vissza a főoldalra

 2009.06.12. 

Off-shore királyok országa

Különleges technikái alakultak ki Magyarországon az adóoptimalizálásnak. A legfurmányosabb esetek közé tartozik az, amikor a magas vezetői pénzeket nem munkabérként, hanem egy adóparadicsomban bejegyzett cég tanácsadói szerződéseként fizetik ki. Az Oszkó Péter vezette Deloitte olyan kiváló tanácsadókat alkalmazott, hogy nem csodálkozhatunk azon sem: a hétmilliárd forint árbevételű cégnek, mire a köz kasszájához járult, csupán ötmillió forint adófizetési kötelezettsége maradt. Ugyanezt a módszert alkalmazzák a nyereség minimalizálására az off-shore-beszállítókat foglalkoztató cégek, azaz az importált számlák révén a jövedelmet kiszivattyúzzák, így a profit olyan adóparadicsomokban jelenik meg, ahol nincs vagy alacsony a társasági adó. Időnként aztán ezek a pénzek „külföldi működő tőkének” álcázva érkeznek vissza Magyarországra, főként olyan területeken, ahol állami támogatás is segíti hasznosulásukat. Boros Imre közgazdászt a magyarországi off-shorosokról kérdeztük.

 – Bűn-e a mai magyar társadalom szemében off-shore cégekben tartani a vagyont?  

– Először beszéljünk egy szűkebb csoportról, az úgynevezett vezető hármasról, az ország legfontosabb irányítóiról. Ez a miniszterelnök, a pénzügyminiszter, és a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Ők, akik a törvényeket kezdeményezik, és ők azok, akik az ország pénzével bánnak. Most ez a három személy Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Simor András, a hatalom megtestesítői: „off-shorosok”. Először is tisztázzuk, mi az az off-shore. Ezt annak idején Amerikában dolgozták ki, abban az időben, amikor a dollár kezdett házon kívül is forogni. Elsősorban Európában, az úgynevezett euró-dollár. Az amerikai bankoknál elkezdődött egy olyan könyvelés, amely egy bizonyos művelet on-shore, tehát otthon lekönyvelt, és az off-shore, a parttól távol, tehát máshol lekönyvelt. Azok a vállalatok tartoznak e kategóriába, amelyek a helyben tevékenységet nem folytató cégekre nagyon alacsony, vagy akár nulla kulcsos társasági nyereségadót alkalmazó adózó helyeken vannak bejegyezve – ezáltal a nem helyben keletkezett üzleti nyereségük után nem, vagy alig kell adót fizetniük. Mivel az adók mindenhol változnak és változtak, erre az akcióra sok kis ország, illetve területek, amelyek viszonylagos szuverenitással rendelkeznek, rárajtolt. Észrevették, hogy ha tevékenységet nem felmutató cégeket, egyszerűen kereskedelmi és adó elkerülési tételeket engednek lekönyvelni kvázi vállalatokban, de ezek nem vállalatok, csak egy könyv vagy egy postafiók, abból ők is jól járnak. Kevés adót szednek, de a nagy forgalom, kicsi hasznon elve jól hoz ezeknek a területeknek a konyhára. A semmiből kapnak pénzt. Ez így állandósult a világ különböző részein.

 – Ezek az úgynevezett adóparadicsomok?

 – Később megkapták ezt a nevet. Magyarország jelenlegi vezetői azt mondják, Ciprus nem ilyen hely. Ciprus az ilyen típusú számlák adóztatását az EU-csatlakozás után is fenntartotta, vagyis élt ezzel a jogával. Nyilván a hatszázezres szigetnek nem állt érdekében megválni ettől a könnyű pénztől. Mást ne mondjak, Oroszország kis túlzással Cipruson lakik. Ameddig Jelcin alatt lehetett fosztogatni gátlástalanul és büntetlenül, mindenki ciprusi cégekbe mentette át a piszkos pénzeit. Ide telepedtek be a mi derék embereink is, most ezt fedezte fel a közvélemény. Ők azt mondják ez nem off-shore. De lényegét tekintve ugyanolyan adómenekítés ez, mint volt korábban.

