vissza a főoldalra

 2009.05.08. 

A hagyományok őrzője

Papadimitriu Athina színművésznő Budapesten született. 1976-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát és a 25. Színházba szerződött. 1978–82 között a Népszínház tagja volt. 1989-ig a Nemzeti Színházban játszott, majd a Rock Színház művésznője lett. A színház megszűnése után a Budapesti Operettszínházba szerződött, melynek azóta is tagja. Vendégként fellépett a tatabányai Jászai Mari Színházban, a Budaörsi Játékszínben, a Ruttkai Éva Színházban és jelenleg is játszik a budapesti Játékszínben. Drámai hősnőket is alakít, de érdekes énekhangja és mozgáskultúrája zenés darabok, musicalek főszerepeinek eljátszására predesztinálják. Főbb szerepei: Cordelia (Lear király), Júlia ( Rómeó és Júlia), Miranda (A vihar), Gondos Eszter (Énekes madár), Mária Magdolna (Jézus Krisztus Szupersztár), Aldonza (La Mancha lovagja), Beatrix (A néma levente), Mostoha (János vitéz), Mirandolina (címszerep), La Tangolita (Bál a Savoyban), Betia (A csapodár madárka), Lenke (Menyasszonytánc), Maria-Anna Mozart (Mozart musical), Quimper Karadek grófnő (Párizsi élet), Stefánia grófnő (Mágnás Miska), Praskovia (Víg özvegy), Erzsébet nővér (Abigél). Több tévéjátékban és showműsorban szerepelt, pl.: Zenés Húsvét, Sándor Mátyás, Elektra. Díjai: Rajz János díj (1988), Farkas-Ratkó díj (1989), Emerton-díj (1993) (Az Év musicalszínésznője).2009 februárjában jelent meg CD-je, a Latin érintés.

 -Művésznő görög származású, s Budapesten született. Kettős identitás él önben?

 -Igen. A főváros nyolcadik kerületében születtem, magyar környezetben, magyar bölcsődében kezdtem az életemet. Nem félig vagyok görög, s félig magyar, hanem teljes egészében mind a kettő. Ha görög környezetben vagyok, akkor görögnek, ha magyarok közt vagyok, akkor magyarnak érzem magam. Ugyanúgy magaménak érzem mindkét nemzet himnuszát és nemzeti lobogóját. De! Görög gyökereimet semmilyen szinten nem akartam soha háttérbe szorítani. Történt, hogy a Színművészeti Főiskolán arra kértek, hogy változtassam meg a nevem, de erre nem voltam hajlandó. Nevem egy olyan örökség, amihez nem nyúlhatok hozzá!

 -Családja mikor települt át Magyarországra?

 -Akkor, mikor a görög polgárháború zajlott. Viszont szüleim nem Görögországban, hanem Egyiptomban, Alexandriában éltek görög szülők gyermekeiként. Tehát nem menekültek voltak. Édesapám a II. világháború alatt az angol hadseregben szolgált, s utána belekeveredett egy baloldali mozgalomba. Azért jött Magyarországra, hogy a menekülteken segítsen. Volt egy iskola, ahol ő tanította a görög gyerekeket. Én is az első három évet görög általános iskolában tanultam, de mivel az nem volt megfelelő színvonalú, magyar nyelvű intézményben folytattam tanulmányaimat. Édesanyám pedig szerelemből jött apám után.

 -Könnyen el tudták sajátítani a magyar nyelvet?

 -Édesapám nagyon könnyen, mert elhatározta, hogy itt fog élni. Apám fordított gazdasági könyveket is. Édesanyám viszont –aki erős „konyhanyelven” beszélte a magyart - mindig elvágyódott innen.

 -Egyiptomba, vagy Görögországba?

 -Amikor felvetődött bennük a gondolat, hogy elmennek Görögországba azt mondtam nekik: „egy percet sem éltetek ott. Miért akartok oda menni?” Jómagam mindig is szerettem itt élni, hiszen barátaim mind magyarok voltak.

 -Azt mondják, hogy a görögök, akár az újlatin népek nagyon szeretik a zenét. Ez elmondható a családjára is?

