|
 2009.07.17.
Átvilágítás csak az egyházon belül
A
Tőkés Lászlónak az átvilágításról szóló legutóbbi
nyilatkozataira reagált Visky István, a Bihari Református Egyházmegye
Lelkészértekezletének elnöke.
„Úgy
érzem, továbbra sem merünk szembenézni az alapkérdéssel:
azzal, hogy az Egyház milyen módon rendezi a dolgait. A református
egyház szembe kell nézzen a saját múltjával. Ez nem választható
lehetősége, hanem kötelessége. Ennek viszont megvan a maga
evangéliumi mértéke és módja. Ettől eltekinteni veszélyes
és önpusztító dolog. A lelkészi kar nagyobbik része nem érintett
ebben a kérdésben, mivel még gyermek volt 1989-ben, most
viszont tisztán, egyéni érdekek befolyása nélkül szeretné látni
a múltat és az Igazság megtalálását az Egyház számára
egyedül járható evangéliumi módon tudja csak elfogadni. Ettől
nem válik sem kollaboránssá, sem bűnpártolóvá sem pedig
egyház- és magyarságellenes posztkommunistává, sőt, püspök
sem akar lenni, csupán józanságról tesz bizonyságot. A lelkészi
kar nagyobbik része hisz abban, hogy az Egyházban egyházi módon
is lehet a dolgokat rendezni, a szekuláris nyilvánosság segítségül
hívása nélkül. A fiatalabb lelkésznemzedék mindebből, ami
most itt folyik, alapvetően egy dolgot ért meg, hogy vannak lelkészek,
akiket annak idején egyházi főhatóságuk magukra hagyott és
kiszolgáltatott, most pedig a nyilvánosság előtt leleplez.
Ennek így, ebben a formában semmi értelme nincs, ez nem vezet
sehova. Az Egyház nem így működik. A lelkészi kar ezt a kérdést
saját egyházi közösségében és nem a sajtóban akarja
rendezni. Úgy gondolom, hogy a lelkészi karban megvan az a bölcsesség,
hogy különbséget tegyen besúgók és kiszolgáltatott, megtört,
kényszerített emberek között. Bízom benne, hogy az Egyházban
nem csak választott vezetőinknek, hanem a közösségnek is
adatott bölcsesség és értelem. Aggályos ugyanakkor az is,
hogy a múlt feltárása csak a 70-es évektől kezdődik. Ami előtte
volt, az is az Egyház múltja. Érthetetlen, hogy miért nem esik
szó azokról a református lelkészekről, akiket saját egyházi
főhatóságuk ajánlásával zártak hosszú évekre Románia
legsötétebb kommunista börtöneibe a 60-as években. Ők a
református egyház modern kori mártírjai, de rehabilitálásuk
még csak fel sem vetődött, ők kimaradtak a múlt feltárásából.
Az Igazság keresésének ez a részlegessége, a „bizalmas úton”
történő értesülések, a lelkészi kar teljes mellőzése
ebben a kérdésben, akaratlanul is koncepciót feltételez – még
akkor is, ha elfogadjuk, hogy a leleplezéseknek a püspökválasztással
való egybeesése merő véletlen. Ebben az egész zavaros
folyamatban egyetlen jó dolog van: végre beszélünk róla. Nagy
kár, hogy a sajtóban, és nem az Egyház közösségében.”
(Forrás:
erdon.ro)
|