 – Bajnai nyolc oldalon keresztül magyarázta, hogy neki nem off-shore működésű a cége.

 – A megmagyarázási technikájuk fantasztikus. Két dolog van, amiben a baloldal nagyon jól működik. Az egyik a letagadás, a másik a megmagyarázás. Amikor tetten érik őket, a három T mozdul (annak idején Lenin mondta: „tanulni, tanulni, tanulni”): „tagadni, tagadni, tagadni”. Ez mindig akkor lép életbe, amikor nem tudnak már valamit megmagyarázni.

 – Ezek sújtják az embereket újabb adókkal, megszorító csomagokkal, közben ők kimentik magukat a terhek alól. Az adóhatóság is csak a kisembert üldözi.

 – Ennek felderítése, megbüntetése az adóhatóság feladatköre lenne. Az adóhatóság a kisembereket néhány forintért képes zaklatni, perelni, üldözni, ahelyett, hogy azt vizsgálná ki, hogy teljesítés és indoklás nélkül, milyen milliárdok, százmilliárdok tűnnek el évente. Az adóhivatal ezekkel nem foglalkozik, de azt csak halkan mondom, a Pénzügyminisztérium irányítja az adóhatóságot. Régen azt mondták „Pártunk és Kormányunk” most valahogy úgy lenne helyes: az MSZP onshore hazai pártunk, és van egy offshore kormányunk.

 – Tulajdonképpen megértem a miniszterelnököt és a pénzügyminisztert, hogy ilyen adók mellett nem szívesen adóznak Magyarországon.

 – És máshol sem, vagy ha nagyon muszáj, akkor lehetőleg nagyon keveset. A megszorítás már régóta folyik az országban. A Bajnai-csomaggal csak egy újabb, keményebb fejezet kezdődött. Nézzük meg, mit szoktak ilyenkor magyarázkodni. Azt mondják, a magyar adószint még mindig alacsonyabb százalékosan, mint egyes helyeken. Adott esetben ez lehet igaz is, tehát a megtermelt jövedelem kevesebb százalékát viszik el itthonról, mint mondjuk Svédországban. Viszont rohamosan csökken az ellátás szintje, amit Svédországban fenntartanak, sőt önként növelnek. Ilyen az iskolába járás, a betegellátás, a hátrányos szociális helyzetűek kezelése. Nálunk ez fordítva történik. Tehát egy meghatározott adószinthez, egy megfelelő ellátási szint tartozna, viszont nálunk csökkenő ellátás tartozik növekvő adóhoz. Egyértelmű, hogy amikor már csak a lakosság (ezt ők mondják, én azt mondom a magyar nép) áll ott áldozati bárányként, meg egynéhány ágról szakadt magyar kis- és középvállalat, és ezektől elveszik a pénzt, akkor mindenki pánikba esik. Ebből az következik, hogy a magyar vállalat első körben lemarad a fejlesztésben, tehát a külföldi konkurencia lehagyja, második menetben kénytelen a termelését csökkenteni, mert elviszi az állam a pénzét. Az emberek pénzének elvétele pedig azt jelenti, kevesebbet fognak vásárolni, így kevesebb termelésre lesz szükség. A nem létező keresletre nem szabad termelni. Ez ma már olyan termékekre is vonatkozik, amelyek a mindennapos élethez kellenek, például az élelmiszer. Az élelmiszervásárlás a múlt év számaihoz képest már most nyolcszázalékos mínuszban van. Az autóknál nem olyan rég jött ki hírként, hogy az idén kétharmada tűnik el a vásárlói keresletnek. Tehát ez a csomag generálja a munkanélküliséget, és nyomorítja a népet.

 – A kormányváltás után valamiből újra el kell kezdeni fejleszteni, termelni, növekedni. De hogyan?

