Függetlenség

2009.06.13.

Megjelent a Havi Magyar Fórum júniusi száma!

Csurka István : Áldozat - Sorskérdésünk sorsa (36.) (2-6 .oldal)

Temesvár lakossága számában, a hozzá tartozó terület gazdasági és politikai jelentőségében, kulturális erőben 1919-ben jóformán megegyezett Szegeddel, sőt Trianonig talán felül is múlta azt. Szeged lakossága színmagyar, míg Temesvár a bánsági németek és magyarok városa volt. A románság ekkor még mind Temes megyének, mind Temesvárnak csak harmadnyi kisebbségét alkotta, tehát Temesvárnak, a magyar végvárnak, a Magyar Királyságnak és a Monarchiának egyik fontos katonavárosának Romániához csatolását még a wilsoni elvek sem indokolták, nem is szólva arról, hogy a térségre, a Bánságra a szerb királyság is erős igényt jelentett be. Ennek ellenére az antanttal kötött 1916-os megállapodás értelmében Temesvárt már 1918-ban román csapatok szállták meg és Románia biztos szerzeményének, jogos tulajdonának tekintette a Bánság fővárosát, a magyar történelem számos nagy és tragikus eseményének színterét. Egyidejűleg azonban a francia csapatok vonultak be, amelyeknek parancsnoka Tournadre tábornok volt. Katona létére jó irodalmi teljesítményhez illő emlékezőtehetséggel és franciásan remek íráskészséggel megáldott ember volt, aki élvezte az életet, örült a győzelemnek, aki meglátta a megszállt területek népeinek sorsában az ellentmondásokat, a képtelenségeket, de mint katona nem igyekezett a dolgoknak a mélyére hatolni. Pontosan jelentett, de nem fűzött kommentárt a tényekhez, betartva a szabályokat. Nem akart ártani sem a saját karrierjének, sem a kormánya politikájának. Két nappal Kun Béláék budapesti bukása után, 1919. augusztus 3-án Tournadre tábornok váratlan alkalmat kapott mindezen krónikási erényeinek megcsillogtatására. Néhány órával főnökének, De Lobit tábornoknak, a magyarországi francia haderők főparancsnokának a városból való távozása után, számára váratlanul megjelent ugyanis Románia miniszterelnöke, Ionel Bratianu a frissen szerzett terület, a Bánság központjában. Éspedig már mint a saját országában kortes körúton járó politikus. A francia katonai parancsnokság semmit nem tudott erről a látogatásról. Bratianu viszont az utóbbi években, különösen 1916 után, részben a francia sajtó jóvoltából is nemzetközi politikai tekintéllyé emelkedett. Tiszteletére mindjárt díszlakomát rendeztek a város legnagyobb vendéglőjében, a Magyar Koronában, ötszáz főre terítve és erre természetesen a legnagyobb tisztelettel meghívták a tábornokot is. A tábornok elfogadta a meghívást, s hiába érzett valami zavarót a dologban, furcsálkodását elnyomta a módfelett ünnepélyes fogadtatás és Bratianu kitüntető figyelmessége. Másnap, amikor kiheverve a pohárköszöntőket és a vacsora után hirtelen ajándékba kapott kalandot – a város egyik gazdag román kereskedőjének korán elözvegyült lányával tölthette az éjszakát, – Tournadre hozzáfogott a hosszú rejtjeltávirat szövegének lediktálásához. Megfogalmazatlan kételyei ekkor támadtak fel, úgy érezte, színjátékot adtak elő neki, amely talán nem is neki szólt. Ezeket a megérzéseket és a kalandot természetesen nem írhatta bele a jelentésbe, de egyes megfogalmazásain mégis átütött a román miniszterelnök iránti bizalmatlanság. Felhabzott benne egy pici zavar is: lehet, hogy amit a nagytekintélyű Bratianu neki mondott el az este folyamán, azt tulajdonképpen De Lobittal szándékozott közölni, s rajta keresztül Clemenceauval és a párisi békekonferenciával, csak felettesét, a magyarországi francia erők főparancsnokát valahogy lekéste. Mert De Lobit csak másnap akart elutazni, a délután folyamán mégis kapta magát és felment a főhadiszállására. Ők tehát nem tudták, hogy Bratianu Temesvárra érkezik, amikor a főparancsnok ott időz, a románok viszont tudták, ha véletlenségből rosszul is, meddig marad. Ha De Lobit nem gondol egyet, Tournadre nem jut hozzá a pompás éjszakához, és nem szövegezhet fontos beszámolót. Temesvár, a volt végvár, a híres katonaváros, amelyben a magyar királyi honvédség és a Monarchia laktanyái, gyalogosai, tüzérei, utászai egyaránt megtalálhatóak voltak, 1919-ben még korántsem volt román városnak nevezhető. Mint ahogy a Bánság hatalmas, több megyére kiterjedő, majdnem egymillió-kétszázezres, népességének többsége is német volt, majdnem ugyanennyi magyarral és csak 250 ezres románsággal. Körülbelül ötszázötvenezer német, négyszázötvenezer magyar és 250 ezer román lakta a gazdag, bőven termő földekből álló vidéket, de leggyorsabban a folyamatosan felhúzódó szerbek szaporodtak.

