vissza a főoldalra

 

 

 2009.06.05. 

Nyílt levél a Die Zeit főszerkesztőjének

Tisztelt Giovanni di Lorenzo!  

Christien Schmidt-Hauer aggaszó, közelmúltban megjelent cikke késztetett, hogy tollat ragadjak es írjak Önnek. A Die Zeit említett cikke szól a Magyarországon állítólag elhatalmasodó antiszemita, rasszista, antidemokratikus folyamatokról, amelyeket a jobb es szélsőjobbos politikai es civil szervezetekkel köt össze, valamint a II. világháború utolsó éveinek fasiszta relikviáival hoz rokonságba.

Ez a cikk és több más nyugati sajtóban újabban publikált anyag sokunkat megdöbbentett, de nem a tartalmuk, hanem hibás nézőpontjuk miatt. Több okból is:

1. Minden komoly helyi es történelmi ismereteket mellőző adhoc mozaikként íródott, ezáltal egy felületes és torz képet fest az országról.

2. Szemléletében és mélységében sem nyújt több információt, mint a Magyarországon jelenleg hatalmon levő kormány hivatalos, havonta kidarált sajtópropagandája, amelyet az MTI, a Külügyminisztérium és a külföldi magyar nagykövetségek a kádári időkre emlékeztető szorgossággal terjesztenek.

Ezért, mint egy, Magyarországon ideiglenes tartózkodó USA- állampolgár a hivatalostól merőben eltérő perspektívát szeretnék küldeni Önnek a témával kapcsolatban.

 Bevezetőként: magyar származású amerikai vagyok. Ezen kívül zsidó is. Ez a gyakorolt hitem. Ennek szellemében nősültem és neveltem leányomat egy zsidó otthonban, New-Yorkban. Amikor a történelem hívó szavát követve 1989-ban hosszú évek után ismét Európába hozott a sors, láthattam a Gonosz Birodalma és a Berlini Fal összeomlását. Generációmból senki nem gondolta, hogy ez valaha is megtörténhet. Egy csoda volt, ami történt es egy óriási történelmi lehetőség, amelyet hiszem, hogy csak részben szalasztottunk el. Pár évvel később, mint Fulbright -ösztöndíjas 1992-ben családostul érkeztem ide és figyeltem a demokratikus változások kezdeteit a volt keleti-blokk országaiban. Az évezred utolsó évében magyar barátaim hívtak ismét ide, hogy segítsek a változások további elősegítésében és a demokratikus értékek terjesztésében, így sok időt töltök itt. Mára teljesen akklimatizálódtam ehhez a különleges és furcsa kelet-európai valósághoz. Az amerikai Demokrata Párt regisztrált tagja vagyok és a valódi demokratikus és liberális értékek elkötelezettje. Optimista voltam, talán egy kissé naiv is, amikor az itteni munkát elkezdtem, de álmok nélkül sehova nem juthat el az ember. Ezt a jövőképet igen sok velem hasonlóan gondolkodó barátom is elfogadja. S, bár van közöttünk magyar, külföldi, zsidó es keresztény, liberális és konzervatív, egy dologban hasonlók vagyunk: velőnkig demokraták.

És pontosan ezért háborít fel a cikkük gondolatmenete, amely formálódó es állítólagos antidemokratikus jelenségeket a magyar ellenzékhez köti, miközben valójában az emberi jogok folyamatos támadását, antidemokratikus es diktatórikus lépések tapasztalhatok az MSZP es annak elvben koalíciós törpe partnere az SZDSZ részéről. A morális és erkölcsi legitimitását vesztett, korrupciótól bűzlő es elképesztő panamákban simliző-mutyizó kormánypártok működése a közvélemény megérdemelt felháborodását váltotta ki, s ezt sajnos antiszemitizmusként szeretné értelmeztetni a világgal a magyar baloldali es liberális elit. A végbajban lihegő es megérdemelt vesztét érző hatalom csupán ködösít azzal, hogy az antiszemitizmus és az ország számára szégyenletes roma - problémák demagóg retorikáját használja fel, hogy a valódi gondokról elterelje a figyelmet.

Hogy jobban megértse a magyar valóságot, néhány szót ejtenék a magyar zsidó etnikum 3 csoportjáról:

 1. Akikre szeretettel és szomorúan emlékezünk, és akiket elveszítettünk a holocaust idején.

  2. A túlélők, a törvénytisztelő polgárok, és akik emigrációba vonultak és ott élnek.

  3. A Bűnös Csapat. Akik paktumot kötöttek a megszálló szovjetekkel, és akik létrehozták és fenntartották a bolsevik diktatúrát ’47-’89 között. Fontos tudni, hogy a vélt és valós negatív érzések csak ezek az ex -bolsevik ügynökök és bűnözők ellen és nem a Magyarországon elő zsidó lakosság ellen irányul. Ezek közül, az ex -bolsevik ügynökök és bűnözők közül sok a zsidó származású, de ők a zsidó fogalom értelmében vallásilag és kulturálisan is analfabéták, hiszen marxisták és ennek következményeként ateisták.

