vissza a főoldalra

 

 

 2009.06.12. 

Hazudnak, és hülyének nézik a magyart

Balsai István országgyűlési képviselő a Magyar Fórum kérdéseire válaszolt.

 – Képviselő úr felszólította Bajnai Gordont és Oszkó Pétert, hogy tegyék nyilvánossá, mennyi adóforintot spóroltak meg off-shore cégeikkel az évek folyamán. Milyen választ remél?

 – Régóta tudjuk, hogy Bajnai Gordon, Oszkó Péter, és Simor András olyan emberek, akik korábbi életükben azzal foglalkoztak, hogy az üzleti tevékenységükből adódó adókötelezettségükkel ne a magyar államkincstárat gazdagítsák. Ezek után képesek azt mondani, hogy sohasem voltak off-shore érdekeltségeik. A Deutsche Bundespost elnökéről a közelmúltban kiderült, hogy adókötelezettségét nem otthon, hanem a szomszédos Luxemburgban – tehát nem is feltétlenül egy adóparadicsomban, csak kedvezőbb adófeltételekkel rendelkező országban – rótta le. A következő hétfőn már nem kellett bemennie dolgozni. Pedig ő csak a postának volt a vezetője. Ezzel szemben Magyarországon a miniszterelnöki és pénzügyminiszteri pozíciót is betölthetik olyan emberek, akiknek bizonyítottan voltak érdekeltségeik off-shore cégekben. Egy olyan országban lehetnek így vezető politikusok, ahol a kormány az emberekre mind újabb, és egyre súlyosabb adókat vet ki.

 – Ezt azonban a miniszterelnök cáfolta.

 – Most már egyértelmű és bizonyított, hogy Bajnai Gordon a Ciprusi Köztársaság uniós csatlakozását megelőzően (2004 előtt) egy Cipruson létesített cégbe mentette át azokat a mesebeli bevételeket, amiket olcsón, egy magyar céggel szerzett meg itthon. Ennek ellenére a miniszterelnök egy nyolcoldalas közleményt adott ki, melyben részletesen tagadta, hogy köze lett volna bármilyen off-shore céghez is. Az is bebizonyosodott már, hogy a pénzügyminiszternek korábban nyolc offshore cége volt Cipruson. Az off-shore cégekkel kapcsolatban a Fidesz több kérdést is intézett Bajnai Gordonhoz és Oszkó Péterhez: tegye világossá a miniszterelnök, hogy mikor mely off-shore cégeknek volt a vezetője, tulajdonosa, illetve tegyék nyilvánossá, hogy menynyi adóforintot spóroltak meg az érintett politikusok ezekkel a cégekkel az évek folyamán. A jegybankelnökről azt tudom mondani: saját maga ismerte el, hogy rendelkezett off-shore cégekkel, de ezeket jegybankelnöki megbízatása előtt felszámolta. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy egy olyan ember a magyar monetáris politika egyik legfontosabb vezetője, aki korábban off-shore cégeken keresztül kerülte el a hazai adózást.

 – Mit lehet tenni ebben a helyzetben?

 – Leváltani. Önként távozzanak a hatalomból, majd elszámolnak, bocsánatot kérnek és lelépnek. Bár nem valószínű, hogy ez megtörténik. Ezért a választókban bízunk, hogy kimondják ezek felett az ítéletet. Miért nézik hülyének a magyar embereket, és miért hazudják azt, hogy semmi közük nem volt az offshore- cégekhez? Az „off-shore-kormány” most védekezik, és fel van háborodva. Az egyik napilapban a napokban jelent meg az a cégkivonat, amely világossá tette, hogy Bajnai, egy ott létesített Fleminghouse Investments Limited nevű cégbe mentette át azokat a „mesebeli bevételeket”, amelyeket egy korábbi ügylet folytán megszerzett. A pénzügyminiszter, Oszkó Péter által korábban tulajdonolt és vezetett Deloitte tanácsadó cégnek pedig harminc, Cipruson bejegyzett leánycége van. Önmagában az is felháborító, hogy ezek után volt bátorságuk elvállalni egy válság sújtotta ország miniszterelnöki és pénzügyminiszteri pozícióját. A magyar adófizetőknek pedig szinte nap mint nap, újabb és újabb sarcokat kell elszenvedniük.

 – El lehet ítélni a mai magyar törvények alapján Bajnait és Oszkót?

 – Külön törvény nincs Magyarországon az off-shore ellen, mint ahogy a világ számos országában sem. Az adócsalást és az adóelkerülést bünteti a magyar törvény. Nálunk nagyobb országok vezetőinek is ez a problémája. Mondhatnám itt Merkel asszonyt, és Barack Obama elnököt is. Nagy erőket fordítanak arra, hogy ezeket felszámolják. A büntetőjogi megalapozottság akkor adott, ha az érintett célzatosan hajtotta végre a bűncselekményt, az adóelkerülést.

 – Célzatosan a magyar társadalom ellen.

 – Ez így van. Ez olyan mértékű pofátlanság, amihez nehéz jelzőket találni. Az új kormány fogja vizsgálni a felelősségre vonás feltételeit, de természetesen nem a kormány emel vádat, gyanúsítgat, hanem az igazságszolgáltatásnak kell ezt megtenni. Amely azt látom, elszánta magát már erre a lépésre, hiszen szinte nap mint nap egy szocialista vagy szabad demokrata politikus kerül vád alá, vagy előzetesbe. Legutóbb egy környezetvédelmi politikus került horogra. Nyékes Bélát, az MSZP környezetvédelmi tagozatának elnökségi tagját letartóztatták egy 300 millió forintos csalási ügyben, úgy látszik, ezek mindenhol megtalálják a lehetőséget a lopásra, csalásra, sikkasztásra.

 – Arra is megtalálták a lehetőséget, hogy az ingatlanadóból Gyurcsány és Oszkó Péter kimaradjon, nem kell fizetniük.

 – A Budán 450 négyzetméteres villát építő pénzügyminiszter vagyonnyilatkozata szerint jelenleg felerészben tulajdonosa egy Pest megyei, Budakeszin lévő 97 négyzetméteres társasházi lakásnak. A lakás forgalmi értéke a szaktárca besorolása szerint a 22 millió forintot sem éri el, így mentes a vagyonadó alól. A II. kerületben, Buda tetején épülő örökpanorámás luxusingatlan pedig még épül. Az egyes becslések szerint 300-400 millió forint értékű villa így csak akkor válik adókötelessé, amennyiben a pénzügyminiszter megkapta az ingatlanra a használatbavételi engedélyt, és az jogerőre is emelkedik. A milliárdos Gyurcsány Ferenc sem számít vagyonosnak a pénzügyminisztérium számítása szerint. A szemlőhegyi villában lakó volt kormányfőnek ingatlanadót azért nem kell fizetnie, mert vagyonnyilatkozata szerint továbbra is csak a pápai 50 négyzetméteres lakótelepi lakás tulajdonosa, ahol a Katus mama lakik. De maradjunk a tényeknél. A Fidesz ezt a törvényt a választást követő napon megszünteti. Jelenleg úgy csinálnak, mint a strucc: naponta konferenciákat szerveznek a témában, ahol számolnak, összeadnak, kivonnak, mintha nem is érdekelné őket, hogy ennek nincs jövője, az ingatlanadóból nem lesz semmi.

 

Oláh János József

 

(Megjelent a Magyar Fórum 2009. június 4-ei számában.)