Fekete Antal : Kasszandra feljegyzései (1.) (7-10.oldal)

(A szerző a kaliforniai San Francisco School of Economics Money and Banking tanszékének professzora.)

Milton Friedman Magyarországról kivándorolt zsidó szülők gyermekeként született New Yorkban, 1912-ben. Apja Friedman Jenő Saul, anyja Landau Sára Eszter (lásd Hermann Péter: Biográf Ki Kicsoda 2004). 1928-ban, kevéssel a 16. születésnapja előtt leérettségizett a New Jersey állambeli Rahway középiskolájában, és matematikus hallgatóként kezdte tanulmányait a Rutgers egyetemen, mivel aktuárius (biztosítási matematikus) pályára akart lépni. Erre az időre esik a gazdasági válság kirobbanása, ami meggyőzte Friedmant arról, hogy inkább közgazdász legyen. 1946-ban, 34 éves korában doktorált a Columbia Egyetemen közgazdaságtanból, és 1976-ban, 64 éves korában kapta meg a Közgazdasági Nobel Emlékdíjat. Friedman doktorrá avatása előtt képtelen volt egyetemi kinevezéshez jutni, és a szövetségi kormány szolgálatába állt. A Wikipédia nevű „szabad enciklopédia” szerint Friedman 1940-ben megpróbálkozott ugyan a wisconsini egyetemen katedrát szerezni, de az „ott dúló antiszemitizmus miatt” inkább visszatért a kormány szolgálatába. 1946-ban a Chikágói Egyetem meghívta, hogy közgazdaságtant tanítson. Ennek az egyetemnek a közgazdasági tanszéke mindig is konzervatív hírnévnek örvendett, és a lehetőség szerint szembeszállt az elburjánzó, Keynes nevével fémjelzett liberális irányzattal. A mai napig is az van a köztudatban, hogy mind Pályi mind pedig Friedman, az egyetem két magyar származású pénzügyi szakértője a szabadpiac elvén álltak. Azonban a tények mást mutatnak. Friedman báránybőrbe bújt farkas volt. Konzervatívnak tetette magát, és vállalta a trójai faló szerepét, mellyel az aranyellenes összeesküvést álcázták.

Dr. Erhardt László : Izgatás felsőfokon avagy hová, hová te jóllakott proletár? (11-18.oldal)

Azok a proletárok, akiket az új vérszívók adott esetben harcba hívhatnak, nem Marx, Rosa Luxemburg vagy Lenin korának szerencsétlen, napi tizenkét órát robotoló nincstelenjei. Őket bedarálta a történelem, a népszuverenitást többszörösen megcsúfoló rendszer kinevezett uralkodó osztályából még hírmondó is alig maradt. Az új „antibolsevista” élcsapat rájuk éppúgy nem számíthat, ahogy a balos szentenciákhoz még nyomorúságában is görcsösen ragaszkodó, igen gyorsan fogyatkozó szegfűs törzsgárdára sem. Itt van azonban az utánpótlás, a merőben más létfeltételek között, a szellemi nincstelenség „érték semleges” világában kitermelődött fogyasztói új proletárok sok milliós tömegével. Az őket megszülő kulturális elértéktelenítési/ elidegenülési folyamatról Hajszálgyökerek című művében Illyés Gyula így ír : „Mi már látjuk, mit kapott elvetett, nem kis részben elvettetett sajátos szellemi értékei helyett a nép. Semmi jobbat. …Attól pedig még ízlését: szépre, jóra való szomját is elvesztette, amivel őt az a kultúrahordozó osztály kínálta, melynek uralma alatt az ő megfosztottsága elkövetkezett. Ez a történelmi/uralmi állandóban realizált „második típusú” demokrácia, a szocializmus keserű valósága. A három évtizeddel korábban megfogalmazott Németh László-i jövőkép homlokegyenest ellentettje. Amiről A minőség forradalma című, 1940-ben megjelent könyvében szerző így ír „… az érték a minőség skáláját követné s az emberek rászoknának arra, hogy a nemesebbet mint értékesebbet tartsák számon.

