vissza a főoldalra

 

 

 2009.07.17. 

Katolikusok tüntettek Bukarestben a toronyház ellen

Mintegy hatezer katolikus hívő vonult fel július 12-én Bukarestben, hogy tiltakozzon egy 75 méter magas modern toronyház építése ellen, amely a Szent József római katolikus katedrálistól mindössze nyolc méterre emelkedik majd.

Az acélszerkezetű üvegpalota építési engedélyét a bukaresti első kerületi önkormányzat 2006 februárjában adta ki a Cathedral Plaza elnevezésű projekt megvalósítójának, a Millennium Building Development cégnek, az építkezés két héttel később meg is kezdődött. Egy hónap elteltével a bukaresti római katolikus érsekség jogi úton támadta meg az említett építési engedélyt.

Az érsekség érvei között nem csupán esztétikai szempontok szerepeltek. A 75 méter magasra, 19 emeletesre tervezett modern épületnek négy szintje lenne a föld alatt, kétszáz gépkocsi számára garázst alakítanának ki. Tekintettel arra, hogy a román főváros szeizmikus területnek számít, egy erősebb földrengés esetén az új épület ugyan nem omlana össze, de ingadozása és rázkódása következtében - mint az építés ellenzői tudni vélik - háromszáz méteres körzetben gyakorlatilag mindent elpusztítana, így a 125 évvel ezelőtt épült neogótikus katedrális épségét is veszélyezteti.

Az építkezés ellen a bukaresti szenátus, a Bukaresti Főegyházmegye, sőt maga XVI. Benedek pápa is szót emelt. A három évig tartó szervezett tiltakozási kampány - úgy tűnt - meghozta gyümölcsét. Egy bírósági ítélet ugyanis az idén februárban visszavonta a három évvel korábban kiadott engedélyt. Ezt támadta meg utóbb a Millennium Building Development, mégpedig sikerrel: egy bíróság június 25-i döntésével zöld utat adott a munkálatok folytatásához.

 

(Forrás: erdon.ro)