vissza a főoldalra

 

 

 2009.05.01. 

A politikai hatalom totálisan erkölcstelen

Kondor Katalin, az Echo tv műsorvezetője, a Magyar Rádió volt elnök asszonya.

 – A Magyar Igazság és Élet Pártja elsőként kezdett aláírásgyűjtésbe az előre hozott választásokért. A folyamatosan bővülő névsor egyik aláírója Kondor Katalin. Néhány napja a baloldali média támadást intézett azok ellen, akik támogatják a MIÉP kezdeményezését. Mi a véleménye erről?

 – Nekem nem kell bemutatni a Népszavát. Az én úgynevezett „kémperem” is az ő cikkükkel kezdődött. Ez egy hitelét vesztett és végtelenül erkölcstelen társaság. Egy olyan pártlapról van szó, amely nem ismeri az erkölcsi törvényeket. Ezért nem szabad komolyan venni a mocskolódásaikat. Ha valaki jó ügyet képvisel, mellé kell állni minden becsületes embernek. A MIÉP-et dicséret illeti, mert elsőként ismerte fel, hogy nagy bajban van az ország. Szerencsére egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéséhez. Már szinte mindenki egyetért abban, hogy ez nem mehet tovább. Aki azt állítja, hogy ebben az országban demokrácia van, az egész egyszerűen hazudik. A mai politikai életet a totális erkölcstelenség jellemzi. Meg kell nézni a mostani kormányalakítás körüli hercehurcákat. Rendre kerülnek elő olyan ügyek, amelyek azt bizonyítják, hogy hazánk árulói – akik külföldi cégek alkalmazásában váltak milliárdosokká, és gátlástalanul tesznek tönkre embereket – vezetik az országot.

 – Részvénytársaságként kezelik az országot?

 – Kóka mondta, hogy számára Magyarország egy részvénytársaság. Döbbenetes. Olyan helyzet alakult ki az országban, hogy mást nem is lehet követelni, csak az előre hozott választásokat. Ám már ez sem elég. A civil érdekképviseletek beleszólását is érvényesíteni kell, hogy két választás között ne lehessen minket kivégezni, és ne lehessen a választási kampányban tett ígéretek tökéletes ellentétét megvalósítani, földönfutóvá téve egy országot, csak azért, mert egy politikai csoport – amely csalással nyerte meg a választást – már két ciklus óta azt gondolja, hogy neki mindent szabad. Új társadalmi szerződéseket kell kötni. A civilek markáns csoportjainak közreműködése nélkül komoly intézkedést ne hozzanak. Véget kell vetni annak, hogy műveletlen politikusok azt tehetnek az országgal, amit csak akarnak. Milyen politikai berendezkedés ez? Ha a világ is ilyen, akkor a világból sem kérünk. Magyarországon a totális diktatúra lépett életbe. A kormányellenes tüntetéseken Gyurcsány Ferenc jóslata valósul meg: a résztvevők megunják, és hazamennek. Mert az embereknek dolgozniuk kell, nem tudnak napokig az utcán maradni egy olyan országban, ahol a felfegyverkezett rendőrség pillanatok alatt nekiront mindenkinek, nemre, korra való tekintet nélkül. Egyszer biztos be fog következni – ha a helyzet nem változik – a nagy robbanás. Nem csak nálunk, hanem a világban is, mert ebből a tarthatatlan állapotból már mindenkinek elege van.

 – A gazdasági válság kikényszerítheti a változást?

 – A globalista szemlélet megbukott, haláltáncot jár a világ. Még nem lehet tudni, hogy a globalista uralkodók a mélybe rántják az emberiséget, vagy elkezdődik a kedvező változás. Most is háború zajlik, csak nem hagyományos eszközökkel. Mindent, ami érték, elpusztítanak. Szemérmetlenül hazudnak, és csak az nem veszi észre ezt, aki nem akarja. A döbbenetet az váltja ki, mikor az ember érzi, hogy tehetetlen. Ma már a beszéd nem segít, itt tettek kellenek, mert rohanunk a vesztünkbe.

 – A cselekvő embereket viszont ellehetetlenítik.

 – Ezt sajnos én is így látom. Mindenkinek a saját helyén kéne megtenni azt, amit tud. Az emberekben a gyávaság kerekedett felül, pedig áldozat nélkül nincs eredmény. Amennyiben az emberek begubóznak, nem mernek véleményt mondani, mitől várják el az eredményt. Azt viszont örömmel figyelem, hogy a civil mozgalmak erősödnek. Magyarországnak új normarendszer kell, új rend.

