vissza a főoldalra

 2009.01.30. 

Építsünk templomot

Mi, európaiak – tagadjuk vagy nem – Istennek hála, ízig-vérig keresztények maradtunk minden történelmi változások ellenére is: ha igazán nagy öröm vagy bánat ér bennünket, azért mindig csak megtaláljuk a Fennenvalót, hogy köszönetet mondjunk neki, vagy vigaszt kérjünk tőle. Tesszük ezt nemcsak egyéni, de nemzeti szinten is. Két nyilvánvaló példát mondanék. 1871-ben a kommün kéthónapos uralma annyira sokkolta az amúgy eredendően baloldali – de 1789-re még jól emlékező – francia társadalmat, hogy leverését követően állami pénzen felépítették Párizs legmagasabb pontjára a káprázatos Sacré-Coeur bazilikát „a bűnbánat és a nemzeti megújhodás jegyében”, egyenesen Jézus Szívének ajánlva fel a francia nemzet sorsát és védelmét. (A templomépítéstől függetlenül pedig 17000 embert lőttek agyon a kommün megtorlásaként.) Ehhez hasonló gesztus figyelhető meg hazánkban is, a károlyis-kunbélás vörös terror négy hónapját követően: a Városliget szélén a magyar nemzet felépítette a harmincnégy méter magas kupolájú, neoromán Regnum Marianum templomot, mint a hálaadás templomát a kommunistáktól való megszabadulásért, megerősítve ezeréves hitünket abban, hogy „égi nagy Patrónánk” maga az istenszülő anya. (A templomépítéstől függetlenül pedig 50 politikai bűnözőt végeztek ki a terror törvénytelenségeinek megtorlásaként.) Ezen a ponton kikerülhetetlenül adódik, hogy a francia és magyar mentalitás összevetése céljából a 17000 és az 50 közötti több nagyságrendi különbség a szemünkbe ötöljék, de ezúttal azt javaslom, hogy inkább a Sacré-Coeur és a Regnum Marianum megszületése közötti nagyfokú azonosságot tekintsük fontosabbnak.