Ez, a harmadik csoport az, amely magához ragadta es irányította az ország politikai, gazdasági,  szociális, és kulturális életét négy évtizeden keresztül a szovjet magszállás idején.  Azokban a kelet-európai országokban ahol VALÓDI antiszemitizmus tombolt, és ahol a mai napig is beszélhetünk VALÓS antiszemitizmusról, nos AZOKBAN merőben más volt a helyzet. Pl.: a Szovjetunióban a zsidók nyílt üldözése és diszkriminációja az 1917-es bolsevik forradalom kezdetétől zajlott, és csak a komoly gazdasági nehézségekkel kínlódó Kreml megtakarítási taktikázásának eredményeképpen nyitották meg a az ország kapuit 1.5 millió zsidó előtt a ’70-es években hogy ők Izraelbe és az USA-ba költözzenek. A lengyeleknél pedig ahol a zsidók 95% elpusztult nem is maradt senki, aki részt vehetett volna az ország újjáépítésében és az államigazgatásban. A pusztításban legalább annyi felelősség illeti a lengyel kormányt, mint a náci megszállókat. Akik túlélték a holocaustot azok nagyrészt az USA-ban és az újonnan alapított Izrael államban telepedtek le.

 Tehát akkor mi is a gond? Kérdezheti ön tőlem. A Gonosz Birodalmának vége lett. A keleti -blokk országai visszakapták szabadságukat és ma már a nyugodt demokrácia napfényében sütkéreznek a gondtalan polgárok. A múlt pedig legyen múlt… felejtsük el. Sajnos azonban nem fordíthatunk hátat annak a múltnak, amely mindannyinkat fojtogat ma.

 A valóság azt mutatja, hogy 2 évtizede semmi nem változott Magyarországon. Nem történt meg az a rendszerváltás, amit a lengyelek a csehek meg tudtak tenni, és felszámolták a bolsevik múltjukat. (Náluk a volt bolsevik funckionáriusok vagy börtönben ülnek, vagy a közügyektől vannak eltiltva.). A magyar „bársonyos forradalom”, bármennyire is büszkék voltunk rá, egy szart sem ért, mivel nem dobta ki a magyar bolsevik örökséget. A hatalom vérontás nélkül került az első polgári kormány kezébe 1990-ben. Elmaradtak a perek, és velük együtt az elszámoltatás is. Antalék az hitték, hogy majd elmúlik, mint egy délutáni fejfájás. „Ha nem csinálunk semmit, nem lehet semmi baj” - gondolták sokan. De a baj éppen ebből ered. A bolsevikok és cinkosaik lapítottak és maradtak. Néhány elvtárs nyugdíjba vonult, de az egész bolsevik államapparátus a helyén maradt. Magyarország nem vitte végig saját nürnbergi perét, ahol megtörtént volna az elszámoltatás, s ahol elítélhették, bezárhatták, vagy elkergették volna azokat a bűnösöket, akik lelkén több 100 ezer ember élete szárad,és akik 2 generáción keresztül a magyar állampolgárokból egy könnyen irányítható csordát neveltek.

 ÍGY EGY DIREKT POLITIKAI FOLYAMATOSSÁG AJTAJÁT NYITOTTÁK KI, ahol a pénz, a hatalom és a presztízs szabadon áramolhatott a kiválasztott politikai örökösök között, és Magyarország egy időzített bombává vált Európa közepén. Ennek a hatása az első években még nem volt érezhető. A közvéleményt sikerült folyamatosan félrevezetni, bár közrejátszott az is, hogy az ellenzék soraiba is befészkelte magát jó néhány ex -bolsevik és a jobboldal léce folyamatosan rezgett. Közben a régi elvtársak szép lassan, átalakulva akár egy gyilkos vírus, új csomagolásban, új név alatt - MSZP és SZDSZ -  újra csoportosulva visszacsalták magukat a hatalomba, és teszik ezt azóta is, amit oly szépen megtanultak a moszkvai tanáraiktól.

 Lehet ennél ördögibbet kitalálni? Igen…

 El tudja képzelni Németországot a ’60-as években náci vezetés alatt? Hogy a volt Hitlerjugend csoportok átalakulása, túlélése után egyes nácik bekerüljenek a német parlamentbe? Hogy egyikük egy nap német kancellár legyen?

