|
 2009.06.19.
Madách Imre: Az ember tragédiája
(Fónay Márta HUMÁNIA Drámai Műhely)
A
Fónay Márta Amatőr Színjátszó Egyesület 1997-ben alakult Vácon,
ebben a harmóniától áthatott, barokk, püspöki városban,
ahol 1914-ben névadójuk is született. Elsősorban azokat a művészetek
iránt érdeklődő fiatalokat várják soraikba, akik hisznek az
emberi jóságban, szépségben és értelemben. Ars poeticájuk
Babits Mihály gondolataira épül, ami szerint csak az Isten
teremtménye képes bármilyen magasztos, égnek-földnek tetsző
alkotást létrehozni. Ez a fajta pedagógia, a színjátszás által
a jövő nemzedékeknek emberibb emberré nevelése Kautzky Ervin
színművésznek és feleségének, a szintén színművész
Kopetty Liának a hitvallása, amit ebben a kis körben szeretnének
úgy megvalósítani, hogy az a tágabb közösségnek, így a hazának
is példaértékű legyen, mert ezzel szolgálni tudják a magyar
kultúra és a magyarnak megmaradás ügyét. Madách Imre Vácott,
a piarista gimnáziumban érettségizett 1837-ben, a város mind a
mai napig büszke erre, s megkülönböztetett szeretetettel és
tisztelettel őrzi, ápolja Az ember tragédiája szerzőjének
emlékét. Gimnáziuma a rendszerváltás után újra visszakapta
Madách nevét, de művelődési központját már 1976-ban, az
„átkosban” is róla nevezték el. A HUMÁNIA Drámai Műhely
alkotógárdája művészi kötelességének érezte, hogy színre
vigye Madách remekművét. Két évnyi előkészület után 2008.
november 14-én láthatta először Vác város közönsége a
Tragédiát, amit 2009. január 25-én a hírhedt börtönben is
eljátszottak. A fővárosban is bemutatták, méghozzá a
„leghivatottabb” helyen, a Madách Színház Stúdiószínpadán
ez év május 2-án.
A
Tragédia nem színdarab, hanem gondolati költemény, Madách
Imre elsősorban olvasásra, lelki elmélyülésre szánta, eszébe
sem jutott, hogy színpadra vigye, ezért nincsenek is benne sem a
díszletekre, sem a jelmezekre, de még a szereplők számára sem
utalások. Először 1883. szeptember 21-én mutatták be a
Nemzeti Színházban, és azóta megszámlálhatatlanul sokféle változatban
vitték színre. Miután a középiskolákban kötelező olvasmány,
így jóformán nincs olyan magyar ember, aki ne találkozott
volna a művel. A Tragédia nem habkönnyű olvasmány, mondanivalója
felett soha nem fog eljárni az idő, ezért kérdései 150
esztendő óta egyfolytában aktuálisak, ennél fogva nincs rájuk
sablonos, gumirugalmasságú válasz, hanem minden kornak meg kell
a maga sajátságos, gondolatsűrítő feleleteit adnia. A Fónay
Márta HUMÁNIA Drámai Műhely éppen erre vállalkozik, hogy a
most, 2009-ben érvényes válaszokat megfogalmazza. Miután ez a
társulat csupa fiatalból áll, átlagéletkoruk 20 év alatt
van, ezért az ő igazságérzetükhöz, lendületükhöz, tisztánlátásukhoz
igazodik a produkció. Ennek a Tragédiának az a különlegessége,
hogy egy Lány és egy Fiú folyamatosan jelen van, ők mondják
ki a napjaink emberében mocorgó kérdéseket, a publikum tagjait
segítik a helyes meglátás észrevételében, de nem
gondolkodnak el helyettük, inkább amolyan katalizátorként működnek.
Az összes történelmi szín így sokkal megfejthetőbbé válik.
 A
szereplőket és a nézőket a műértelmezésben nagyméretű, könnyen
mozgatható fehér kockák segítik, amik hol piramissá, hol
barikáddá, hol szószékké vagy csillagvizsgálóvá, űrhajóvá
alakulnak át, csupán Lucifer kockája fekete színű. Ennek
szimbolikus jelentése van, mert a szépbe, a nemesbe mindig beépül
a rossz és a gonosz. A lányt alakító Nábelek Anita, a fiút
megszemélyesítő Molnár Bence, az Évát játszó Takács
Orsolya, az Ádámot életre keltő Smál Gábor és a Lucifert
megjelenítő Koren Gábor fiatal kora ellenére is igen magas hőfokú
és érett színpadi játékával varázsolja el a közönséget.
A többiek: Csereklye Károly, Dávid Kristóf, Fehérvári
Fruzsina, Fenyvesi Kornél, Ledvényi Enikő, Sintár Anita, Sulyán
Hanna és Sztankó Dávid mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a széksorokban
ülők igazi katarzist érezzenek, mert lelküket meg tudják fürdetni
ebben a halhatatlan műalkotásban, és megtisztulnak általa.
Kautzky Ervinnek és Kopetty Liának, valamint a Tragédiát színpadra
állító Ruzicska Lászlónak pedig nem csupán ezek az ifjak
lehetnek hálásak, hanem mindannyian, hogy van még ilyen rejtett
forrás, aminek igazán jót lehet inni a vizéből, mert a
magyarság életben maradásához feltétlenül szükséges és áldott
ital folyik belőle. Május első szombatján valódi Madách-ünnep
volt a Madáchban, mert ezek a fiúk és lányok értik a Tragédiát,
átérzik kortalanságát, önmaguk és a közönség számára
megfejtik a benne rejlő titkokat, és képesek saját maguk kérdezni
a műtől, és értő füllel meghallani válaszait. Nem szégyellik
faggatni a drámát, és az kristálytisztán felel nekik, sőt útbaigazítja
őket, kijelöli számukra a haladási irányt is: mindenkor
keressék az igazságot és merjenek emberek maradni, higgyenek a
humánumban és az isteni gondviselésben.
Dr. Petővári Ágnes
|
