vissza a főoldalra

 

 

 2009.05.01. 

Nemzeti akarat

– Szűrös Mátyás az Echo Tv-ben kijelentette: „A Fidesz, a KDNP, a MIÉP és a Munkáspárt a nemzeti közép felé terelné az országot, és képes lenne nemzeti akaratot kialakítani, mert ezek a pártok lefedik a társadalom különböző irányzatait.”

 – Igen, meggyőződésem, hogy Magyarországon nemzeti többségű akaratot kell kialakítani ahhoz, hogy változásokat tudjunk elérni a társadalompolitikai életben, és megváltoztassuk a politikai erőviszonyokat a nemzeti érdekek irányába. Azért gondolom ezt így, mert a többpártrendszerben klasszikus értelemben vett nemzeti egységet, ahogy azt sokan elképzelik, nagyon nehéz kialakítani. De a többségi nemzeti akaratot választások útján el lehet érni. Változást ma Magyarországon csak úgy lehet véghezvinni, ha a nemzeti elkötelezettségű és népi, szociális érzékenységű erők összefognak. Félre kell tenni a nézeteltéréseket, hogy az összefogást meg tudjuk valósítani. A Fidesz, amely ma a legnagyobb párt és a kereszténydemokraták szövetsége már létrejött, de ez kevés. A jobboldalon itt van egy plebejus, tisztán nép-nemzeti elkötelezettségű és szociálisan érzékeny párt, a MIÉP, amely már bizonyította rátermettségét. Konstruktív ellenzékként a parlamenti munkájával bebizonyította, hogy valódi és jó célokért küzd. A MIÉP mindig következetes nemzeti politikát folytatott. Az egyetlen baloldali párt Magyarországon a Munkáspárt, mivel hazánkban ma nincs valódi szociáldemokrata párt. Olyan párt persze van, amely formálisan annak nevezi magát, de politikai tevékenysége alapján inkább neoliberális elveket képvisel. A szociáldemokrácia hármas jelszava: szabadság, igazságosság, szolidaritás. Ebből egy sem érvényes a Magyar Szocialista Pártra vagy a Szabad Demokraták Szövetségére, sőt ellenkezőleg. Az MSZP–SZDSZ kifejezetten nemzetietlen politikával kormányozza az országot. Tehát a Munkáspárt az egyedüli párt, amely baloldalon van, és az ő politikája az, amely a nemzeti elkötelezettségét erősítette az elmúlt években. A Munkáspárt szociális elkötelezettsége, a bérből és fizetésből élők melletti kiállása elvitathatatlan. Kétségtelen, komoly ideológiai különbségek vannak az említett pártok között, de ha történelmi fordulatot akarunk végrehajtani a következő országgyűlési választásokon, akkor ezeket a politikai irányzatokat lenne célszerű támogatni. Hangsúlyozom, hogy nem tartozom egyik párthoz sem, de kérem a választópolgárokat, hogy ezeket támogassák. Főleg azok, akik népben, nemzetben gondolkodnak, illetve magukénak érzik az ország sorsát és a nép helyzetét. Látom azt is, hogy változások következtek be a MIÉP politikai magatartásában és felfogásában. Elterjesztették róla, hogy antiszemita beállítottságú, ami nem felel meg a valóságnak, mert nem ideológiai vagy politikai alapon támadja egy népcsoport magatartását, hanem a cselekedetei révén. A MIÉP az egyetlen párt, amely elmondja, hogy ki milyen módon hajt végre lenyúlásokat az országban.

 – A neoliberális politika tehát megbukott?