Hogy mindezt miért mondtam el? Azért, mert ezekben a napokban végre-valahára, nyolcévnyi borzadály – sőt: félelem – után megszabadult a világ az eszelős junior W. Bushtól, ettől a rémálomembertől, aki a világ egyik legbefolyásosabb vezetőjévé verekedte fel magát. Vajon mennyire reális elvárás részemről, hogy az Európai Unió tagállamai, mondjuk Brüsszelben emeljenek egy impozáns templomot, megköszönve az Úrnak, hogy megszabadított minket egy politikai ámokfutótól – (Angliának például a világháborút követően az a néhány év volt a legszégyenteljesebb erkölcsi mélyrepülése, amíg Bushsal együtt masírozott és ontott vért Irakban) –, emléket állítva egyben mindazon ártatlan tíz- és tízezreknek, akiket junior Bush hagymázas demokrácia-elmélete a világ legkülönfélébb államaiban, direkt vagy indirekt módon megölt bombáival, katonáival, befolyásával, vagy éppen gazdasági blokádjaival. Mindenesetre valami azt súgja nekem, hogy ez a templomépítés elmarad, bár az is biztos, hogy nem az amerikai jogvédők miatt, akik szinte örömünnepet ülnek ezekben a napokban. A Human Rights Watch nevű jogvédő intézmény igazgatója szörnyülködve tárta a világ elé azt az „óriási kárt”, amit azok a visszaélések okoztak a világnak és az USA-nak egyként, amiket a terrorizmus elleni harc ürügyén és jegyében követett el az arrogáns Bushadminisztráció emberi jogi és nemzetközi jogi téren. Természetesen a Fehér Ház felháborodottan utasítja vissza e vádakat, ugyanis a külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján közölte a világgal, hogy márpedig ő mennyire büszke a Bush-kormányzat „emberi jogok terjesztésében elért eredményeire”. A szóvivő úr gyaníthatóan nem fog téglajegyet venni a mi templomunkhoz, miképpen valószínűleg az a magyar orvos sem, aki az Amerikai Magyar Orvosszövetség extitkára, és a Magyar Nemzetben mutatott rá Bushnak arra az arcára, amely – az amerikaiak szemében állítólag –imádni való. Mindenesetre elgondolkoztató a doktor úr cikke, mert figyelmeztet egy tényre, amit hajlamos mellőzni a világ: a Bush politikáját gyakorlatilag prolongálni szándékozó republikánus John McCain az amerikai szavazatok közel 47 százalékát szerezte meg! Obama győzelme nem a tömegeknek, az utca emberének köszönhetően lett jelentős, hanem az un. elektori támogatottsága révén. E számok szerint az átlag amerikainak semmi szóra érdemes gondja-baja nem volt Bushsal. (Kezdek rá nagyon büszke lenni, hogy én átlag európai vagyok.) Itt jegyzem meg, valójában csak azt adta vissza a republikánus tábor, amit 2000-ben kapott: nominálisan Bush kevesebb szavazattal bírt, mint kihívója, Al Gore, de a mitikus elektorok szavazata őt tette elnökké. Ez a bizonyos átlag amerikai állítólag ellágyuló hálával tekint Bushra, annak családbarát belpolitikája, családi adórendszere, korlát nélküli hiteltámogatásai, esélyegyenlőségi erőfeszítései miatt, és – hogy fejezzem ki magam, hogy ne legyen durva – intenzív hitélete, egyenesen az Úrtól kapott utasításai sem tűntek túlzónak szemükben. Így aztán majdnem visszaszavazták Busht, ezúttal McCain neve alatt. Tisztelettel veszem tudomásul ezeket a tényeket, és ha ez lehetséges, én viszont egy átlag európai szemével foglalnám össze a leköszönő elnökről elmondható legfontosabb jellemzőket. Bush elnök nyolc éve alatt az Egyesült Államok a világ olyan vízfejévé vált, amely az egész emberiség jövőjét veszélyezteti. A világ legnagyobb adósa: még elvileg sem képzelhető el, hogy valaha is visszafizetheti felvett kölcsöneit. A világ legfelelőtlenebb és legdilettánsabb pénzpolitikáját folytatja, átgondolatlan hitelezési gyakorlata, erejét meghaladó hadi kiadása az egész világot gazdasági és pénzügyi válságba lökte. Az USA-ban a II. világháború óta nem volt annyi munkanélküli, mint ma van, és még a mai 25 milliós munkanélküliséget is csak úgy sikerült ilyen „alacsony” szinten tartani, hogy a két évszázados amerikai alapvetésekkel homlokegyenest ellenkező gazdaságpolitikát honosított meg: a magánszférában óriási állami támogatást ad, gyakorlatilag tehát államosít. (Érthető, hogy miért nincs pénz munkahelyteremtésre.) Iskolás korom óta tudom, hogy „Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog”, de hogy éppen az USA-ban fog még élni a nagy bolsevik, az engem is meglepett. Mindezek mellett Bush elnök háborús bűnös a javából, és nincsen kétségem, hogy ha nem ma, és nem holnap, akkor holnapután eljön az idő, amikor az emberiség a leggyalázatosabb diktátorok panteonjába fogja utalni őt. Az a külpolitika, amit Izrael védelmében produkál, nem ritkán egyenesen Amerika-ellenes, saját nemzetének sem kedvező, a világnak sem tetsző, mégis feltétel nélkül támogatja pénzzel, fegyverrel, jogi kiállással azt a genocídiumot, amit a történelmi Palesztinában a zsidó állam elkövet. Ma a szellem, a gondolat, a szabadságot igénylő gondolkodó nem érzi jól magát az Egyesült Államokban, esetleg fél is. Netán üldözik is. 1991-ben megszűnt a borzasztó Szovjetunió, de Bush Amerikáját nézve, nagyon úgy tűnik, mintha ott kezdene újra magára találni. Nem hiszem persze, hogy Obama lesz a minden bajra írként ajánlható csodaelixír, de meggyőződésem, hogy sok minden másképpen lesz a jövőben, mert amit Bush létrehozott, az már a gödör legalja. Innen már minden normális amerikai is szeretne kimászni. Hát még az, aki nem amerikai, csak fizeti a cechet: pénzzel, munkanélküliséggel, nyomorral – netán, ha palesztin, iraki vagy afgán az illető – az életével. Ugye megértik, de én nem fogom visszatapsolni a függöny elé ezt az embert.