vissza a főoldalra

 

 

 2009.07.10. 

Tárgyalni kell még Koszovóról

Koszovó státusáról, jövőjéről még tárgyalni kell - állapította meg kedden Belgrádban Boris Tadić szerb és Mahmúd Abbász palesztin elnök (képen). Abbász húsz évvel azután látogatott a szerb fővárosba, hogy Jasszer Arafat a palesztinok vezetőjeként egy nemzetközi tanácskozáson ott járt, jelenti az MTI. Azóta nem volt csúcsszintű kapcsolatfelvétel Szerbia, s az önálló államiságért küzdő palesztinok között, annak ellenére sem, hogy Szerbia az el nem kötelezett országok mozgalmát egykor vezető Jugoszlávia jogutódjának tekinti magát, s már tett is pár bátortalan kísérletet a mozgalom felélesztésére. Boris Tadić és vendége egyetértett abban, hogy az elhúzódó nemzetközi konfliktusokat nem lehet kierőszakolt döntésekkel megoldani. Igaz ez a Közel-Keletre, s a nyugat-Balkánra is - állapították meg, hozzátéve, hogy a vitás kérdésekről tárgyalni kell. A szerb államfő a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy Koszovó sorsa nem vallási - a muzulmán albánok és az ortodox szerbek hite közötti különbségre visszavezethető - kérdés, hanem csakis politikai jellegű probléma.

 

(Forrás: vajma.info)