vissza a főoldalra

 

 

 2009.07.03. 

Boris Tadić: a szerbek ne vegyenek részt a koszovói választásokon

Boris Tadić szerb államfő szerint nincsenek meg a feltételek arra, hogy Szerbia felszólítsa a Koszovóban élő polgárait a tartomány helyhatósági választásain való részvételre – erősítették meg a hírt a Szerbiai Rádió és Televízió számára június 30-án este az államfő hivatalában.

Koszovóban november 15-én helyhatósági választásokat tartanak, ennek kapcsán a koszovói szerb önkormányzatok közössége a múlt héten arra szólította fel a szerb állami vezetést, hogy foglaljon állást a választásokon való részvételről. Az önkormányzatok közösségének képviselői akkor úgy fogalmaztak, hogy véleményük szerint a választásokon való részvétellel elismernék Koszovó függetlenségét.

A koszovói szerbek már tíz éve tiszteletben tartják a mostanival azonos korábbi belgrádi véleményeket, és kevés kivétellel ez idő alatt nem vettek részt egy választáson sem.

A szerb önkormányzati vezetők a múlt év májusában megtartott szerb választások eredményei alapján kerültek tisztségre.

 

(Forrás: vajma.info)