 – Ez az a kérdés, amit a jelenlegi vezetés fel sem tesz, mert teljesen bizonyos afelől, hogy nem tudja, és nem is érdekli a válasz. Itt a következő események zajlottak: elvették az emberek pénzét, bekurtították adósságok fedezetére, vagy máshova, de már ez is kevés. Annyira „sikeresen” hajtották ezt végre, hogy nincs jövedelem már arra sem, hogy az államnak a különféle sarcokat megfizessék. Ezért a tulajdonokra megy rá a hatalom. Legutóbb Oszkó Péter már azt mondta: a nyugdíjasok, ha nem tudják megfizetni az ingatlan- vagy vagyonadót, akkor nem gond, ráterhelik az ingatlanra, és fizet majd az unoka. Ha nem tud fizetni az örökös, sebaj, akkor el tudják venni. Magyarul a lakóingatlanokból és a földingatlanokból ki kéne már üldözni ezeket a magyarokat.

 – Ha hagyjuk, hajléktalan nemzet leszünk?

 – Van már így is hajléktalan bőven. A múltkor Ausztriában jártam, ott egy osztrák tévé tényfeltáró műsora a Budapest környéki erdőkben lakó hajléktalanokkal foglalkozott. Megszólaltattak embereket, és nem csak buta lumpenek voltak közöttük. Diplomások, lecsúszott okos emberek is hajléktalanná váltak. Ezeknek a száma szaporodhat, ha minden így folytatódik. Ez az intézkedés most azt a két-háromszázezer családot támadja meg, akik az úgynevezett középosztályt képviselik. Akik a nyomorral még soha nem szembesültek, annak családra, szellemre, egészségre ható dolgait nem ismerik. Ezek az intézkedések beindíthatnak a társadalomban egy pánikfolyamatot, ami aztán kezelhetetlenné válhat.

 – Nem látni az utcán tiltakozó embereket. Ez nem aggasztó?

 – Én még rosszabbnak látom a helyzetet. Kiábrándultság van az országban, de rendkívül nagyfokú az apátia. Az emberek nem hisznek abban, hogy a magyar alkotmányosság keretein belül megoldható bármi. Valami külső, nagyobb segítségre számítanak, úgy érzik, hogy ők megtették már többször, hogy szavazataikkal kimondták a véleményüket, de semmi, sőt az ellenkezője történt annak, amire szavaztak. Valamit kéne kapniuk, de nem kapnak, úgy látják, hogy ez nem vezet sehova.

 – Jöhet valami változás június 7-e után?

 – Göncz Kinga, az MSZP listavezetőjének kijelentése, miszerint június 7-e után június 8-a jön, arra szolgál, hogy minél kevesebben menjenek el szavazni. Ha nem lesz 50 százalékos részvétel, azt mondják majd, az ország másik fele jól érzi magát. A másik dolog, hogy a nagyon hosszú útnak nagyon sok a mérföldköve. A magyar társadalmat már nem a következő mérföldkő érdekelné, hanem az, mikor fogy el már ez az út, mikor érünk oda. Azt nem tudom mikor lesznek a választások, de az biztos, hogy az alkotmány úgy szól, ha az ügyészség megkeresi a parlamentet, az kétharmados döntéssel kiadhatja azt a képviselőt vagy minisztert, aki ellen vádat emelnek. Jelenleg az van, hogy az MSZP és SZDSZ nem adja ki a képviselőit. Az hogy mikor lesz a választás, őket nem izgatja, csak szeretnék saját biztonságukat továbbra is biztosítani.

 – A felelősségre vonást a rendszerváltoztatás óta mindegyik jobboldali párt hangsúlyozta, majd ahogy kormányra került, elfelejtette az ígéretét.

 – Egy új kormány számára, amennyiben az országot lendületbe akarja hozni, ha az emberek erőfeszítéseiből szeretné ezt megtenni, és a társadalom támogatásából akar előnyt kovácsolni, elengedhetetlen feltétel a bukott hatalom elszámoltatása. Ha ez nem így történik, akármilyen kormány, akármilyen aránnyal kerül hatalomra, annak népszerűsége le fog zuhanni. Sokan szokták emlegetni Al Caponét, az amerikai maffiavezért. Őt sem fő bűnei miatt kapták el és börtönözték be úgy, hogy ott is fejezte be az életét, hanem adócsalásért.

Oláh János József

(Megjelent a Magyar Fórum 2009. június 4-ei számában.)