 Abszurdnak hangzik ez?

 Akkor kapaszkodjon meg erősen, mert pontosan ez történt Magyarországon az elmúlt évtizedben. El tudna képzelni, hogy 20 évvel a III. Birodalom összeomlása után a média, az oktatás, a kultúra, a pénzügy, a jogrendszer, stb… még mindig Hitler, Görring, Göbbels közvetlen leszármazottjai és azok bandái irányításai alatt álljon?

 EZ MEGTÖRTÉN MAGYRAORSZÁGON!

A bűnösök azonban nem a nácik, hanem azok tükörképeik, a vörös bolsevikok. A primitív keleti hordák képviselői és AZOKNAK EGY ÚJ BŰNÖZŐ CSOPORTJA , SAJÁT GYEREKEIK, AKIK AHELYETT HOGY SZÜLEIKET A BÖRTÖNBEN LÁTOGATNÁK, ÁLLAMI TISZTSÉGEKET SZEREZNEK MEG APÁIK, - az ’56-os forradalom eltipróinak és a kádári rendszer hivatalnokainak SEGÍTSÉGÉVEL. KABINETFŐNÖKŐK, ÁLLAMTITKÁROK; MÁR EGY MINISZTER IS VAN KÖZÖTTUK, ALIG HUSZONÉVESEN. A médiában, a kultúrában, az oktatásban és a privát szférában zajló elképesztő érdek-összefonódásokról nem is beszélek. Az ilyen gazembereket jól ismeri a világ, Szaddam Husszein családja volt hasonló. Ha azt a kis belterjes bandát megszorozza 1000-rel, kap egy IDILLI képet arról, hogy kik es mik a szocialisták és a liberálisok ma Magyarországon! A demokrácia és a liberalizmus álarca mögött valójában egy diktatórikus vállalkozást üzemeltetnek évek óta.

 Mar 2002-ben figyelmeztettem az akkor Budapesten dolgozó EU politikai és pénzügyi képviselőit, hogy a bolsevik múltjával elszámolni nem akaró Magyarország nagyon beteg állapotban van és morális tisztulás nélkül a 2004-es csatlakozás csak fokozni fogja a problémákat. Egy morális tisztuláson és felemelkedésen kívül pedig az egész magyar jogrendszer reformjára lenne szükség, mert az a ’60-as években, az átláthatatlanság és a hazugságok labirintusára épült azért, hogy a felelősöket a jövőben soha ne tudják leleplezni és elítélni. Az egész egy jogi kiskapuk dzsungele, amelyet azóta sem hajlandó egy hatalmon levő kormány sem rendbe rakni. Ennek eredményeképpen a magyar alkotmány egy nevetséges kártyavár melynek árnyékában minden második hivatalnok, bíró és rendőr megvásárolható megfelelő összegér. Akkor az EU-s küldöttek megköszönve észrevételeimet, közölték velem, hogy az Unió nem avatkozik bele a tagállamok belügyeibe, és nekik csak az EU-s pénzek kezelésének ellenőrzésére szól majd a mandátumok. Akik pedig babrálni próbálják a pénzviteli adatokat azokra lesújt majd a törvény keze. Mi ezen ma csak mosolyogni tudunk. Az átláthatóságon és hihetőségen, a VALÓDI DREMOKRÁCIÁBAN felnőtt nyugatiak azt sem veszik észre, mikor vezetik meg őket ebben az országban.

 Mert ugye hol is az a pénz, ami 2004 óta hazánkba áramlott? A felével nem tudnak elszámolni az elvtársak. Mi tudjuk, hogy kik a bűnösök, akik titkolóznak, hallgatnak és akik nem nyitják meg számviteli könyveiket. Teljes az átláthatatlanság a kincstár körül. Egy dolgot tudunk: nem maradt benne egy fillér sem. Csak az adóslevelek tömkelege.

 Mi az, amivel Magyarországon még találkozhat a szemlélő?

