vissza a főoldalra

 

 

 2009.06.26. 

Lomnici Zoltán zűrös ügyei

Több kormánypárti és ellenzéki képviselő, illetve bírósági vezető is azt állítja, hogy Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) volt elnöke utódja megválasztása ellen lobbizott náluk. Baka Andrást hétfőn választotta az LB új elnökévé a parlament, de a szavazás előtt több olyan információ is nyilvánosságra került, amely bizonytalanná tette a voksolás sikerét. Nevük elhallgatását kérő fideszes politikusok szerint Lomnicitől származtak azok a hírek, amelyek szerint Baka András a baloldalhoz köthető Zanathy Jánost választja helyetteséül. Egyik forrásunk szerint az sem véletlen, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága volt tagjának a tatai sortűzperben betöltött szerepe is hirtelen reflektorfénybe került. Egy bírósági vezető arról számolt be lapunknak, hogy Lomnici rajta keresztül akart kapcsolatba lépni a Fidesz vezetőivel, hogy rábeszélje őket Baka András elutasítására. A Magyar Hírlapnak nyilatkozva Lomnici Zoltán kijelentette: egyetlen képviselőt sem biztatott arra, hogy Baka ellen szavazzon. "Azt az állítást, hogy komoly befolyásom lett volna akár az MSZP-re, akár a Fideszre, egyszerűen nem lehet komolyan venni" – jelentette ki. Állítása szerint ő csupán Avarkeszi Dezső államtitkárral beszélt.

 

(Forrás: Magyar Hírlap)