 – A két koalíciós párt neoliberális politikát folytat, ami nemcsak Magyarországon, de a világban is megbukott. Sajnos még nem szűnt meg, de már haldoklik. Ennek ugyanis a lényege a pénz, a piac határtalan imádata. Ezeket nem a hit, az eszme, a nép iránti elkötelezettség, az emberszeretet, honszeretet vezérli, hanem a globális pénz feletti uralom. Ez tarthatatlan. Ezért hangsúlyoztam ennek a négy pártnak az összefogását, mert így változásokat tudnánk elérni. Vannak persze Magyarországon szélsőséges csoportok is, ezekről nem szólok. Bízom abban, hogy a nép maga is meg tudja ítélni, hogy nem szabad ezeket támogatni. Ezek a fizetett erők, provokátorok néha elragadtatják magukat, és botrányokat okoznak. Mással nem tudják magukra felhívni a figyelmet. Amennyiben ez a többségi akarat kialakul, utána egymást továbbra is támogatni kell, és bizonyos kontrollt is célszerű egymással szemben alkalmazni.

 – Vajon a politikusok hajlandóak lesznek ennek az igénynek alárendelni magukat?

 – Azért vetettem ezt fel, mert felvethetem. Adok egy javaslatot ennek a négy pártnak. Vannak olyan szociáldemokrata csoportok ma Magyarországon, amelyek rendkívül közel állnak a KDNP szociális felfogásához. De itt vannak a civil szervezetek, amelyek szintén abba az irányba próbálják befolyásolni az embereket, hogy a nemzeti érdekeket képviselő pártok fogjanak össze. A közös nevezőket könnyen meg lehetne találni, csak akarni kell. Vitaindítónak szántam a felvetésemet. Ha az érintettek úgy gondolják, gondolkodjanak el rajta, és cselekedjenek a nép érdekében. Viszont, ha nem teljesítik a társadalom igényét, akkor saját magukat fogják azzal gyengíteni. Az is előfordulhat, hogy csak két párt fog bekerülni a parlamentbe, de ez nem lenne jó megoldás a demokráciára nézve. A politikában nagyon fontos az egyensúly kiépítése, az egymás ellenőrzése. Magyarországon olyan konstrukció alakult ki, hogy kétharmados többség kell a megkövesedett dolgok megváltoztatásához. Ehhez szükség van erre az összefogásra.

 – Ez a rendszer kicsiben, néhány önkormányzatban már ki lett próbálva, és jól működött.

 – Különböző irányú fórumokon szoktam előadást tartani, és látom, hogy óriási az igény egy ilyen összefogásra a társadalomban. Egyes városokban, településeken valóban jól működik ez az összefogás. Ezen politikai irányzatok között meg lehet találni a közös nevezőt. Ezt mutatja az önkormányzati képviselő-testületek működése is. Ezt kellene országos viszonylatban is megvalósítani. Most sokan mondják, hogy válság van a világban, és össze kellene fogni, de nem csak válság van, a világ átalakul. Ezért is kéne közösen újjáépíteni a nemzetgazdaságot. Magyarország önálló arculatát erősíteni kell, nemzeti jóléti államot kell teremteni. Az európai integráció csalódást okozott. A rablótőke igyekszik az államok alól a földet, a lehetőségeket kihúzni, és az országokat kiszolgáltatott helyzetbe sodorni. Csak úgy tudunk ezek ellen erőteljesen fellépni, magunkat megvédeni, ha egységes nemzeti akaratot, társadalmi összefogást alakítunk ki. De nem úgy, ahogy most a Bajnai-kormány szeretné, Krisztust és Pilátust nem lehet egyaránt szolgálni. A politika művészet, ha jól csinálják, és a politika alapvető tényezője a tapasztalat. Tapasztalataim alapján idáig jutottam. Nyilván a gyakorlatban, kivitelezésben adódhatnak komoly nehézségek is, de meg kell próbálni.

 – A Bajnai-kormány erőszakos működtetésének mi értelme van?

