vissza a főoldalra

 

 

 2009.07.25. 

Megjelent a Magyar Fórum XXI. évfolyamának 29. száma!

Csurka István: Az ellenség tervei (2.oldal)

A réteg, amely csak uralkodót nemz és állít ki magából, ellenszenves. Miután a magyarság történelmi tragédiák során elvesztette, vagy nagymértékben leapasztotta a saját asszimiláló képességét, az SZDSZ zsidó vezetői New York-i és egyéb ösztönzésre célba vették a magyarság magukhoz asszimilálását. Megszerezték a képernyőt és elkezdték a poshadt pesti kultúrához idomítani, kabarésítani és jiddilizővé tenni az egész magyar kultúrát. A Szabad Demokraták Szövetsége megszűnésének, mint pártnak ez a történelmi, mélyebben fekvő oka. Ez elégelődött meg, anélkül, hogy kimondódott volna. Elég volt belőlük. De ez a megszűnés egyben egy csalárd csőd is, amely mögött ott áll a csődgondnok: Bajnai Gordon és a Moszad. Nagyon körmönfont dolog ez.

 Csornán csak a füst maradt (3.oldal)

Molnár Tivadar a Csornai Sütőipari Vállalat műszaki vezetője. Fiatal, jó gondolkodású ember. Rá épít a MIÉP ebben a városban, ahol Áder János brüsszeli távozása miatt időközi választást írnak ki. Igaz, hogy aki ott képviselő lesz, ezzel a mandátummal csak öt hónapig élhet. De a következő választásoknál ismét meg kell méretettnie magát. Molnár Tivadar: Csornán jószerivel minden leépítettek, bezártak, az embereket elküldték. Megszüntették a Csorna- Pápa közötti útvonalon a vasúti közlekedést, nem járnak a vonatok. Ez is létfontosságú lenne, mert Csornán nincs munkahely, és másutt keresnek az emberek kenyeret – illetve keresnének. Most Csorna unalmas, csöndes, kiüresített kisváros. Nem maradt itt semmi hátra, csak a füst, csak füst borítja Csornát. Óriás kamionok dübörögnek a városon keresztül, és beterítik az utcát, a tereket és az udvarokat szörnyű, köhögtető méreggel. Itt találkozik a 85-ös és a 86-os út, itt találkozik az út a vasúttal. Na most, hogy a vasút megmaradjon, felüljárót is kell építeni. Kóka kezdte, hogy leállította a mozdonyokat, és akik azóta jöttek, csak ígérgetnek, de nem cselekszenek.

 Lecserélték a végrehajtót, a klientúra marad (4.oldal)

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) éléről menesztett Tátrai Miklós csak végrehajtó volt a törvénytelen privatizációkban, és valójában a kormányzati és szocialista üzleti körök adták az utasításokat – mondta Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója lapunk kérdéseire.

– Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő július 14-én, kedden leváltott elnöke továbbra is tagja marad a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsnak. Megy is, marad is?

- Tátrait csak beáldozták. Egyszerű végrehajtó volt a törvénytelen privatizációkban, és valójában a kormányzati és szocialista üzleti körök adták az utasításokat. Az állami vagyon szétlopásában ő hajtotta végre azoknak az üzleti, illetve kormányköröknek az utasítását, akik az elmúlt időszak kétes privatizációiban döntő szerepet játszottak. Abban, hogy az állami privatizációk jelentős része miatt büntetőeljárás folyik, döntő szerepet játszott Veres János volt pénzügyminiszter, aki a vagyonkezelő élére jelölte Tátrai Miklóst és Gyurcsány Ferenc is, aki miniszterelnökként kinevezte őt. Nem lehet elmenni Oszkó Péter felelőssége mellett sem, aki, miután átvette a Pénzügyminisztérium irányítását és ismerte a törvénysértéseket feltáró belső jelentést, még három hónapig hatalomban tartotta a vezérigazgatót. Bajnai Gordon miniszterelnököt is felelősség terheli, mert kormányfőként a leváltásáig hatalomban tartotta Tátrai Miklóst.

 A szociális lakásprogramért (4.oldal)

Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szervezője a Magyar Fórum vendége.

A 750 ezer devizahiteles és a 720 ezer közüzemi díjhátralékos feje fölött továbbra is Damoklesz kardjaként lebeg a kilakoltatás. Bajnai Gordon kormánya továbbra sem tesz eleget annak a követelésnek, hogy azonnali hatállyal leállítsa a kilakoltatásokat. 210 ezren közvetlenül is veszélyeztetettek, hiszen félmillió forintnál is nagyobb tartozást halmoztak föl, és reményük sincs arra, hogy törleszteni tudjanak. Hiányzik hozzá a politikai akarat a kormány részéről. Így fordulhatott elő, hogy az elmúlt fél évben 10-12 ezer otthont árvereztek el megannyi család feje felől. Az emberek semmilyen politikai védelemre nem számíthatnak sem a kormány, sem az ellenzék részéről.

 Megbukott az egészségügy privatizációja (5.oldal)

Dr. Kovács László, a MIÉP elnökhelyettese, címzetes egyetemi docens, orvos-igazgató, bőrgyógyász főorvos: Bennünket, akik a kezdettől kimondtuk azt, hogy a reformnak álcázott gazemberség, az egészségügyet szétverő intézkedéssorozat népirtással felérő cselekedet, és meg kell akadályozni, hogy végrehajtsák, most háttérbe akarnak szorítani. Nemcsak a népirtás tényét, hanem annak a felelőseit is megneveztem, Gyurcsány Ferenc, Molnár Lajos és Horváth Ágnes személyében, és prognosztizáltam, hogy egy majdani jogállamban, egy független magyar bíróság hatályos jogszabálya szerint annyi börtönbüntetésre számíthatnak, hogy a műanyag bilincs is elrohad a kezükön. A média és a magyar kormány persze ezeket a kijelentéseket nehezen viselte, az bántotta őket, hogy ezt valaki tisztán látja, és ki is meri mondani, nevén nevezi a tetteseket.

 

Keresse a nemzeti radikalizmus legtekintélyesebb orgánumát minden csütörtökön az újságárusoknál!