vissza a főoldalra

 

 

 2009.06.26. 

Putyin: Ukrajnának egyetlen pénzintézet sem hajlandó hitelt adni

Kijevet már egyetlen pénzintézet sem hajlandó hitelezni - jelentette ki Vlagyimír Putyin orosz kormányfő. Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország az utóbbi hetekben több nemzetközi pénzintézettel is felvette a kapcsolatot, de mindhiába, mindenütt visszautasították a kérésüket, Moszkva pedig sajnos nem rendelkezik akkora forrásokkal, hogy egyedül tudjon segíteni Ukrajnának.

 Az orosz államfő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Moszkva továbbra is minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az újabb, januárihoz hasonló válság.

 Moszkva ennek ellenére továbbra is ragaszkodni fog a megállapodások betartására, és már az első elszámolási késedelmeket követően megteszi a szükséges intézkedéseke - jegyezte meg az orosz kormányfő.

Putyin szavai szerint naponta érkeznek hozzájuk arra vonatkozó információk, hogy Ukrajna már a júliusi szállításokat sem fogja tudni kifizetni, ami igencsak nehéz helyzetbe hozza őket és az egész Európát - fűzte hozzá Putyin.

 Igor Szecsin orosz kormányfő-helyettes június 22-én közölte, hogy a júliusi ukrajnai szállítások mennyiségét egyelőre nem határozták meg.

 Az EU állam- és kormányfőinek pénteken végződött kétnapos csúcstalálkozója után José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke egyébként kijelentette, hogy Ukrajna pénzügyi gondjai az európai gázszállítás stabilitását is veszélyeztetik.

 Barroso azt sem tartja kizártnak, hogy egy újabb gázkrízis alakulhat ki, ha nem sikerül megoldást találni a Naftogaz pénzhiányára.

 Julija Timosenko ukrán kormányfő néhány napja jelentette be, hogy a Naftogaznak 4,2 milliárd dollárra lenne szüksége ahhoz, hogy ki tudja fizetni az orosz gázszállítmányt.

 

(Forrás: Kárpátinfo.net)