vissza a főoldalra

 

 

 2009.01.23. 

Újabb csángóellenes megfélemlítés!

Az ellenpropaganda ellenére folytatódik a magyar oktatás a csángóföldi Szitáson, ahol a falu román nemzetiségű papja felszólította a híveket, hogy ne engedjék gyermekeiket a magyar órákra.

A 900 fős, csángó magyar lakosságú Szitáson (Nicoresti) tavaly decemberben kezdődtek el a magyar nyelvű foglalkozások. Ez a huszadik moldvai falu, ahol a Moldvai Csángómagyar Szövetség (MCSSZ) magyartanításba kezdett. Major Enikő tanító azt MTI-nek szerdán telefonon elmondta, hogy a kezdeti 25 helyett az utóbbi napokban 6-7 iskolás gyermek vesz részt a délutáni foglalkozásokon. Elmondása szerint a szülők attól tartanak, hogy a falu román római katolikus plébánosa megismételheti a magyar oktatás elleni, január 11-i kirohanását, amikor megtiltotta a szülőknek és gyerekeknek, hogy a magyar nyelvi foglalkozásokra járjanak. A pap elővigyázatosságra szólította fel a szülőket, a világban tapasztalható pedofília, gyerekpornográfia és emberi szervcsempészet miatt. Majos Enikő elmondta, hogy már a plébánián tett január eleji bemutatkozó látogatásán jelezte a pap, hogy ellenpropagandát kezd a magyartanítás ellen. Hegyeli Attila, az MCSSZ oktatási felelőse az MTI-nek szerdán telefonon úgy nyilatkozott, hogy - a korábbi ilyen esetekhez hasonlóan - levélben kívánnak panaszt tenni a jászvásári (Jasi) római katolikus püspökségen. Előzőleg megpróbálnak beszélni a szitási pappal, aki eddig elérhetetlennek bizonyult.

 

(Forrás: erdon.ro)