vissza a főoldalra

 

 

 2009.06.19. 

A Gasprombank képviselői a jövő héten Szerbiában

Dušan Bajatović, a Srbijagas olajtársaság Moszkvában tartózkodó igazgatója június 16-án bejelentette, hogy a jövő héten Szerbiába érkezik a Gasprombank szakmai csoportja azzal a céllal, hogy a szerbiai bankok képviselőivel tárgyalásokat folytassanak valamely bank átvételéről vagy tőkeemeléséről.

Bajatović a Gasprombank vezetőségével folytatott moszkvai tárgyalásai után a Beta hírügynökségnek kijelentette, hogy négy, állami többségi tulajdonban levő bankról és egy-két magánbankról volt szó, de részleteket nem közölt.

Ugyanakkor kijelentette, hogy Moszkvában megállapodtak a bánáti Udvarnoknál levő tározó használatával kapcsolatos szerződés részleteiről, és a megállapodás szerint a legkésőbb ez év július 1-jéig megkezdik a gáztározó feltöltését. A Beta hírügynökség jelentése szerint Bajatović beszámolt arról is, hogy egy beruházási alap létrehozásáról is tárgyaltak, amely által az orosz tőke jelen lenne a szerbiai privatizációs folyamatban.

 

(Forrás: vajma.info)