vissza a főoldalra

 

 

 2009.07.31. 

Kijev már készíti az orosz flotta távozására vonatkozó dokumentumot

Ukrajna elkezdte kidolgozni a Fekete-tengeri orosz flotta Krím-félszigeten való állomásozásának a befejezésére vonatkozó dokumentumot - közölte Vaszilij Kirilics  az ukrán külügyminisztérium sajtószóvivője.

 Kirilics a Szvoboda rádiónak adott interjújában megjegyezte, hogy az orosz flottának a megállapodás értelmében 2017-ben el kell hagynia Szevasztopolt. Ukrajna pedig nem tervezi meghosszabbítani a szevasztopoli hadikikötő bérletéről kötött szerződést, az Ukrán Alkotmány ugyanis kategorikusan megtiltja idegen országok katonai bázisait az ország területén.

 A két ország, mint ismeretes 1997-ben húsz évre szóló szerződést kötött a támaszpont bérletéről.

 A szerződés automatikusan újabb öt évre hatályos, kivéve, ha valamely fél írásban felmondja azt. Ukrajna egyelőre csak szóban közölte az orosz féllel a felmondást.

 Moszkva ugyanakkor korainak tartja a kérdés tárgyalásokat.

 

(Forrás: Kárpátinfo.net)