vissza a főoldalra

 

 

 2009.06.19. 

Felgyújtották Attila csicsói szobrát

Ismeretlen tettesek június 14-én késő este gyúlékony anyaggal lelocsolták, majd meggyújtották Attila hun fejedelem csicsói faszobrát - jelentette az Új Szó június 17-én, szerdán.

Az esetről Nagy Szerénke, a szobor egyik alkotójának, Nagy Gézának a felesége számolt be az újságnak. Elmondása szerint vasárnap nem sokkal 22 óra után egy helybéli fiatalember észlelte, hogy több méter magas lángok csapnak fel a szobor körül, amelyek azonban gyorsan ellobbantak.

 Nem hivatalos forrásból a lap úgy értesült, hogy ezzel egyidejűleg egy nyitrai rendszámú kocsiba szállt be néhány fiatal, és elhajtottak a helyszínről. „A nemesócsai rendőrőrsről telefonáltak még aznap éjjel, és a férjemet, a szobor tulajdonosát keresték. Ő sajnos a héten nincs itthon, éppen vasárnap reggel egyhetes nemzetközi fafaragó táborba utazott Szlovéniába“ - mondta Nagy Szerénke.

 Azt, hogy pontosan mekkora kár is keletkezett, egyelőre nem lehet tudni. Mivel az alkotás - a budapesti Frech Ottó és Nagy Géza munkája - kemény japán kőrisfából készült, és 2005-ös felavatása óta már többször is impregnálták, a fa nem kapott lángra, csak bekormozódott, valamint a kardél károsodott. Az égésnyomok a kőtalapzaton is jól láthatóak.

 Nagy Szerénke elmondta, köztéri szobrot eddig még nem rongáltak meg a községben, - ahol egyebek között a hét vezért ábrázoló szoborcsoport is látható -, viszont a honfoglalás 1100. évfordulójára készült márványlap sarkait még a felavatása előtti éjszaka letörték ismeretlenek.

 Božena Bruchterová, a Nyitrai Regionális Rendőrkapitányság szóvivője a mostani esettel kapcsolatban csupán annyit közölt: vagyon elleni kihágás ügyében folyik a nyomozás.

 

(Forrás: bumm.sk)