vissza a főoldalra

 

 

 2009.05.01. 

Kárpátalja 67 milliót kér a kormánytól

Kárpátalja 61,7 millió hrivnyát kér a Miniszteri Kabinettől a 2008-as árvíz által megrongált épületek helyreállítására. A hivatalos kérelmet a napokban hagyta jóvá a Kárpátaljai Megyei Tanács. A kommunális tulajdonban lévő objektumok helyreállításához a helyi számítások szerint összesen 85,1 millió hrivnyára van szükség. Az előző évben az állami költségvetésben erre a célra az UA-Reporter internetes hírportál információi szerint 17,3 millió hrivnyát különítettek el, vagyis a szükséges összeg kevesebb, mint 20%-át. Az anyagi nehézségek miatt a helyreállítási munkálatok nemrég teljesen leálltak, ami miatt Viktor Jucsenko államfő is élesen bírálta a kormányt legutóbbi ivano-frankivszki látogatása során.

 Mihail Kicskovszkij a Kárpátaljai Megyei Tanács vezetője szerint a probléma komoly szociális feszültséget és aggodalmat kelthet a helyi lakosság körében.

 A július 23-27. közötti nyugat-ukrajnai áradásokban összesen 6 784 településen 44 945 lakóház került víz alá. A nyugati országok szakértői akkor 650-870 millió dollárra becsülték a nyugat-ukrajnai árvízkárokat. Az áradások leginkább Lemberg, Ivano-Frankivszk, Ternopil, Csernovci, Vinnica megyéket és Kárpátalját sújtották.

 

(Forrás: Kárpátinfo.net)