vissza a főoldalra

 

 

 2009.01.30. 

A rovásírás zavarja a Hargita megyei prefektust

Felszólítást kapott a gyergyócsomafalvi helyi tanács Hargita megye prefektusától, hogy vonja vissza azt a határozatát, amelyben szentesítették, hogy a helységnévtáblán székely rovásírással is feltüntetik a település nevét, a román és a magyar felirat mellett.

A Székely Nemzeti Tanács helyi szervezete tiltakozik a prefektus levele miatt. Ambrus Árpád, az SZNT helyi alelnöke elmondta, a csomafalvi önkormányzatnak nagyon gyorsan kell döntenie, hiszen Constantin Strujan prefektus csupán pár napos határidőt szabott arra, hogy visszajelzést kapjon a polgármestertől a tanácshatározat visszavonásáról. Ha ez nem történik meg, az önkormányzat pénzbírsággal sújtható.

 „A táblát nem azért raktuk ki, hogy most levegyük onnan. Keressük a megoldást arra, hogy a törvénynek is és a nemzeti kötelességünknek is eleget tegyünk, ám az a baj, hogy román rovásírásról még nem hallottunk? - nyilatkozta Márton László Szilárd polgármester.

 A törvény kimondja, hogy azokon a településeken, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárok aránya meghaladja az összlakosság 20 százalékát, az anyanyelvű feliratozást ugyanarra a táblára, a román nyelvű megnevezés alatt, ugyanolyan karakterekkel, betűmérettel és színnel kell feltüntetni.

 

(Forrás: kitekinto.hu)