vissza a főoldalra

 

 

 2009.06.26. 

Klaus ravaszabb, mint Beneš?

A cseh köztársasági elnök, Václav Klaus a Lisszaboni Szerződés aláírásával megvárja az újabb írországi népszavazást, és a német Alkotmánybíróság döntését a szerződés törvényességét illetően, - jelentette ki kedden a Cseh Rádiónak adott nyilatkozatában.

Ugyancsak megvárja a cseh Alkotmánybíróság törvényességi kontrollját, amelyet a cseh parlamenti képviselők egy csoportja kért még májusban. Nem igaz, amit a médiák írnak, hogy egész Európa az ő döntésére vár, - állította tegnap.

”Az írek még nem szavaztak, a lengyelek még nem ratifikálták a szerződést, a németek hasonlóan kivárnak, ebből eredően nem én vagyok az utolsó mohikán, aki az utolsó leheletég a Lisszaboni Szerződés ellen harcol,” – összegezte a véleményét Klaus. A német alkotmányjogászok június végére ígérték összehasonlító jogi álláspontjukat a német alkotmányos jogrend és a Lisszaboni Szerződés között.

”Abban a pillanatban, ahogy a német alkotmányjogászok kimondják, hogy a Lisszaboni Szerződés ütközik a német alkotmány paragrafusaival, nem lesz miről beszélni Európában,” – utalt fanyar cseh humorával a szerződés várható végére.

A német alkotmányjogászok döntése is csak „kiegészítő hír” Klaus számára.

”Én az aláírással biztos, hogy nem fogok sietni, én minden esetre megvárom még minden dolog a helyrekerül, amiről beszéltem,” – fejezte be sejtelmesen nyilatkozatát Klaus.

 Klaus fifikája vészesen hasonlít Benešére. Trianonnal esetében, a piszkos munkát ő is a nagyhatalmakra bízta. Akkor is „daraboltak” Európában. A csehek újra meg(fel) akarják osztani Európát? A rusofil Klaus ezt nem is ok nélkül tenné.

 

(Forrás: Felvidék Ma, ddg)