Szőcs Zoltán: A korszerű nemzeti radikalizmus (19-23.oldal)

(A Szabó Dezső-konferencián elhangzott előadás anyaga.)

Nem az radikális, aki hangos, nem is az, aki kirakatot tör be vagy dobálódzik a tüntetésen: az radikális, aki életének minden létező döntésében, választásában az „öklös Nem és a teremtő Igen” határozottságával dönt – vagy ha voksolni kell, hát voksol – a nemzet érdekeinek mindenkori igazsága mellett. És nem ismer mellékszempontokat, nem mond olyan érveket, hogy „Én is osztom ezt a véleményt, de…”, „Már csak a hülye nem látja, hogy ez a kormány hazudik és káros, de…”, „Mindenben igazat adok a Csurkának, de…” „Én lelkem szerint radikális vagyok, de…” És mindig visszaköszön a legostobább vád is: a szélsőségesség vádja. Se füle, se farka ennek a fogalomnak. A radikalizmus következetességet jelent, hajthatatlanságot, erős meggyőződést – azaz csupa szélsőséget, ha úgy tetszik túlzást, vagy ahogy Szabó Dezső mondta „korokat alkotó Túlzást”. Mérsékelt radikalizmus nem képzelhető el, miként hűvös kánikula sem. Ehhez a mentalitáshoz úgy tartozik hozzá némi szélsőségként is titulálható lendület, mint – a Mestert idézve – disznóhoz a vakaródzás.

Dr. Losonci Miklós: Szabó Dezső kapcsolata művészettel és művészekkel (24-27.oldal)

Akár Ady, ő is elvetette a másodlagos szobrászatot, a műcsarnoki ízlést, a „görcsös irredentizmust”, egyformán idegen volt számára a „zsábásan germán” és a „proccosan kolosszális ősmagyar” plasztika. Joggal hiányolta, hogy plasztikánk nem fedezte fel a parasztot. Pedig „sírboltot épít a magyarságnak az, aki nem a parasztságra épít”. Áchim Andrást is képletesen szoborban látja, amikor „a magyar paraszt gigászának” nevezi. Nagyon árulkodó, ha áttekintjük fogalmi adattárában mely képzőművészekre hivatkozik leggyakrabban a már említett Michelangelón kívül: Apellész, Pheidiász, Donatello, Raffaello, Hogarth, Pieter Brueghel, Tiziano, Dürer, Cellini, Botticelli, Rubens, Watteau, Delacroix, Goya, Daumier, Whistler, Poussin, Henry Rousseau, Corot, Manet, Monet, Cézanne, Carrier, Baldovinetti, Marées, Böcklin, na és persze Rodin. Meglepő módon Leonardót ritkán említi, pedig a reneszánsz iránti rajongása töretlen. A hazaiak közül a képi kultúra alábbi jelesire szokott hivatkozni: Zichy Mihály, Barabás Miklós, Réti István, Rudnay Gyula, Vaszary, Rippl-Rónai, Endre Béla, Csók István, Feszty Árpád. „A féltehetség Gulácsyról” felemás a véleménye. A másod vonalbeliek közül Lesznay Anna, Koronghy Lippich Elek, Neogrády Antal neve fordul elő írásaiban. Sajnálatos módon Szinyei Merse Pál, Csontváry, Paál László, Mednyánszky vagy Egry teljesen kimaradt érdeklődési köréből, igaz, Munkácsyt is ritkán említi.