 Az időzített bomba ketyegése egyre hangosabb…- s a zaja aggaszthatja néhány sajtóorgánumot, és azokat a köröket, akiknél a saját fekáliájában derékig álló magyar ÚJ-BOLSEVIK-kormány kilincsel, morális és pénzügyi támogatásért. Azért, hogy elhitesse a múlt hazugságait, a jelen tehetetlenségeit, s a jövő sikkasztásait. Köztörvényes bűnözők ezek, akik egy demokráciában az állami gondozás több éves nyugalmát élveznék a rács mögött. Kelet-Európa Bernard Madoff-jai, Kenneth Lay-sei, és John Gotti-ai, és mar hiteltelenek. Az országot a csőd szélére vitték, miközben sokuk és hozzájuk közel álló cinkosok és üzletemberek milliárdosok lettek néhány év alatt, s bizonyítható eredmény nélkül. Az egész társadalmat átjárja a felülről irányított korrupció mérge, s ezért nem képes felszámolni a fekete gazdaságot, melyet valójában nem is akar, hiszen így tud a zavarosban halászni, zsarolni, mutyizni, uram-batyámozni kedve szerint. Az 1000 leggazdagabb magyar 90%-a közvetlenül köthető a volt MSZMP-hez, a volt állampárt központi bizottságához, és a jelenlegi magyar kormányhoz, amely az MSZMP örököse. Egy másik folyamatos botránysorozat - 15 éve folyik zavartalanul - az állami privatizáció, melynek keretében azok, akik közel voltak a húsos fazékhoz, állami vagyonokat nyúltak le fillérekért, mostak tisztára és raktak zsebre több 100 milliárdos euró értékben. Az állami beruházások, amelyek Magyarországon 2 és 3-szor annyiba kerülnek mint más EU-s országokban, gyakran nyilvános vagy mar előre lezsírozott tenderek nélkül, ahol pénzek minimum 1/3 –a elszivárog, aztán megjelenik off-shore cégekben, amelyek a hatalmon lévő politikusokhoz is köthetők.

 Hogy tűrné ezt a nép Németországban? Franciaországban? Az Egyesült Királyságban?

 Mi tudjuk mi történt Mr. Lay-el es Gotti-val…. Megkapták amit megérdemeltek. És Mr. Madoff is hűvösre kerül élete végéig. Közben Budapest utcáin szabadon élik életüket a fehéringes nyakkendős bűnözők ezrei, körözés nélkül sértetlenül, esznek-isznak, kávéznak és kötik sötét üzleteiket a kormány teljes bizalmat és védelmét élvezve. A csendes cinkosok pedig nézik és hallgatnak, akár azok akik az Auschwitz-ba érkező vagonok és füstölgő kémények szemtanúi voltak. Fejüket elfordítva, mondván semmi rossz nem történik… az ÁLLAM CSAK TESZI A DOLGÁT!

 Hat mi ez? Antiszemitizmus? Amikor a civilek azt követelik: zavarjuk el végre a disznókat?

 Soha senki nem fenyegetett meg, támadott rám, vagy illetett durva rasszista szlogenekkel pedig zsidó, liberális kozmopolita és külföldi is vagyok. Több pejoratív zsidó viccet hallottam New -York utcain, mint Budapesten. Amitől jómagam tarthatok az, hogy kapok néhány ellenőrizhetetlen telefonhívást vagy egy rendőri látogatást, ha nem fogom be. Már figyelmeztettek. De amikor az évtized bohóca – Gyurcsány – közölte, hogy akinek nem tetszik az elmehet, akkor én úgy döntöttem: maradok és megvárom amíg az elvtársakat telepítik ki Moszkvába. 25 év után jogom van itt lenni… nekik kevésbe. Az állítólagos neonáci szimbólumok? Ennél nagyobb bajnak tartom azt, hogy Magyarországon még ma is több száz a SZOVJET MEGSZALLÁST ÜNNEPLŐ háborús emlékmű díszeleg, s amelyek lebontását a törvény nem teszi lehetővé. Közülük is a legszebb „fallosz” ott tornyosul néhány lépésre az USA nagykövetségétől, a város szívében. Meg a Disney is megirigyelné!

 Hogy nézne ki Németország ma horogkeresztes díszítésekkel?Vagy az ország keleti része meg ma is vörös csillagokkal cicomázva?

 Vannak, akiknek nagyobb a szájuk, a legtöbben csendben és békésen fognak tüntetni. És használjuk EGYRE KORLÁTOZOTTABB JOGAINKAT, hogy követeljük a jelenlegi önmagát hatalomba ültető bolsevik kormány lemondását, amelyet néhány hete az elvtársak az INTERNACIONALE himnuszával köszöntöttek. Jézusom hova jutottunk emberek?

Nem egyszerű ezeket elzavarni. Máshol könnyebben ment. Ezekben igazan tisztelheti azt a szegény földi halandó, hogy bedobnak minden trükköt amit a “Hogyan hazudjunk, csaljunk, hogy hatalomra kerüljünk és ott is maradjunk” című bolsevik használati kézikönyvbe foglaltak a „moszkvai szabályok” szerint. Amit ma látunk Magyarországon, az egy teljes és agresszív BOLSEVIK RESTAURÁCIÓ!

 

Peter Sebők