vissza a főoldalra

 

 

 2009.07.25. 

A sport ereje

Jelentem, a fiatalkorúak magyarországi börtöneiben mostanában örvendetes változások tapasztalhatók. Mint azt az újság is megírta, több büntetőintézetben kísérleti jelleggel sportfoglalkozásokat szerveznek a letartóztatott páciensek számára. Kimutatták ugyanis, hogy a rendszeres testmozgás a bűnöző elemek (bankrablók, kasszafúrók, erőszakos közösülők satöbbi) esetében is jótékonyan hat testre és szellemre, tágul a tüdőtérfogat, nő az erőnlét, a lelki egyensúlyról már nem is beszélve. Számos tudományos szakember a tanú rá, hogy a rendszeres sportmozgást végző gonosztevők jobban állnak a földön, illetőleg ülnek a priccsen, mint a mozgásszegény, léha életet élő latrok. Ez pedig annyit tesz, hogy nevezettek, kiszabadulván a fegyintézetből, máris visszailleszkedhetnek a civil életbe, ami ugye mindannyiunk jól felfogott érdeke.

A szociológus szerint emellett az is fontos szempont, hogy a rendszeresen sportoló bűnözőnél szép fokozatosan megszűnik a kriminalizálódás veszélye, ami annyit tesz, eltávozik belőle a gonosz szellem, a mindenáron való kötekedhetnék, helyette megjelenik viselkedésében a humanizmus és a reneszánsz, előbbutóbb galambokat etet majd a Rózsák terén, illetőleg segélykoncerteket szervez bányászözvegyek javára. Az nem derül ki az újságból, hogy a tudományos szakemberek mely sportágakat tartják legalkalmasabbnak a börtönlakók számára – talán valamelyik harci művészetet… Arról sincs hír, milyen rendszeres sportolási lehetőségek állnak a szabadlábon, vagyis a rácson innen élő polgártársak számára. Merthogy, mint hírlik, borzasztóan rosszak az ide vonatkozó mutatók (vérszegénység, tyúkmell, lúdtalp satöbbi – ráadásul klottnadrágra sem futja mindenkinek). Le ne maradjunk a nehézfiúk mögött.

 

P. Gy.