Kiss Dénes: Szabó Dezső jelenség. Író a nyelv vonzásában (28-29.oldal)

Ami sokkal inkább rá jellemző, az másféle „szójáték”, ami viszont ebben formában csak Szabó Dezső írói gyakorlatára jellemző. Alább kezdjük sajátos példával, amiből persze még sok található. Ezt olvashatjuk Az elsodort falu első kötetének 11. oldalán. Íme: „A másik felrökönyödés – és itt különösen az elefántcsont-torony nyomorodottjai homlokráncolódtak, hogy ismert alakok és aktuális események mennek át regényemen.” Ez aztán az írói tudomány! Csaknem minden szó hatása az olvasón is rögtön „homlokráncolódik”. Lássunk, ugyancsak az első kötetből, a 33. oldalról Szabó Dezső-i szemmel odakényszergett mondatot. „A hegyekből hitvány, sárgás patak-féle folyócska omlik, mely átkényszergi a falut s piszkos vízében megringatja a beléje hajló nyomorúságot.” Mindez általában érdekes, de nem minden alkalommal találkozik tetszésünkkel. Azonban ne tagadjuk, hogy minden alkalommal meghökkent bennünket. Tömören azt mondhatjuk, hogy az író „költői” megnyilvánulásai, nagy erejű és gazdag gondolattársításai egészen sajátosan ragadják magukkal a prózai szöveget. Alaposan kicifrázzák.

Szilágyi Ferenc: Négy szobor állt a nagy téren (30-33.oldal)

Ukrajna viselkedése az ott élő magyarság iránt nem nevezhető megértőnek és barátságosnak, noha Magyarország annak idején Kárpátaljának önkormányzatot biztosított (a második világháború után sok magyart deportáltak a szolyvai táborba, főleg nemzetiségük miatt, s azóta is folyik az anyanyelvű oktatás a nemzeti kultúra visszaszorítása és elsorvasztása.) A Romániában (Erdélyben, Bánságban) élő, nagyobb létszámú magyarság helyzete meglehetősen ismert, úgyszintén a délvidéki, vajdasági magyarok sorsa (bár pl.: az 1944-45-iki magyarirtások adatai csak nemrég kerülhettek napvilágra, koránt sem teljes mélységükben.) Ausztria nemzetiségi politikája az ott élő őrvidéki-burgenlandi – magyar kisebbség irányában nem nevezhető megértőnek és türelmesnek, sőt az európai normálnak sem felel meg. A magyar iskolákat itt is megszüntették, vagy vegyes tannyelvűvé alakították (pl. Felsőőr – Oberwart) magyar református gimnáziumát. A Hanságon idegenforgalmi érdekből álmagyar Pustát létesítettek: gémeskutakkal, ménesekkel, szürke magyar gulyákkal s az utóbbi egyedeit – honfoglalás előtti ősi magyar állatfajtánkat – védett osztrák specialitás jegyeztették be nemzetközi fórumokon, noha az egyik igen jellegzetes hungaricumunk. Az Ausztriához csatolt nyugat-magyarországi területen az őslakos magyar lakosság drasztikusan csökkent az elcsatolás óta a németesítő törekvések hatására. A Szabadság tér négy szobra, amely elsősorban figyelmeztető jelképe volt a magyarság fájdalmának és együttérzésének a határon túl szorult magyarok iránt, a második világháború után eltűnt: a közvélemény nagy felháborodására erőszakkal eltávolították.

Sütő Gábor: Európa velünk, vagy ellenünk? (34-38.oldal)

Az „Európai Egyesült Államok” jelszava 1849- ben a Sion Perjelség párizsi kongresszusán hangzott el. Nem ítélhetünk csak ez alapján, de ténykérdés, hogy a szabadkőművesek azóta is vezető szerepet játszanak az Európa egységesítésére irányuló törekvésekben. A Sion Perjelség, a Bildelberg- csoport és a háttérhatalom hasonló titkos társaságai a világ pénzmágnásait és az őket szolgáló politikusokat tömörítik, akik meg akarják szüntetni a nemzetállamokat, s új világrendet akarnak bevezetni, amelyben magukat világkormánynak szeretnék tudni. A Sion 1950-ben javaslatot tett még a majdani Európai Egyesült Államok zászlajára is, s a nemzeti lobogónk mellett ma pontosan ez a zászló leng a középületeinken!

Keresse a Havi Magyar Fórumot június 15-étől az újságárusoknál!