vissza a főoldalra

 

 

 2009.07.03. 

Fico Budapestre készül, Pozsony szerint semmi baj a nyelvtörvénnyel

A nyelvtörvényt módosították, de Szlovákia szerint semmi probléma sincs ezzel - Robert Fico pedig az eredeti terveknek megfelelően Magyarországra látogat, nem halasszák el az utat. Hosszú idő után először keresi fel a szlovák kormányfő Magyarországot.

 "Meggyőződésünk, hogy a nyelvtörvény elfogadása nem sérti a kisebbségi jogok garantálásának magas szintjét Szlovákiában" - nyilatkozta Ján Skoda külügyminisztériumi szóvivő.

„Szokatlan dolog, hogy 2001 óta a (szlovák) kormányfő nem járt hivatalos látogatáson Budapesten, és az államfőt sem hívták meg" - jegyezte meg Skoda.

 Megerősítette, hogy a szlovák kormányfő régóta tervezett hivatalos budapesti útjának időpontját még nem rögzítették. Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter június elején azt mondta, hogy a magyar és a szlovák kormányfő várhatóan július 7-én, vagy 9-én találkozik Magyarországon.

"A törvény olyan hátrányokat jelent a magyar kisebbség számára, amelyek Európában példa nélküliek" - nyilatkozta kedden este a szlovák közszolgálati rádiónak Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke.

"Az államnyelvtörvény elfogadását sajnálatosnak tartom. Különösen sajnálom, hogy (Pavol) Paska elnök úrral való márciusi találkozóm után sem került sor egyeztetésre ebben a kérdésben, holott ezt oktatásügyi bizottságunk kezdeményezte. Nagyon fontosnak tartom, hogy álláspontunkat a nemzetközi szervezeteknek is tolmácsoljuk" - mondta Szili Katalin. Hozzátette: levelet küldött Pavol Paska szlovák házelnöknek, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi biztosának. Javier Solana, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főbiztosa szerint ezeket a kérdéseket az EU szabályai alapján kell megoldani. "Vannak bizonyos védett értékeink, például a kisebbségek tisztelete, illetve az ország önállóságának tisztelete. Mindennek az EU szellemében kell történnie" - nyilatkozta a szlovákiai látogatáson tartózkodó Solana.

 

(Forrás:MTI, bumm)