vissza a főoldalra

 

 

 2009.07.25. 

Eltüntetnék a Székelyföld-táblát

Bíróságon kéri Codrin Munteanu prefektus a Nagyajta határában felállított Székelyföld-tábla építkezési engedélyének érvénytelenítését. Munteanu elmondása szerint egy állampolgári feljelentés alapján érdeklődött az építkezési felügyelőségnél, és kiderült, tisztázatlan annak a területnek a tulajdonviszonya, amelyre tavaly májusban, választási kampányban felállította a megyei önkormányzat a táblát, így a kiadott engedélyek nem megfelelőek. Az ügy nem új keletű, tavaly a prefektúra már kényszerítette a nagyajtai helyi tanácsot, vonja vissza azt a határozatot, amely szerint tíz évre a megyei önkormányzatnak használatba adja a három négyzetméteres területet. A kormánybiztosi hivatal tavaly augusztusban hívta fel figyelmüket, a törvény szerint az önkormányzat csak jogi személynek, illetve közszolgáltatónak adhatja használatba a tulajdonában levő területet. A nagyajtai tanács visszavonta határozatát, de Székelyföld három nyelvű határjelző táblája a helyén maradt. A prefektúra most bírósági úton szeretné elérni, hogy eltűnjék a pannó.

 

(Forrás: erdely.ma)