vissza a főoldalra

 

 

 2009.06.10. 

Megjelent a Magyar Fórum XXI. évfolyamának 23. száma!

Csurka István: Tovariscsi – hajrá! c. írása (2-3 .oldal)

Ünneplésre mégis kevés ok van. A magyar társadalom történelmi államalkotó realitásérzéke ugyan döntő többséget adott a Fidesz kezébe, az „ahogy lehet” – függetlenség és a nemzetközi nyomások közti evezés pártja kezébe – és ehhez a megalkuvás nélküli magyarságszolgálat képviselőiként mi is csatlakoztunk, MIÉP-esek, de a megszállás erői, az idegen szolgálások pártjai és köztük is a volt szovjet, ma orosz, volt KGB- és mai Moszaderők is erős koncessziókat kaptak. Ezekkel még sok baja lesz a magyarságnak. Győzött a Fidesz, kétségtelen, de elkezdődött egy új manipuláció is, amelynek eredménye beláthatatlan.

 Az orosz kapcsolat, a KGB keze a listán? (20.oldal)

Egyes hírportálokon megjelent egy minden bizonnyal megalapozott gyanú Kovács Béláról. Az említett úr állítólag Putyinnal rokonszenvező, a Jobbikot eltartó kapcsolatteremtő, különösen aktív az orosz érdekszférát illetően. Azt írják, hogy a Szovjetunióban tanult, ott vállalkozó, rátekintéses alapon zsidónak látszó úriember a TASR szlovák hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondja, hogy a Benes-dekrétumokat életben tartókkal éppúgy szövetséget kötne, mint a Slota-féle magyargyűlölő Szlovák Nemzeti Párttal. Köztudott, hogy az orosz titkosszolgálat milyen ügyesen, tehetségesen dolgozik. Most a Magyarországon pillanatok alatt felfújt álradikális Jobbikot és gyanútlan támogatóit azokkal tereli egy akolba az orosz érdek, akik leköpdösték Kossuth Lajos szobrát, akik magyargyűlölő eszméket hirdetnek, akik tevőlegesen üldözik, ellehetetlenítik honfitársainkat a Felvidéken. A lengyel miniszterelnököt annak idején lemondatták, mert az orosz hírszerzés behálózta. A csehek azt állítják, hogy a prágai orosz nagykövetség egyes diplomatái pénzelik az amerikai rakétapajzs ellen tüntetőket. Ezek a tények óvatosságra kellene intsék a magyar kormányt, éberségre kellene sarkallják a magyar sajtót, akkor is, ha tagjai családi hagyományként az orosz medve bundájának szagát kedvelik. Múlhatatlan felelősség terheli a Gyurcsány által megvásárolhatónak minősített újságírókat azért, mert nem világosították fel Magyarországot arról a rettenetes tényről, hogy az oroszok már nem csak a spájzban vannak. Ha a gyanú megalapozott, Orbán Viktor eljövendő kormányának elsődleges feladata: ezektől a hatalmas pénzekkel rendelkező, a most regnáló szervekkel bensőséges kapcsolatot tartó elemektől a magyar közéletet megtisztítani.

 Csáky Pált, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökét az európai parlamenti választásokon elért felvidéki magyar eredményről kérdeztük (5.oldal)

– Elnök úr, hogyan értékeli a felvidéki eredményt?

-Sikerként értékelem a választási eredményt, és a sajtó is arról ír, hogy a magyarok jól szerepeltek a választásokon. Köszönjük mindenkinek, hogy részt vett az európai parlamenti választásokon. Köszönjük az MKP választóinak, hogy szavazataikkal megerősítették a szlovákiai magyarság európai képviseletét. Az MKP-t többen választották, mint a 2004-es európai parlamenti választásokon. A 13 szlovákiai mandátumból kettő az MKP-é. Európai parlamenti képviselő marad továbbra is Bauer Edit, akit Mészáros Alajos kísér Brüsszelbe. Az MKP 93 750 szavazattal és 11,33%-kal a harmadik legerősebb politikai erő az EP-választásokon. A magyarlakta területek jobban teljesítettek. Az emberek fontosnak tartották, hogy elmenjenek szavazni. A részvétellel kapcsolatban azt tudom mondani, úgy néz ki, a szlovák nép sok dolgot ingyen kapott a történelemtől, nem kellett megküzdenie érte.

