vissza a főoldalra

 

 

 2009.07.25. 

A Szlovák Testvériséget ajánlja a szlovák belügyminisztérium

A szlovák belügyminisztériumhoz tartozó Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal a Szlovák Testvériség weblapját ajánlotta hiteles forrásként egy hozzá forduló civil szervezetnek. Az Eurea civil szervezet azt kérte a Közjogi Méltóságokat Védő Hivataltól, hogy a törvény értelmében küldje el neki Ľudmila Nováková rendőrnő jelentését a Ján Slotával kapcsolatos incidenséről. A hivatal ugyanakkor azt válaszolta, hogy nézzék meg az interneten, amelyhez hiteles forrásként a Szlovák Testvériség honlapját ajánlotta. Grigorij Mesežnikov politológus szerint a hivatal válasza „abszolút botrányos“. „Meg vagyok lepve. A Szlovák Testvériség egy ismert szervezet, amely gyűlöletet szít. Az ő honlapjukra hivatkozni teljesen helytelen“ - mondta Mesežnikov, aki szerint a Belügyminisztérium a szélsőségesekre való hivatkozással növeli a szervezet társadalmi jelentőségét, mivel hiteles forrásként mutatja be őket. Az Emberek a Rasszizmus Ellen szervezet szerint ez az eset azt bizonyítja, hogy a belügy alkalmazottainak semmilyen gondot nem okoz a szélsőjobboldali szervezetekre hivatkozni. Szerintük ebből is látható az, hogy az állam milyen mértékben harcol a rasszizmus ellen. A szélsőséges mozgalmat pártként már régebben betiltották, majd tavaly a civil szervezetet is betiltotta a Belügyminisztérium, azonban a Legfelsőbb Bíróság három hete érvénytelenítette a megszüntetésről szóló döntést.

 

(Forrás: Felvidék Ma, sme.sk)