vissza a főoldalra

 

 

 2009.01.30. 

Mélyülő nyomorúság

Két hét után – Európában egyedülálló módon – megbukott a korábban már többször is előterjesztett és visszavont, majd a kormány és az álellenzék képviselőivel megszavaztatott 2009-es magyar költségvetés. Miután hazánkban járt a francia szocialista pártból a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói székébe emelt Dominique Strauss-Kahn, hogy a nyilvánosság előtt megdicsérje, majd a zárt ajtók mögött leszidja és felelősségre vonja Gyurcsány Ferencet, a magyar miniszterelnök újabb, az alsó középosztályt is nyomorba döntő megszorítások kilátásba helyezésével igyekezett kedvében járni nagyhatalmú vendégének. Engedelmeskedve a gyarmatosító hatalom egyik főemberétől kapott parancsoknak, az eddig kiszivárgott hírek szerint a kormány 200-300 milliárd forinttal kívánja csökkenteni a közkiadásokat, további 4-5%-kal szándékozik emelni az általános forgalmi adót. A napvilágra került elképzelések szerint a megszorítások elsősorban a családi támogatásokat, a szociális kiadásokat és a nyugdíjasokat megillető kedvezményeket érintenék. Többek között megszűnhet az alanyi jogon járó családi pótlék, a jogosultaknak járó összeg pedig még szeptemberből sem növekedne. Eltörölnék a gázártámogatást és szűkítenék a kedvezményes gyógyszervásárlás lehetőségeit. Az áfa emelése pedig a már amúgy is létminimum alatt élő milliók terheit növelné az elviselhetetlenségig. Úgy látszik, hogy az IMF-et és helyi megbízottait a legcsekélyebb mértékben sem érdekli, hogy az általuk kilátásba helyezett lépések tovább gyengítik a magyar társadalom teljesítőképességét, aminek csökkenése már eddig is döntő mértékben járult hozzá a válságos körülmények kialakulásához. A kormány tervezett döntései a magyar ipar és mezőgazdaság gyorsuló leépüléséhez, a vásárlóerő csökkenéséhez, a születések számának visszaeséséhez és növekvő halálozáshoz vezethetnek. Tehát állandósíthatják, visszafordíthatatlanná tehetik a válsághelyzetet. Fűtetlen lakásaikban máris több mint százan fagytak meg, fizetésképtelenség miatt pedig több tízezer háztartást fenyeget az áram és a gáz kikapcsolásának veszélye, miközben a félmillióhoz közelít a regisztrált munkanélküliek száma. A megszorítások következtében tömegesen mehetnek tönkre, kerülhetnek csődhelyzetbe a magyar kis- és közepes vállalkozások, ami egyébként a kormányzati adóbevételek drasztikus csökkenését eredményezné. Továbbá az áfaemeléssel is együtt jár a vásárlóerő visszaesése, különösen a munkanélküliség gyors és folyamatos emelkedése mellett. Mindezek következményeként pedig könnyen elképzelhető, hogy a szigorítások és megszorítások ellenére sem fognak emelkedni a kormány bevételei, az IMF által kikényszerített lépésekkel csupán a válsághelyzet súlyosbodása érhető el. Néhány héttel Karácsony és szilveszter után, az ajándékvásárlásra, költekezésre ösztönző időszakot követően családok millióinak jelent gondot a legalapvetőbb közszükségleti árucikkek, élelmiszerek, tüzelőanyagok, téli ruha és cipő beszerzése. Sokan már az ünnepek előtt megkapták januári keresetüket, a nyugdíjakat és a segélyeket is előbb hozta a postás, ám a korán jött pénz hamar elfogyott. A hideg lakásokban éhező és vacogó emberek számára pedig az egykor jóléti rendszerváltást igénylő szocialisták már a kedvező változás reményét sem tudják felkínálni. Talán Gyurcsányék számára nem is cél a következő választások megnyerése. 2010-ig azonban mindenképpen szeretnének hatalmon maradni, hogy amit még lehet, elraboljanak és kiárusítsanak a magyar közvagyonból. Szinte megoldhatatlan feladatokat, terheket hárítva át a következő kormányra, hasonlóan a 20 évvel korábbi helyzethez. Az viszont már a Fidesz felelőssége, hogy – ellentétben az Antall-kormány által követett gyakorlattal – újabb bukását követően az úgynevezett baloldali hatalom már ne menthesse át befolyását, és ne kerülhesse el a szigorú felelősségre vonást.

 

Varga Imre