 – Többen felfigyeltek arra, amit Bajnai mondott, hogy minden magyarnak fájni fog. A magyar szóra sokan felkaptuk a fejünket. A neoliberális politika, az emberek szociális érdekeinek csorbítása folytatódik. A fő problémát abban látom, hogy ők elődeik útján, neoliberális módszerekkel kívánják leküzdeni a válságot. De ez a világban megbukott, nálunk miért működne?. Megint a kisemberek hátán akarják felküzdeni magukat a nemzetközi tőke érdekében. A Nemzetközi Valutaalap semmibe veszi egy ország szuverenitását, és ők diktálják jelen pillanatban a tempót. Ezt a kormányt nem a nép választotta, tehát nem is beszélhetnek a nép érdekében. Most olyan furcsa, a demokráciától idegen megoldás történt, hogy egy bukott miniszterelnök nevezte ki a bukott miniszterét utódjának. Ez lehet, hogy az alkotmány paragrafusaival nem ellentétes, ugyanakkor a demokrácia igazi követelményeinek nem felel meg. Én úgy gondolom, hogy csak választások útján lehet tisztázni, rendezni az ország állapotát. A rendszerváltás megtörtént, én kiáltottam ki a köztársaságot, az intézmény létrejött, csak az országot nem demokraták irányítják, régi emberek maradtak pozícióban, régi felfogással irányítanak. Nincsenek új értékek, új megoldások. Megint csak a pénzpiac feltételeivel, a neki való megfeleléssel akarnak orvosolni.

 – Nem jól képviseltek bennünket az EU-csatlakozáskor megválasztottak, vagy mi az oka, hogy az eltelt öt év semmi jót sem hozott nekünk?

 – A csatlakozás előtt mondtam, hogy akkor érdemes belépnünk az EU-ba, ha belülről jobban tudjuk érvényesíteni nemzeti érdekeinket, mintha kívül maradnánk. Azóta kiderült, hogy csatlakozásunk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A nagyok diktálnak, birodalmi szellemiségű politikával. Mi körülbelül harmadrangú tagként vagyunk jelen. Elöl a három nagy tagállam, utána az alapítók, majd az új tagok helyezkednek el, és itt is kullogó szerephez jutottunk. Mióta bent vagyunk, csak visszafejlődik a magyar gazdaság, és erős visszaesésben van az ország. Mezőgazdasági, élelmiszeripari adottságainknak megfelelő pozícióinkat elvesztettük. Továbbá kiderült, hogy EP-képviselőink felkészületlenek, és hiányzik belőlük az elkötelezettség a nemzet és a magyar nép képviselete iránt. Most olyan embereket kellene választanunk, akik jól felkészültek, és képesek az ország érdekeit szakszerűen képviselni. Azt látom, hogy a pártok nagy része elfekvőnek tekinti az Európai Parlamentet, és oda olyan embereket jelölnek, akik itthon kegyvesztetté váltak.

 – A MIÉP listavezetője Sütő Gábor, egykori brazíliai nagykövet. A Csurka Istvánnal közösen tartott fórumokon szakszerű magyarázatát adja a jelenlegi sanyarú EU-s helyzetünknek, de a MIÉP-et abszolúte elhallgatják, Baló Györgynéről, a Jobbik és Bokros Lajosról, az MDF listavezetőjéről mindennap szólnak, írnak, igaz, a többi párt listavezetőjét sem sulykolják úgy, mint a két említettet.

 – Nem is a szakértelemmel lesznek a gondjai a MIÉP-nek, hanem a választási rendszerrel és az elhallgatással. Amennyiben nem adnak teret a listavezetőnek, hogy megismertesse programját, a párt ideológiáját, nagyon meg kell küzdenie a bejutásért. Viszont én azt mondom, hogy Sütő Gábor nagyon jó választás. Örülök neki, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja olyan embert állított listája élére, aki jó szakértő. Sütő Gábort több mint fél évszázada jól ismerem, és szoros barátságban vagyunk. A Havi Magyar Fórumban megjelent tanulmánya az Európai Unióról, annak helyzetéről és kilátásairól önmagában is bizonyítja, hogy nagyon felkészült, és komolyan veszi a nagy megmérettetést.

 

Oláh János