vissza a főoldalra

 

 

 2009.06.12. 

Nem áll ki a magyar oktatásért Jacenyuk

A nemzetiségi kisebbségekkel szembeni nagyobb toleranciát szorgalmazta, ám a kisebbségek ukrán nyelven történő oktatásából nem engedne Arszenyij Jacenyuk volt házelnök, aki Kárpátalján kampányolt.

 A Legfelsőbb Tanács egykori elnöke, aki azelőtt gazdasági és külügyminiszterként is tagja volt a korábbi "narancsos" kormányoknak, s elhagyva a Mi Ukrajnánk - Népi Önvédelem választási tömörülést nemrég Változások Frontja néven saját pártot hozott létre, június 2-án Kárpátaljára látogatott. A jobbközép beállítottságúnak tartott politikus, akiről azt tartják, hogy elindul a télen esedékes elnökválasztásokon, kedden délután a beregszászi polgármesteri hivatalban találkozott egyfajta lakossági fórum keretében a település képviselőtestületével, a helyi politikai pártok képviselőivel és a sajtóval.

 A találkozón felvetett témák között hangsúlyosan szerepelt a nemzetiségi kérdés. Arszenyij Jacenyuk kifejtette: nagyra értékeli azt a kárpátaljai társadalmi berendezkedést, amelyet a nemzetiségi, kulturális és felekezeti sokszínűség mellett a tolerancia jellemez, s néhány elszigetelt megnyilvánulástól eltekintve mentes a radikalizmustól. A politikus jelezte, síkra száll azért, hogy az ukrán állam finanszírozza a nemzetiségi kulturális szervezeteket, a nemzeti kisebbségek lapjait, egyesületeiket, kulturális rendezvényeiket. Ugyanakkor elutasítóan nyilatkozott a kárpátaljai magyar oktatás jövőjét illetően.

 Hallgatói kérdésekre válaszolva kifejtette: már korábban is az volt a véleménye, hogy az emelt szintű érettségi, az úgynevezett független tesztelés erőltetett bevezetése csupán azt eredményezheti, hogy ukránellenes hangulatok jelennek meg, felüti fejét a radikalizmus. Az exházelnök éppen ezért úgy vélte, az ukrán nyelvű érettségizés általános bevezetéséhez több időre van szükség. Hozzátette: amennyiben ma az egy tömbben élő nemzetiségi kisebbségekhez tartozó diákok nem tudják eredményesen elsajátítani az ukrán tananyagot, további türelmi időt kell biztosítani a számukra, s meg kell teremteni annak tárgyi-szakmai feltételeit is, hogy megtanulják az államnyelvet. A politikus ugyanakkor úgy vélte, hosszú távon nincs alternatívája a nemzeti kisebbségek ukrán nyelven történő oktatásának, hiszen ez a feltétele annak, hogy a fiatalok, köztük a magyarok is, eredményesen felvételizhessenek az ukrajnai felsőoktatási intézményekbe.

 Végül felvetődött a kérdés, miként látja a fővárosi politikus a nemzetiségi kisebbségek parlamenti képviseletének lehetőségét, hiszen a magyar közösség megérdemelné, hogy legalább egy képviselője jelen legyen a törvényhozásban. Arszenyij Jacenyuk, akit kísérői láthatóan már indulásra ösztökéltek, egy tréfával ütötte el a kérdést, gyakorlatilag megválaszolatlanul hagyva azt. Az exházelnök emlékeztetett, hogy a helyi magyarság képviselője az Ukrán Szocialista Párt listáján indult a legutóbbi parlamenti választásokon. "Az a tanácsom, hogy iratkozzanak fel a megfelelő listára, és akkor lesz képviselője a magyarságnak a parlamentben" - mondta.

 A meglehetősen cinikus megjegyzésből ítélve a képviselő nyilván elfelejtette már, hogy egykori pártja, a Mi Ukrajnánk, s így ő maga is, egyebek mellett sok ezer kárpátaljai magyar szavazatnak köszönhetően jutott be 2007-ben a parlamentbe.

 

(Forrás: karpataljalap.net)