|
 2009.07.15.
Csíkszentkirályi béke
Történt,
hogy a cigányok nem tudtak viselkedni. Legalábbis az egyik román
csatornán megszólaló helyi lakos szerint. A jelenség nem új,
de most egyikük már szúrt is a kocsmában. A szurkálót bevitték
a rendőrök, de az ügyész kiengedte. Igazságtalanság történt,
vélte a falu. Hiszen, aki megkéseli a másikat, annak börtönben
a helye, ráadásul a cigányok rendszeresen elveszik a másét,
szemtelenek, és most már az egyikük szúrt is. Nem történt más,
csak ami Székelyföldön ilyenkor évszázadok óta történik. A
falu móresre tanította a renitenskedőket. 150-en összeálltak
és felgyújtották a késelő pajtáját, szerencséje volt, hogy
nem ölték meg. Ez nem szép, nem jogszerű, nem is túl finom
megoldás, de megoldás. Őszinte felháborodásból, manipuláció
nélkül a közösség odavágott. A cigányok meg kimenekültek a
rétre. Hargita megyében nem annyira jellemző az áljogvédők
rohangálása, ott nem kell félnünk Furmann Imrék, Kőszeg
Ferencek, vagy éppen Morvai Krisztinák felbukkanásától. A cigányok
éppen ezért élik életüket, néha feszegetik a korlátokat, néha
odavágnak nekik, de nincs tartós gyűlölet. Ahogy Szász Jenő
mondta, a cigányok Marosvásárhelyen kiálltak a magyarokért.
Ez és az évszázados együttélés enyhíti a feszültségeket.
Ismerik már egymást. Tudják, hol a határ feszültség és gyűlölet
között. Néhány nappal később a békés együttélés feltételeit
rögzítő megállapodás jött létre. A cigányok vállalták,
hogy gazdaságaikat tisztán tartják, gyerekeiket iskolába küldik,
mellékhelyiségeket építenek, civilizáltan viselkednek, és
azonnali hatállyal beszüntetik a lopást. Dacára a román hatóságok
jóindulatának, az áljogvédők és gárdák nélküli közösség
képes feloldani az ellentéteket.
czyba
|
