vissza a főoldalra

 2009.06.26. 

Heródesék

A parlament megszavazta, a köztársasági elnök első körben nem írta alá, hanem megfontolásra visszaküldte a Tisztelt Háznak a gyed-gyes idejének két évre csökkentéséről szóló törvényt. A megfontolás indokául a nők önrendelkezési jogának sérülését hozza fel Sólyom László: mondván, hogy két év után nincs lehetősége választani a nőnek, otthon marad-e a gyerekkel, vagy sem. (Ezek szerint eddig a harmadik év után állt be a jogsérelem?) Jó ideje folyik a politikai purparlé a törvény körül. Emlékezhetünk, hogy a kezdőhangot tavaly tavasszal egyenesen Gyurcsány Ferencné szájából hallhattuk, aki egyszer csak aggódni kezdett, hogy nincs elég bölcsőde (volt, csak eladták), a nők be vannak zárva a négy fal közé, hol itt az önmegvalósítás joga? (Ez körülbelül ugyanaz, mint az önrendelkezés.) A kardalba aztán beszállt boldog-boldogtalan, mint például Herczog Mária szociológus, hivatásos gyermekvédő, aki Dobrev mögé szorosan felsorakozva harsogta az üdvözítő hároméves bölcsődeépítési terv mozgalmi indulóját. Az ellenszólam is rákezdett. A nőknek nincs hova visszamenni dolgozni, nem tudják majd fizetni a bölcsődét. A szocik sokadik, valóban esztelen és aljas intézkedése csak a munkanélküliek számát növeli, és egyáltalán: a gyes olcsóbb, mint a munkanélküli-segély. A női jogok és a büdzsé másodfokú egyenletében csak az xszel nem törődik senki: a gyerekkel. A kis kétéves pelenkás valahogy senkinek sem jut eszébe. Nem alany a jogok, és nem tétel a számsorok között. Nem szempont, hogy jó-e neki a bölcsőde kétévesen. Ugyanis: nem jó. Kisgyereknek nem kell bölcsőde, és nem kell házi napközi sem a szomszéd néninél. Bébiszitter sem kell. Az anyja kell neki. Kétévesen még túl kicsi ahhoz, hogy az anyja nélkül jól érezze magát. Egészséges pszichés és szociális fejlődésében nem segít a bölcsőde, de még az óvoda is ráérne úgy ötéves kor körül. Primer imprintingről, szőranya kísérletről minden pedagógus, pszichológus tanult fejlődéspszichológiából. Ugye hospitalizációról is tetszettek hallani, Herczog Máriák? Ami az árvagyerekeknél a legkifejlettebb, de már a gyerekek kórházi kezelésénél is jelentkezik. A túl korai intézménybe szorítás lelki sérülést, sorvadást, agressziót, depressziót okoz, elhanyagolt, eldurvult és igénytelen emberek sokaságát termi meg. A bölcsődét és az óvodát a kétkeresős családmodell, a nyomor kényszerítette ki, nem a lélektani szükség. A gyerekről mégis mindenki csak mint kiveszemberakom raktári tételről gondolkozik, politikus és szakember egyaránt. Nincs egy gyerekpszichológus, tanár, óvónő sem, aki felhördülne: el a kezekkel a kisdedektől! Ismét a jól ismert közéleti képletnél vagyunk: az írástudók árulásánál. Heródes ügyintézőinél.

A gyermek jogáról van szó az egészséges fejlődéshez, jogász urak, nem a női önmegvalósításról; az már megtörtént a szüléssel, akárhogy nyomja is a média, hogy mindent inkább, mint az anyaságot, ha szabad embernek akarod érezni magad. A gyermek évszázadokig az iskolával került ki a családból, hatévesen. Azért, mert modern pszichológia nélkül, Mérei-Binét diplomások hada nélkül is tudta mindenki, hogy ez az optimális kor a társadalmi nevelés elkezdésére. Aki az anyja ölében nő fel, kevésbé nevelhető féleszű fogyasztónak – nyilván emiatt született az intézkedés. A még megmaradt elme elsorvasztását a másik, most beterjesztett liberális iskolareform igyekszik biztosítani. Hetedikig, a gyerek 13 éves koráig ne legyenek tantárgyak, csak készségfejlesztés. Már leszámítva a konkrét tárgyi tudás memorizálásának készségét, a memóriafejlesztést ezek szerint. A korábban beerőszakolt tudományos tanítási módszerek ugyanis csődöt mondtak: négy év alatt sem tanították meg az alapkészségeket. Erre most rátesznek kettőt, hátha akkor… Ahelyett hogy visszatérnének az osztatlan, nyolcvanfős falusi népiskolákban is bevált régi jó szótagolós, memoriteres, szorzótáblát kántáló, két év alatt mindent bevéső tanítók módszeréhez! A következmények nyilvánvalóak. Azok a gyerekek például, akik szakmunkásnak mennek, összesen két évet kapnak a kultúra megismerésére – a szakképzésben mellékes a közismereti tárgyak oktatása, ami önmagában abszurdum, hát még úgy, hogy előtte sem kapott elég ismeretet a gyerek! Magyar Bálinték százezerszám ítélnek gyerekeket, a dolgozó Magyarországot sötét tudatlanságra. Ne halljanak a Bibliáról, Shakespeare-ről, Balassiról, szolmizálásról, a Vértesről és az Appenninekről, a periódusos rendszerről. Nem lesz idő a magzat fejlődésére, a fertőző betegségekre, Munkácsyra, a súrlódási együttható, a negatív és prímszámok varázslatos tartományának felmérésére. És persze vesszen Zrínyi, Bethlen, Rákóczi és Görgey! Ez talán a legfontosabb, a többi csak velejáró tisztáldozat.

A reform másik része a nyolc- és hatosztályos gimnáziumokat teríti le. Ezek se legyenek, mert jórészt egyházi fenntartásúak (nesze neked vallásszabadság, és szülői jog a nevelés szabad megválasztására), illetve nagy hagyományú intézmények, mint a százötvenöt éves Toldy Gimnázium. Ezek az iskolák, miközben teljesítik a kerettanterveket, a maguk profilja és időbeosztása szerint adnak pluszt, latint, kultúrtörténetet, hittant vagy reáltárgyakat emelt óraszámban, mert nincsenek rákényszerítve, hogy nyolcadikig végigrohanjanak a „teljes” irodalmon, történelmen, földrajzon. Az új, két évre beszorított általános iskolai felső tagozatnak azonban épp ez lesz a dolga. Két év alatt mindent. Képtelenség. Esztelen, felelőtlen merénylet a gyerek ellen. Hanem minden rosszban van valami jó: mivel a tanítást kiebrudalják az iskolából, nem kell digitális tábla sem 24 milliárdért, és kakaóbiztos komputer sem az óvodákba újabb milliárdokért. Az egész pénzt oda lehet adni a kórházaknak, akik úgyis állandóan hiába koldulnak életmentő műszerekért a kormánynál.

 Vasvári Erika