|
 2009.06.12.
Azért még élünk!
1972
májusában első nyugati turnéjára készült a Nemzeti Színház
egy nagyszerű előadással, a Czillei és a Hunyadiakkal. A főszerepeket
Sinkovits Imre, Sztankay István és Szersén Gyula játszották,
s szerepelt a darabban a kiváló epizodista, Raksányi Gellért
is. Ám egy jelentéktelennek tűnő történés miatt a rendező
megfosztotta őt ettől az úttól. Szerepét más alakította
Helsinkiben. A kiutazás előtti napon a Csák végnapjait próbálták.
Ezen a próbán olyan dolog történt a színpadon, amit sosem
tudok elfelejteni. A színészi nagyság és az emberi gesztus
remek példája, amelyre csak kevesen képesek, pedig nagyon
fontosak, mert életben tartanak. A darab egy mondatát Sinkovits
kézfogás kíséretében – mélyen belenézve Raksányi szemébe
– mintegy üzente barátjának: „Azért még élünk!” Benne
volt ebben a mozdulatban minden. Együttérzés, tisztelet,
vigasztalás, a biztatás és az összetartozás érzése.
Tisztelték a hatalmas művészek egymást, s az írókat. Láthattuk
Csurka István Reciprok komédiáját a Pestiben, a Házmestersiratót
a Vígben és Egerben, a Döglött aknákat a Katonában – Major
és Kállai főszereplésével. Játszották a színházak a kortárs
írók műveit. Illyés Gyula, Hubay Miklós, Sütő András és mások
darabjai sikerrel mentek, megfértek a klasszikusok mellett a fővárosi
és megyei színházakban. Sinkovits azt mondta a Mózesben: „A
hit s a hűség tarthatja csak fenn népét nemzetünknek”. S mi
van most? Csurkát egy vidéki társulaton kívül senki sem játszotta,
habár a Deficit és a Ki lesz a bálanya című művek a már említetteken
kívül kiváltképpen aktuálisak, mert a társadalmi felelősséggel,
az emberrel foglalkoznak. Felnőtt már egy szavazóképes generáció
a rendszerváltás óta, és nem tudják, hogy még él egy
hatalmas, európai formátumú író, akinek ilyen művei vannak.
Ebben az elhallgatásban szándékosság van. Nem is szabad a most
felnövő fiatalságnak tudni róla. Talán nem is azért, mert a
MIÉP elnöke, és igazsága van, hanem amiért magyar és keresztény.
A neoliberális szellemi és művészi diktatúrában vannak kiválasztottak
és kirekesztettek. Miért is nem akarják, hogy ez a nemzedék
megismerje az ő szellemét, a hazához, az emberekhez, a jóhoz,
a rosszhoz való viszonyát, értékrendjét? Nem nehéz kitalálni.
Az amerikai cigaretta című, a hajléktalanok sorsát megjövendölő
tv-filmje megrendítő hatású volt, mind a Csurka által megírt
forgatókönyv, mind pedig Gobbi Hilda és Makláry Zoltán zseniális
alakítása alapján. Az egyik legjobb filmvígjátékot, a Hét
tonna dollárt, több százezren látták a mozikban. (Akkor még
nem voltak plázák.)
Miért is van Csurka tiltólistán? Miért is hallgatják
el? Már 18 évvel ezelőtt megmondta, már akkor is tudta, hogy
kik az irányítók. Azt mondta, hogy „bennünket gyakran vádolnak
meg azzal, hogy mi akarjuk eldönteni, ki milyen magyar. Ezzel
szemben a gyakorlat az, hogy most egy szűk réteg dönti el, ki a
demokrácia barátja, s ki az ellensége. S ennek fejében milyen
nyilvánossághoz, tulajdonhoz, s végső soron hatalomhoz jut.”
Nos, valóban Spiró György érettségi tétel lett. Eszterházy
és Nádas pedig országimázsromboló jelentéseket firkál liberális
külföldi lapoknak. Ezek az urak azt ajánlják, hogy „menj más
országba, ha neked olyan szar.” Erre rímel Gyurcsány hajdani
mondása is. Spiró Jönnek c. verse –melynek vérlázító
szakaszát már idéztük lapunk egyik korábbi számában –
pedig tananyag lett. Lám, ezért Kossuth- díj jár ebben az országban.
Ebben az országban, ahol megtörténhet, hogy egy színpadképtelen,
beszédhibás televíziós műsortöltelék leparasztozzon egy színészt,
mert az elutasít egy luciferi kézfogást. Összecsengenek a
gondolatok ott is, mikor Eszterházy kijelenti, hogy „a magyar
nem egy szervező nép, mint olyan.” Suchman Tamás szerint
pedig nincs magyar modell. Az írótól tanul a politikus. Van
magyar modell, elég csak Camus 1956- ra vonatkozó, sokat idézett
mondatára gondolni. S egyre csak jönnek a vádak. Szerintük mi
vagyunk a kirekesztők. Kirekesztünk kétmillió embert. Ezzel
kampányolnak. Akkor ők hányat is rekesztenek ki? Talán a többi
nyolcmilliót?
Mi
nem rekesztünk ki senkit, s ők ezt pontosan tudják, s így szítják
a gyűlöletet. A Versenynap szerzője mondta: „ mi szemben állunk
a kommunizmus és a nácizmus minden válfajával. Szemben állunk
a kommunista fasizmussal és a fasiszta kommunizmussal. Szemben állunk
azokkal, akik bennünket rágalmaznak és gyaláznak. Szemben állunk
mindenkivel, aki hazugságokra építi politikáját, lop és
csal. Megbecsüljük viszont a tisztességes baloldalt.” „Akik
ma hatalmon vannak, most félnek. Magyarországon ez mindig is így
volt. A nem természetes és nem őszinte hatalom egyszer mindig
elkezd félni. Ők demokratáknak mondják magukat, s közben félnek
tőlünk, tőlünk, akik jószerivel mindenből ki vagyunk
rekesztve, mégsem félünk.” „Nem mindegy, hogy mi eszünk,
vagy minket esznek.” – állapította meg Örkény. Bokros
Lajos pedig téved, mikor azt hiszi, ha kevesebb könyvet vásárolnak,
mint ő, akkor nem is olvasunk. A szegények is olvasnak, nemcsak
egykönyves Nobel-díjasokat, hanem örökérvényű
klasszikusokat. S hiába mondja Gerő András, hogy el kell venni
tőlünk a levegőt.
Azért
még élünk!
Agárdi László,
színész
|
