vissza a főoldalra

 

 

 2009.06.12. 

Búcsú Barzujokban

Gajdár és Bákó között fekszik egy kicsi csángó falu, Barzujok (Barzulesti). A gyerekekkel már régóta terveztük, hogy a barzujoki búcsúra. Június 7-én reggel berikoltottak értünk, és együtt elindultunk „lábon” hegyen, völgyön, szántóföldön és szamócáson keresztül Barzujokba. A faluban elég kevés a katolikus, ezért csak egy kis templomuk van, és a búcsú is kimerült egy fagyi- és egy játékárusban – utóbbiak egyébként a gyerekek nagy örömére. A tanító néniknek azonban annál nagyobb volt a meglepetés, mikor szembetalálkoztunk Gajdár aprajával és nagyjával a búcsúban, szinte egy pillanatra el is bizonytalanodtunk, hogy hol vagyunk, mikor kiderült, hogy a pap és a deák is ugyanaz, még a ministránsokat is Gajdárból hozták, sőt a barzujoki apácák is valójában a gajdáriak, csak ünneplőbe öltözve. A szentmise nagyon szép volt, ferences szerzetesek celebrálták, és nagyon emberközelire sikerült, igazi közösségi élmény volt. A mise után a gyerekek még egyszer ellepték a fagyiárust, majd elindultunk hazafelé a frissen szerzett búcsúsi portékákkal megpakolva, felékesítve.

 Pfemeter Mária és Madarász Katalin, gajdári tanítók

 

(Forrás: Moldvai Csángómagyarok Szövetsége)