vissza a főoldalra

 2009.07.25. 

Federico García Lorca: Bernarda Alba háza

(Újvidéki Színház)

A 35 éve alakult, csak magyar nyelvű előadásokat tartó Újvidéki Színház a Határon túli magyar színházi estek keretén belül 2009. március 16-án, 17-én és 18-án vendégszerepelt a fővárosi Thália Színházban. Hétfőn Gyarmati Kata Hét nap a világ című drámáját, kedden García Lorca világhírű művét, a Bernarda Alba házát, szerdán pedig Egressy Zoltán darabját, a Portugált mutatták be. Lorca tragédiáját 2008. június 25-én játszották először Újvidéken, azóta Magyarországon is többször előadták. A módos családból származó spanyol költő és drámaíró 1898-ban született Andalúziában, Fuentavaquerosban, tanulmányait Granadában folytatta, kitűnően zongorázott és gitározott, a híres spanyol zeneszerző, Manuel de Falla követőjeként ő is gyűjtött népdalokat és maga is komponált. 1930-ban hazatért Kubából, és La Barraca névvel színtársulatot szervezett, ahol spanyol klasszikusokat mutatott be. Fiatalon is írt már színpadi műveket, legérettebb drámái azonban élete utolsó éveiben születtek. Ezekben a műveiben a spanyol nő helyzetét igen érzelmes és szenvedélyes módon ábrázolja. Ezek a drámák túlmutatnak saját történetükön, mert bennük nem csak a spanyol falvak és kisvárosok, hanem tágabb értelemben hazája társadalmi állapotáról mutat képet. Az 1933-ban keletkezett Vérnász egy családi vérbosszú szomorú történetét állítja középpontjába. Az 1935-ben írt Yermában a címszereplő asszonyt a gyermek utáni hiábavaló sóvárgása sodorja az őrületbe, belebolondul abba, hogy egyetlen vágya nem válhat valóra. García Lorcát 1936-ban, a polgárháború kezdetén a falangisták kivégezték, holott politika távol állt tőle. Halála előtt két héttel fejezte be a Bernarda Alba háza című alkotását, ami az egyéni boldogságot eltipró társadalmi kötöttségek és erőszak bírálatát foglalja magába. A Bernarda Alba háza életrajzi ihletésű mű, Askerosa városkájának főutcáján, Lorcáék szomszédságában lakott négy eladó lányával együtt Frascita Alba, az özvegyasszony. A lányok csak az ablaktáblák takarásában beszélgethettek udvarlóikkal. A jó kiállású legény, Romiljo Pepe megkérte az igen gazdag, csúf első hajadonnak a kezét, holott a szép, de vagyontalan legkisebbet szerette. Ebből az alaptörténetből meríti Lorca a témáját. Az író kitűnően érzékelteti a visszafojtott szenvedélyek fülledt légkörét a soklányos házban. Bokáig érő súlyos fekete ruhában, arcukat eltakaró fátyolban érkezik haza a hat nő. Bernarda férjét, négy gyermekének apját temették el. Legidősebb lánya, a csúnya, negyvenéves Angustias, akinek viszont meglehetős hozománya van, az első férjétől született. A lányok alig várják, hogy ledobják magukról a testileg-lelkileg is nehéz ruhákat, de megáll körülöttük a levegő, amikor anyjuk ellentmondást nem tűrő hangon kinyilatkoztatja, nyolc évig tartó gyász jön, addig még szellő sem fújhat be az utcáról. De a lányok élni és férjhez menni szeretnének, és nem a házban savanyodni. Megtalálják a módját, hogyan játsszák ki anyjuk figyelmét. Természetszerűen mindannyian ugyanabba a jókötésű Peppe el Romanóba szerelmesek, aki beteges nővérüket csak érdekből veszi el feleségül. Az anyai szigor elleni lázadás vezéralakja a legkisebb lány, a húszesztendős Adela. Ő mer szembefordulni ostoba testvérével, aki elhiszi, hogy Pepe a két szép szeméért és nem a vagyonáért szereti, ő tudja megfékezni másik nővérét, a féltékeny, 24 esztendős, púpos Martiriót, és ő képes - igaz, az élete árán - legyőzni ereje teljében lévő zsarnok anyját. García Lorca darabját a Magyarországon gyakran foglalkoztatott szerb származású Radoslav Milenkovic rendezi, és új koncepciót dolgozott ki. Ez abban nyilvánul meg, hogy András László friss fordításában adják elő a drámát, és a szereplők egy nagylyukú lepkeháló mögött játsszanak, ami akkor gördül le, amikor Bernarda kijelenti, ebbe a házba még a légy sem teheti be a lábát. Úgy vergődnek ebben a hálóban az emberek, mint a befogott állatok. A harmadik újdonság, hogy a mű végén Adela meztelenre vetkőzik, ami a védtelenségét, és ettől a világtól való végeleges megszabadulását van hivatva kifejezni, ugyanolyan csupaszon távozik, ahogyan életre jött. Ezen kívül más, lilaködös megoldás nincs a darabban, legfeljebb számtalan erőteljes érzelemkifejezés, ami sok-sok kiabálásban, tettlegességig fajuló durvaságban nyilvánul meg. Bernarda kőkemény, mindenfajta női lágyságot nélkülöző figuráját Banka Lívia (alsó képen) a szerephez illő határozottsággal viszi fel a színre. Jaskov Melinda Angustiasnak az érdekházasság tényét tudomásul nem vevő figuráját kelti életre. Kishúgát, a lázadó Adelát Táborosi Margaréta (felső képen) kedvesen és érzelemgazdagon jeleníti meg. A testileg-lelkileg sérült Martiriót Ferenc Ágota a karakter megkövetelte gonoszsággal mintázza meg. Ábrahám Irén elismerésre méltóan formálja meg a hol barátnőnek, hol cselédnek tekintett Ponciát. Az Újvidéki Színháznak ez a produkciója magát a Lorca-művet jeleníti meg, nincsenek benne a dráma szellemiségétől távol álló jelenetek. A rendező a mindenkori zsarnokság erőszakosságának természetrajzát mutatja fel és láttatja a közönséggel.