 Fekete István: Erdély c. kötetét ismerteti Győri Béla (7.oldal)

Fekete István szerette Erdély irodalmát. Különösen kedvelte Tamási Áront. Kortársai közül Wass Albertet emlegette publicisztikáiban. Könyvszekrényében ott volt a teljes Nyírő-sorozat. S egyszer azt írta a szelíd szavú, Isten-hívő Fekete István: „Hat hétig leszek egy kis vadászházban, embertől távol és Istenhez közel.” És amikor még a román világban megérkezett Erdélybe nagybátyjához, így beszélt az első napokról: „Öt-hatezer holdas erdőparcellák feküsznek ott egymás mellett, a Szamos ott folyik át az erdő között. Csodálatosan szép hely, nem lehet elmondani, milyen szép. Eleinte egyedül voltam, csak egy oláh vadőr volt velem, naphosszat nem beszéltem senkivel, csak az erdő beszélt hozzám… mert az erdő beszél ahhoz, aki ismeri: jeleket ad, üzen, kitárja magát, csak meg kell érteni.

 Fizetésképtelenné vált a Hiller István vezette oktatási tárca a minisztérium büdzséjét érintő sorozatos zárolások miatt. A helyzet odáig fajult, hogy már a hallgatók után járó képzési normatívát sem tudják kifizetni, és több felsőoktatási intézmény csak létszámleépítéssel képes biztosítani fennmaradását. A válsághelyzetről dr. Kis Papp Lászlót, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) tanárát, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnökét kérdezte Oláh János József. (9.oldal)

 A szalézi rend alapításának 150. jubileumi évében szerzetesi örökfogadalom-tétellel ünnepelték május 23-án, szombaton a Segítő Szűz Mária búcsút a Don Bosco Szaléziak a rend magyarországi letelepedésének színhelyén, Péliföldszentkereszten. A szabadtéri ünnepi szentmisét Van Hecke Albert, szalézi tartományfőnök mutatta be szerzetes paptársaival. A jubileumi év alkalmából a magyarországi szaléziak hivatásáról, életéről P. Andrásfalvy János szalézi tartományi vikáriussal, ifjúságpasztorációs felelőssel, a szombathelyi rendház igazgatójával beszélgetett Medveczky Attila. (10.oldal)

A kommunista rezsim nagyon rossz néven vette a szaléziak tevékenységét, mert főleg munkásifjak nevelésével és tanításával foglalkoztak. A múlt rendszerben mindent megtettek azért, hogy a vallásosságot kitöröljék az ifjúság életéből. Minket ezért „megkülönböztetett módon” üldöztek, s megszűnt a rend szervezett létezése. Hazánkban voltak egyéni kezdeményezések, néhány szalézi megpróbált maga mellé gyűjteni fiatalokat. Ha lelepleződtek, akkor súlyos büntetés várt rájuk.

 Győzelmek és kudarcok - Könyvheti séta a Vörösmarty téren (Győri Béla) (11.oldal)

Vámos Miklós a következő könyveket kínálta a Magvető sátránál: 1. Utazások erotikában – alcím: Ki a franc az a Goethe? 2. Apák könyve. 3. Anya csak egy van. Vámos könyvét egyébként nem Magvető adja ki, hanem z Ab Ovo. Engem leginkább a könyv alcímére adott megfogalmazás ragadott meg: Ki a franc az a Goethe? Értem én a címadást, a petit (magyarul pöti) burzsoá meg akarta hökkenteni a kispolgárt. Nem sikerült Vámos Miklósnak, mert csak a nyegleség jött át könyvének címén. Ki a franc az a Goethe, mi köze Vámos Miklósnak Wolfgang Goethéhez? Vámos megírja a szép könyveit az erotikáról, róla meg leírhatják szépen a méltatásban, hogy új könyve jelent meg a szép pöcsű, fél marékkal köpő Vámos Miklósnak.

 Albert Miklós Magyar Kézműves Remek díjas orgonaépítő mesterrel beszélget Medveczky Attila (12.oldal)

Évtizedek óta azt halljuk, hogy a szülők azt mondják a gyereknek: tanulj, s akkor nem kell dolgoznod. Így elveszik a munka becsülete. Maga a kézművesség ott veszti el a nagyságát, s azért is halhat ki egy szakma, mert lenézik a munkát. Rendben van: tanuljanak a fiatalok minél tovább, de mi lesz akkor, mikor már oda fajulnak a dolgok, hogy a túlélésért dolgozni kell? Ha nem lesz mit eladni, mert nem lesz, aki elkészíti a tárgyakat, akkor a PR-menedzserekre, s az egyéb divatos szakmákat űzőkre sem lesz szükség.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!