vissza a főoldalra

 

 

 2009.06.05. 

Magyar utcanévadás ellen tiltakoznak a kárpátaljai Rahón

Tiltakozását jelentette be a kárpátaljai Rahó tanácsának (közgyűlésének) néhány képviselője az ellen, hogy a testvérváros Szegedről nevezzék el a várost átszelő Tisza egyik partszakaszát, mondván a fasiszta elnevezés sértené az ukránok méltóságát.

 A Tisza forrásvidékén fekvő Rahó képviselőtestülete a múlt héten szerdán döntött arról, hogy a magyarországi városról nevezik el a település Tisza-parti sétányát abból az alkalomból, hogy 70 évvel ezelőtt létesült testvérvárosi kapcsolat Szeged és a kárpátaljai kisváros között, amit 1997-ben megújítottak. A névadási ünnepséget a képviselők a város napjára tűzték ki – közölte május 30-án az ungvári zakarpattya.net.ua internetes hírportál. A döntésen felháborodott egyik képviselő, Vaszil Bokotej a járási ügyészséghez fordult, hogy az érvénytelenítse a testület határozatát, amely szerinte "ukránellenes és nemzetiségi ellentéteket szít". A képviselő úgy vélte, a rahói városi tanács döntésével semmibe vette Ukrajna elnökének rendeletét Kárpát-Ukrajna 70. évfordulójának a megünnepléséről, melynek értelmében az annak létrehozásában szerepet vállalt személyekről kell utcákat, tanintézeteket elnevezni.  Az elnök bizonyára nem vidékünk fasiszta magyar megszállása emlékének a megörökítésére gondolt” – közölte a képviselő, aki kilátásba helyezte, hogy a képviselőtestület döntésének érvényben maradása esetén a régió öntudatos polgárai és hazafias erői” bojkottálni fogják Rahó napjának a megünneplését. Rahón és a környező nagyobb településeken közel háromezer magyar nemzetiségű lakos él szórványban.

 

(Forrás: karpatinfo.net)