vissza a főoldalra

 

 

 2009.06.19. 

A világvallások vezetőinek IV. találkozója

Június 16-án vette kezdetét Rómában a világvallások vezetőinek kétnapos találkozója. A 129 résztvevő az összejövetel első napján a földrengés sújtotta Aquilába látogatott.

 A vallási vezetők aquilai látogatásukkal azon meggyőződésüket fejezik ki, hogy egy jobb jövő nem születhet meg másból, csak világunk megsebzett pontjaiból. Az összejövetelre nem véletlenül a júliusi G8-csúcstalálkozó előtt kerül sor: „szeretné felhívni a politikusok figyelmét arra, hogy a vallási dimenzió nagyon lényeges mind a fejlődés, mind pedig az egymás mellett élés és a népek közötti béke szempontjából. A vallási 'hatalom' nem külső megjelenésben nyilvánul meg, egészen belső dologról van szó, mert az emberek szívén alapszik, azokon a lelki erőkön, amelyek nagyon mélyen ott húzódnak a történelemben, és ezek nélkül minden egyéb hatalom tekintetében fennáll a veszély, hogy homokra épül” – nyilatkozta Vincenzo Paglia, az Olasz Püspöki Konferencia ökumenikus és vallásközi bizottságának elnöke a Radio Vaticanának.

 „Ezen a találkozón szeretnénk kinyilvánítani, hogy mi is, különböző vallásokhoz tartozók, immár tudatában vagyunk annak, hogy nem élhetünk többé különállóként, egymástól elszakadva. A vallásoknak fel kell fedezniük önmagukban az egyetemességre való irányultságot.”

 A találkozó végén a vallási vezetők nyilatkozatot tesznek közzé, amelyet Silvio Berlusconi olasz kormányfő átad a G8-csúcstalálkozó résztvevőinek. Ez a dokumentum Afrikára is vonatkozik majd. „Azt szeretnénk elmondani, hogy Afrika nemcsak Európa számára, hanem az egész bolygónkat tekintve fontos partner. Ha egyetemes vagy állandó békét akarunk, nem lehet, hogy csak a világ egy részére fordítsunk figyelmet, például arra, ahol mi élünk. Nem a bolygónktól különálló, 'beteg testről' van szó; Afrika mindannyiunknak része” – mondta Vincenzo Paglia.

 Az aquilai látogatás után 16 órakor Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök Rómában fogadta a vallási vezetőket. A délutáni ülést Franco Frattini olasz külügyminiszter, majd Jean Louis Tauran bíboros beszéde nyitja meg, felszólal többek között Andrea Riccardi professzor, a Sant’Egidio Közösség alapítója.

 

(Forrás: Magyar Kurir)