vissza a főoldalra

 2009.07.01. 

Megjelent a Magyar Fórum XXI. évfolyamának 26. száma!

Csurka István: A lacházi eset (2.oldal)

A gyilkosság felderítését természetesen azonnal elrendelték. Minden fórumon hírül adták, hogy a nyomozás nagy erőkkel folyik. Egybeesett azonban a 2009. június 7-i európai parlamenti választás kitűzésével és a Magyar Gárda szereplései miatt felhabzott perek, ítéletek és a ferencvárosi időközi képviselőválasztás kampánykezdetével. Megkezdődött az ajánlószelvények gyűjtése. Ahhoz, hogy a Jobbik jól szerepelhessen az EU-választáson, fel kellett lőni. Ez a Ferencvárosban történt meg és tulajdonképpen Lacházán. Kiskunlacháza független polgármestere, Répás József és a képviselőtestület is egyöntetűen beleveti magát az erőszak elleni harcba. Gyűlést tartanak a Petőfi Művelődési Ház előtt, fáklyás felvonulással emlékeznek Nórira. Békésen tiltakoznak az erőszak ellen. Kimondják a legfontosabb és leghatásosabb jelszót: „elég volt!” Majd, az önkormányzat egymillió forintot ajánl fel a nyomravezetőnek. A felvonulások, tiltakozások állandó szereplője a Magyar Gárda és a Jobbik, a polgármester és a rendőrség tárgyal a vezetőikkel, s hol engedi őket felvonulni, hol nem, de ők mindig jelen vannak és minden híradás róluk szól. A Goj motorosok is megjelennek és felajánlást tesznek. Az önkormányzat, a polgármester soha nem mondja ki, hogy a roma erőszak ellen tiltakoznak, de nem is kell, mert az benne van a levegőben. Már magától értetődik. Két héttel a gyilkosság után a rendőrség közli, hogy ámbátor a nyomozás nagy erőkkel folyik és kétszáz tanút már kihallgattak, még nincs gyanúsított. Az elsőként gyanúba vett két roma fiatalembert végül ártatlannak találták, de a lacházi közvélemény csoportos cigány elkövetőkről tud és ez országosan is el van terjesztve….A választások után azonban valami megbillent. Egész Európában előretörtek az EU-ellenes erők, amelyeket Magyarországon szélsőjobbnak neveznek. A magyar kormány intést kaphatott. De ez csak sejtésünk. Mindenesetre Bajnai Gordon Izraelben sietett kijelenteni, hogy karanténba a Jobbikkal. És azonnal meglett a lacházi gyilkos. A DNS-vizsgálatok, az áldozaton talált vörös szőrzet, bőrreszelék egy fehérbőrű, vörös hajú elkövetőre utalt. A rendőrség és Nemzeti Nyomozó Iroda azonnal rájött, hogy ez nem lehet más, mint a szomszédban lakó fiatalember, aki az első perctől kezdve gyanúba is került, de akinek a kilétét nem merték nyilvánosságra hozni – mondják most, mert az országos felháborodást váltott volna ki és senki sem mosta volna le róluk, hogy hazudnak. Inkább eltagadták a tényeket. Ez shakespeare-i csattanó. Ha 2008 novemberében, decemberében, a helyszíni vizsgálatok és a DNS-mintavétel és annak eredménye után, a rendkívüli erőkkel folyó nyomozás elején elfogják az elkövetőt, a vörös hajú, fehér bőrű szomszédot, attól ugyan folytatódhatott volna a roma bűnözés és az ellene fellépő gárdázás, jobbikolás, de a gyilkosság esetének nyomatéka, felháborító ténye kiesett volna belőle.

Bogár László közgazdászprofesszor a vendégünk (3.oldal)

Egy metaforával élve talán azt mondhatnánk, hogy a három „v” (valutaalap, verőlegények, védelmi pénz) időszakát éljük. Az egyre gyorsuló ütemben elbalkániasodó, lepusztuló Magyarországon gyakori az a jelenet, amikor néhány, nem túl bizalomgerjesztő alak társaságában diszkrét úr toppan be egy panzióba vagy üzletbe, és „védelmet” ajánl fel a tulajdonosnak. De hát kitől kellene engem megvédeni? – kérdezi a riadt vállalkozó. Természetesen tőlünk – hangzik a nem túl biztató válasz. A globális hatalmi struktúra „kényszerítő-hatalmi” egységei, tehát a „verőlegény” szerepét betöltő brókerek először tartottak egy kis „bemutatót” arról, hogy mi történik azokkal, akik nem hajlandók „védelmet” kérni, illetve védelmi pénzt fizetni.

Tóth Lajossal, a MIÉP V. kerületi önkormányzati képviselőjével beszélgetett Oláh János (3.oldal)

– Képviselő úr! A fáma szerint a Lukács György Archívum támogatásáról döntött a jobboldali többségű V. kerületi képviselő-testület. Valóban?

-Budapesten, a Szabadság híd pesti hídfőjénél, a Belgrád rakpart 2. számú ház V. emeletén lakott 1945 őszétől haláláig Lukács György zsidó származású, marxista gondolkodó, kommunista politikus. Egykori lakásában működik 1972-től a nevét viselő archívum, amely egyaránt végez kutatási, hagyatékgondozási és kiadási tevékenységet. A gyűjteményt egy kuratórium gondozza. A képviselő-testületnek azért kellett ezzel foglalkoznia, mert lejárt a bérleti szerződés. A proletárdiktatúra egyik legbizarrabb alakja volt Lukács György közoktatásügyi népbiztos, az ő halála után alakították át a lakását gyűjteményének őrzésére. Nagyban hozzájárulhatott az előterjesztés többségi támogatásához, hogy a Magyar Tudományos Akadémia is a bérleti jogviszony meghosszabbítása mellett érvelt. Az MTA vezetője pedig az a Pálinkás József, aki az egykori Orbán-kormány oktatási minisztere volt.

