vissza a főoldalra

 

 

 2009.01.23. 

Gergényi Péter tagadta bűnösségét

Gergényi Péter volt budapesti főkapitány tagadta bűnösségét abban a Fővárosi Bíróságon (FB) szerdán megkezdődött perben, melyben egy magánszemély pótmagánvádlóként hivatali visszaéléssel vádolta meg a tábornokot a Kossuth tér 2006. évi lezárása miatt.

Szerdahelyi Szabolcs, a Deport '56 vezetője azzal vádolja Gergényi Pétert, hogy amikor 2006. október 23. után gyülekezési jogukkal élve demonstrációt jelentettek be a Parlament környékére, a fővárosi főkapitány "a gyülekezési törvényt kijátszva"  "szándékosan húzta az időt", nem hozott egyértelmű tiltó határozatot, mely ellen gyors és hatékony jogorvoslattal, fellebbezéssel lehetett volna élni.

A pótmagánvádló szerint a tábornok "jogi trükkel", joggal való visszaélés révén korlátozta az emberek gyülekezési jogát. Ugyanis a főkapitány döntéseit hiába támadták meg közigazgatási perben, a bíróságok nem tudták azt érdemben vizsgálni, felülbírálni.

 Mindezzel Szerdahelyi Szabolcs szerint Gergényi Péter megvalósította a hivatali visszaélés bűntettét. Gergényi Péter a szerdai tárgyaláson tagadta bűnösségét, de nem tett vallomást, csak annyit mondott, hogy ő és munkatársai is kizárólag a munkájukat végezték a törvényeknek megfelelően.

 Az FB márciusra tűzte ki a következő tárgyalást. Addig a bíróság beszerzi a Kossuth tér lezárásával kapcsolatos rendőrségi iratokat. Azok ismeretében dönt majd a további iratok beszerzéséről például a Nemzetbiztonsági Hivataltól, továbbá a tanúk meghallgatásáról, akik között ott lehet majd az országos főkapitány és az NBH főigazgatója is.

 A bíró jelezte azt is, hogy amennyiben államtitkot tartalmazó iratokat érint az ügy, a következő tárgyalás zárt lesz.

 

(Forrás: dunatv.hu)