vissza a főoldalra

 

 

 2009.07.17. 

Megcsúfították József Attila szobrát

Ismeretlen tettes(ek) piros festékkel megcsúfították a nagyváradi Petőfi-parkban lévő József Attila-szobrot. Az elkövető(k) a szobor fejére festettek valamiféle jelre emlékeztető krikszkrakszot.

Július 13-án délelőtt az erdon.ro munkatársai érdeklődtek a váradi Közösségi Rendőrség vezetőjénél, Crăciun Leuceánál, aki elmondta, hogy ők még nem kaptak bejelentést erről, de megindítják a vizsgálatot az ügyben, amint érkezik értesítés hozzájuk. Leucea közölte, hogy a 2006/725. számú helyi tanácsi határozat értelmében tilos a városban elhelyezett szobrokat, szoborcsoportokat megrongálni és/vagy bepiszkítani. Ezek a cselekedetek kihágásnak minősülnek, és magánszemélyek 300–500, jogi személyek 1000–1500 lejes bírságot fizetnek, persze, ha elkapják őket. Leucea hozzátette, hogy hat hónapig nyomoznak egy ilyen ügyben, de a cselekedet súlyosságától függően még további hat hónapig kitolható a vizsgálat, ezután az időszak után az ügy elévül.

 A köztéri szobrok óvásáért, karbantartásáért a Polgármesteri Hivatal területrendezési igazgatósága felel, jelezte Barabás Zoltán, a Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) igazgatója. Barabás elmondta, hogy a céh annak idején csak közvetítő szerepet játszott a budapesti Studium Academicum Alapítvány és a nagyváradi önkormányzat között annak érdekében, hogy az alapítvány adománya, a József Attila-szobor eljusson Nagyváradra. Barabás Zoltán hozzátette, hogy noha a céh nem felel a József Attila szobor őrzéséért és karbantartásáért, mégis, a keddi nap folyamán felvették a kapcsolatot a Polgármesteri Hivatallal, ahol nagyon operatívan álltak hozzá az ügyhöz, megígérve nekik azt, hogy még aznap intézkedni fognak a szobor megtakarításáról. Barabás hangsúlyozta: „szeretnénk ha ez az incidens egyetlen irányban sem teremtene prcedenst, hiszen ez a tett a város közössége és az egyetemes kultúra  elleni támadás volt” - majd hozzátette: „mi nem vagyunk olyan gazdagok ahhoz, hogy a szoborrongálók kényükre-kedvükre garázdálkodjanak.”

 

(Forrás: erdon.ro)