsóbb virsli a mikróban való melegítés, illetve a vízben való főzés közben szétpukkadt. Végül is az volt Bangó Margit összegző véleménye, hogy aki szereti, az megvásárolhatja a kilónként 500-700 forintért árusított termékeket is, de az igazán jó minőség a 2000 Ft feletti árnál kezdődik. Mivel anyagilag a különbség jelentéktelen, úgyszólván említésre sem méltó, az élvezet bőségesen kárpótol azért a csekélyke többletért, amit a minőségi, 2600 forintos virsliért kell fizetnünk – állapította meg az énekesnő.

Ami a minőséget illeti, bizonyára igaza is van Bangó Margitnak, csakhogy az árkülönbségek – 200-tól 2600 forintig – jelentéktelenként való feltüntetése arra utal, hogy Gyurcsány Ferenc lelkes támogatójának elképzelése sincs a szegény emberek, főleg a cigányság túlnyomó részének valós életkörülményeiről. Sok családban ugyanis még csak álmodni sem mernek a 2600 forintos virsliről, sőt örülnek, ha legalább a 200 forintos termékből meg tudják vásárolni a szilveszteri vacsorához szükséges mennyiséget. Az ő helyzetükben a kétféle áru közötti különbség a még megfizethetőt és az elérhetetlent jelenti, amiről úgy tűnik, Bangó Margitnak halvány fogalma sincs. Pedig az énekesnő 2006-os agitációs show-műsorának helyszínén, a Mátyás téren élnek olyan családok is, melyek asztalán a legolcsóbb bolti sertészsírral megkent kenyér a leggyakoribb étel, és sokszor csupán sóval ízesített üres főtt tészta az ebéd. Korábban népszerű volt körükben az olajba mártott kenyér is, ám az étolaj árának emelkedésével erről már régen leszoktak a nyócker szegényei. Tehát a sötét kilátásokkal beköszöntött 2009. év kezdetén pontosan azok számára megfizethetetlen a Bangó Margit által a Tv2 műsorában mindenkinek ajánlott 2600 forintos virsli, akiket a Gyurcsány szolgálatába állt énekesnő 2006-ban még egy szebb és boldogabb jövő ígéretével szédített.

 

Varga Imre