Most kezdtek aláírásgyűjtésbe az előre hozott választásokért a pécsi szocialisták, az időközi választási vereség után pedig tisztújítást és tagrevíziót is sürgetnek az MSZP városi szervezetében. Komáromi István, a pécsi Mecsek- Nyugat alapszervezet titkára a Magyar Fórum kérdéseire válaszolt. (4.oldal)

Szénási Sándor interjút készített Róna Péter közgazdásszal. A Magyar Rádióban leadott interjúban a legmeglepőbb, hogy Szénási hangvétele valahogy barátságossá halkult Róna rendszerkritikájával szemben. Pedig Szénási annak a közéleti szalonnak a tagja (volt), melyet leginkább csak az SZDSZ holdudvaraként emlegettek. Ez a kör ágyazott meg a multiknak Magyarországon és ez a kör volt a leghangosabban antiszemitázó és mucsaizó a multik térhódításának veszélyeire felhívó erőkkel szemben. A 168 óra egykori és a Gondolat-jel mai munkatársának viselkedése jellemző. (4.oldal)

Szénási Sándor: – Kordába kell-e szorítani a multikat Magyarországon?

Róna Péter: – Mióta az off-shore cégek megadóztatása szóba került, azóta akadnak emberek, akik azt mondják, hogy meg van ez a kormány bolondulva. A legtöbb multi, aki itt van Magyarországon, Tesco és így tovább, mind off-shore cég. És ezek olyan nagyon tulajdonképpen sosem adóztak Magyarországon.

Szent Norbert halálának 875 éve alkalmából az általa alapított Premontrei Kanonokrend jubileumi évet rendez, melyet június 6-án ünnepi szentmisével nyitottak meg Magdeburgban, a rendalapító érseki székhelyén. A magyarországi férfi és női premontrei szerzetesek, a Csornai Prépostság, a Gödöllői Perjelség tagjai, a helybeli nővérekkel ünnepi vesperást énekeltek a zsámbéki templomban június 8-án az esti órákban. Június 5-én pedig Szombathelyen a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium dísztermében koncelebrációs szentmisét mutatott be dr. Veres András megyés püspök, dr. Konkoly István ny. megyés püspök a prépostság tagjaival, amelyet a diákok ünnepi koncertje követett. A jubileumi évről és a magyarországi (1989 utáni) újrakezdésről Dr. Horváth Lóránt Ödön premontrei apát urat, csornai prépost-prelátust kérdezte Medveczky Attila. (5.oldal)

Rock és Wagner (12.oldal)

Gerdesits Ferenc operaénekessel beszélget Medveczky Attila

- Az viszont elkeserítő, hogy filmekben modernizálják a régi alkotásokat – Hippolytot, Meseautót –, de hiába, mert képtelenek visszaadni azt a bájt, ami az eredetit jellemzi. Hiányoznak az egyéniségek is.

– Hol a gond? A főiskolánál, vagy a közízlésnél?

– A közízléssel van gond, de tudjuk, azt is alakítják egyesek. Ma főleg tehetségtelen, de felkapott figurákat ismernek, míg Simándyra alig emlékeznek. A Nemzeti Színház igazgatóját pedig műsorvezetőként ismerte meg a nagyközönség.

– A politika vagy a pénz szól bele jobban a színházak világába?

- Ez a kettő szorosan összekapcsolódik. Most nem szól bele direkt a politika a színházak műsorába, csak éppen nem adnak pénzt némely produkciókhoz. Az meg elkeserítő, hogy mennyire diktál a pénz. Ha van pénzem, megjelentethetek egy CD-t, s nincs, aki szakmailag kontrollálna. A közönség pedig nem biztos, hogy a nívós lemezt veszi meg, hanem azt, amit reklámoznak, ami trendi.

Szőcs Zoltán: Népmese és népvalóság (15.oldal)

Aki ma valaki, az egészen biztosan a rendszerváltás – pontosabban szólva az osztrák– magyar határ megnyitásának, a vaskerítés lebontásának – huszadik évfordulójára emlékezik. Merthogy persze ő is ott volt, de legalábbis a háttérből irányított. Nem rosszindulat, csupán bamba tárgyszerűség részemről, ha megjegyzem, hogy egyre nagyobb a tülekedés azok között, akik igényt tartanak a határmegnyitás politikai, szervezési vagy operatív dicsőségére. Nem csupán személyes, de komoly, parlamentáris tétje van ennek ma is: nem mindegy, hogy a kommunisták, az exkommunisták, a liberálisok, a belső vagy a külső ellenzék, az urbánusok vagy a népiek, a kormány vagy a mögötte lévő párt emblematikus figurái lépték-e meg ezt az 1989-ben nem kis bátorságot igénylő lépést. Maga a helyzet nagyon ismerős: ha nagy ritkán megadatik a sorstól, hogy olyan történelmi bravúrt hajt végre nemzetünk, melynek visszhangja messze elhallatszik határainkon túl is, később véget nem érő, vérre menő viták és méltatlan maszatolások végtelen sora kezdi tárgyalni, hogy valójában kik is voltak ott, kiket illet a dicsőség, kiket nem. Csak egy, de annál jellemzőbb példára hivatkoznék: „Ki az igazi ’56-os?”