 – Tehát megbukott a rendszerváltás rendszere?

 – Nem is volt valódi rendszerváltás. Az egyik kezükből áttették a hatalmat a másik kezükbe. Felülről irányított változás volt, melynek során a hatalom urai szétlopták az országot. Túlfogyasztottunk, túlköltekeztünk, mondja a jelenlegi miniszterelnök, Bajnai Gordon, de az ő bankjaik ordibálták, hogy milyen jó felvenni a hitelt. A hitelre csak rámondták, hogy svájci frank alapú, hiszen az állampolgár nem devizában kapta meg, hanem forintban. Csupán a nyilvántartás történt devizában. Nagy különbség, hogy nekem kézbe adnak 10 millió forint értékű devizát, és én tőzsdézhetek vele, vagy ők. Mindig a gazdasági vezetőknek kell az erkölcsre vigyázni, hogy ne legyenek átverve az emberek, de nálunk ez nem így van. Nem a magyar ember költekezik túl, hanem a multinacionális cégek viszik ki az országból a hatalmas profitot. A magyar embert az európai átlagot messze meghaladó mértékben adóztatják. Az igazi túlköltekezők a vezetők. Meg kell nézni, hogyan szerezték a vagyonukat. Loptak, csaltak, hazudtak. Lehet, hogy törvényesen, de a törvényeket ők hozzák. Már az ezernyolcszázas években jogász nemzetnek számítottunk, az a sok híres jogász, aki itt van, miért nem támadja erkölcsi alapon a törvényeket? Beadványok százezreit kéne benyújtaniuk. Miért nem dolgoznak ezen? Felvetődik a köztársasági elnök felelőssége is, és mindenkié, a rangsor alján lévő emberekig. Mondok egy példát: a szomszédos Szlovákiában eltörölték a parkolási díjat, mert az EU szerint jogtalan díjat szedni úgy, hogy nem adnak érte semmi szolgáltatást. Mi sem kapunk semmi szolgáltatást, viszont nálunk emelik a parkolási díjat. Annak az útnak a széléért, amit a mi adónkból építettek, azért a kocsiért, amit a legnagyobb adóval terhelnek, azért a benzinért, ami Európában az egyik legdrágább. Talán illene nyújtani is valamit.

 – Meddig maradhat fenn egy társadalmi támogatottság nélküli kormány?

 – Én nem vagyok jós, és a politikusok is jól tennék, ha nem jósolnának. Számomra már réges-rég megbuktak. Azóta nem bízom bennük, amióta a kommunizmus rémtetteiért, gaztetteiért nem kértek bocsánatot. Demokratikus eszközökkel antidemokratikus módszerek ellen nehezen lehet harcolni. Bajnai Gordon három évig volt gazdasági miniszter. Tönkretette a magyar gazdaságot, most pedig rábízták az ország rendbetételét. De az erkölcstelenség, tisztességtelenség nem csak rá, az egész bandára vonatkozik. Ha valaki fekete ruha helyett pirosat vesz fel, attól még ugyanaz az ember marad. Bajnai mitől lenne most hirtelen szakértő?

 – A legkártékonyabb párt, az 1%-os SZDSZ.

 – 1990 óta a farok csóválja a kutyát. Erről a kutya is tehet, de az is, aki csak tétlenül szemléli mindezt. Nagyon jól tudjuk miféle globalista erők állnak az SZDSZ mögött. Nem hiszem, hogy ezt a Magyar Fórum olvasóinak be kéne mutatni. A szabad demokraták ennek az erkölcstelen rendszernek a legnagyobb haszonélvezői és bűnelkövetői.

 – Válságos helyzetünkért a médiát is felelősség terheli.

 – A Kádár-rendszer bukásáig nem volt duális média, kereskedelmi rádiók és televíziók nem működhettek. Aztán egyszerre rengeteg tévé, újság és rádió született, a színvonal pedig nagyon lecsökkent. Kellettek a munkások, és a szakma szabályai elolvadtak. Olyan emberek ültek, ülnek a kamera és a mikrofon elé, akik szakmailag teljesen képzetlenek. A másik baj az, hogy Magyarországon jelenleg csak pártsajtó létezik, mivel mindenki a pénzvilágtól függ. A baloldalon viszont rengeteg pénz van, míg a jobboldalon sokkal kevesebb. Ami nagyon megváltozott, az a média felelősségének a teljes hiánya. Minden kimondott szó a nézettségnek és hallgatottságnak van alárendelve, amin változtatni kell, mert ez a gyakorlat már nagyon súlyos károkat okozott eddig is.

 

Oláh János