 -Ahogy minden görög, családom tagjai is rajonganak a muzsikáért. Egy görög ember kicsiny korától egészen haláláig táncol, énekel, mulat. Ismeri a görög népzenét, táncokat, hagyományokat. Azt fájlalom, hogy a magyarok nem igazán ismerik gyökereiket, hagyományaikat, kultúrájukat, múltjukat, népzenéjüket. Ez nagyon felháborít. Azért, hogy a nyelvet tovább tudjam adni gyerekeimnek, előfizettem a görög állami tv-csatornára is. Arra figyeltem fel, hogy nagyon sok olyan műsort sugároznak, melyek a görög tájak népviseletét, néptáncait, helyi étel specialitásait mutatja be. Többször fiatalok táncolnak a görög népzenére.

 -A világzene nem hódított olyan nagyon, mint nálunk?

 -Így van. Ott is él a műzene, ám főleg olyan, ami a népi alapokra támaszkodik. Csak a hangszerelés és a technika új. A népviseletről az a véleményem: nem feltétlenül kell olyan ruhát hordanunk, amit 150 évvel ezelőtt viseltek, de pl. egy farmernadrág felé felvehetünk egy parasztinget. A lényeg, hogy a hagyományt tovább éltessük, s a múlt tárgyai ne múzeumokban legyenek csak láthatók.

 -Görögországban az irodalmat, a görög nép történelmét is jobban ismerik, mint mi a sajátunkét?

 -Gyökereiket sokkal jobban ismerik, mint a magyarok. A magyarság történelme el lett ferdítve, meg lett hamisítva.

 -Sosem gondolt arra, hogy áttelepüljön Görögországba?

 -Magamban többször felvetődött, de ez esetben sosem követte tett a gondolatot. Sokan karakán nőnek tartanak, ám a nagy döntések előtt hosszú ideig mérlegelek. Annak idején, amikor nem voltak olyan nehéz helyzetben a színészek, mint most, s volt hosszú távú színházi szerződésünk is, megtehettem volna, hogy egy hosszabb fizetés nélküli szabadságra megyek, s kiutazzak Görögországba. Nem tettem mégsem. Egyrészt gyávaságból, másrészt kötődtem barátaimhoz, s akkori szerelmemhez. Kicsiny koromban, - 10 éves lehetettem - úgy tűnt, hogy végérvényesen Görögországban fogok élni. Apámnak már meg is volt az új munkahelye, csak én nem bírtam ki a kinti életet. Három hónapig voltunk csak kint, de olyan erős honvágyam volt, hogy állandóan sírtam. Haza akartam jönni Magyarországra. Nekem ez a hazám, de a véreimtől, rokonaimtól nem tudok elszakadni. Görögországban a család sokkal többet jelent, mint Magyarországon. Ott tisztelik az idősebbeket, tanulnak tőlük, s nem fordul elő, hogy valaki öregen, elhagyatottan halna meg. Más a mentalitás, s a kicsi közösségekhez való tartozás ereje. Nálunk az önmegvalósítás, az individualista szellem él.

 -Előfordul, hogy egy verset elszaval magyarul, majd görög fordításban?

 -Több alkalommal is! Sok görög rendezvényre hívnak meg szavalni. Ilyenkor az adott verset elmondom mindkét nyelven. Legutóbb alig bírtam elmondani az egyik görög verset, mert könnyeimmel küszködtem. Egy hajdani menekült gyerek kálváriájáról szólt a költemény. Ötéves volt, mikor felkapták egy görögországi játszótérről, feltették egy vonatra, s elindították Magyarország felé. Az a baj, hogy hasonló tragédiák manapság is megtörténnek.

 -Mikor határozta el, hogy színésznő lesz?

 -Elég későn, negyedikes gimnazista koromban. Édesapám Magyarországon elvégezte a Színművészeti rendezői szakát, majd a Magyar Televíziónál dolgozott. Az ő nevéhez fűződik a Családi Kör c. nagysikerű sorozat. Apukám látta bennem a színi vénát, de én nem akartam színésznő lenni.

 -Félt a nyilvánosságtól?

 -Nem, sőt olyan gyerek voltam, aki szeretett a központban lenni. Azt sosem tudtam eldönteni, hogy egyéni varázsom, vagy származásom miatt kedvelnek társaim. Tizennégy éves korban elvittek statisztálni egy filmbe. Ott megéreztem azt a légkört, ami a statisztákat körül veszi. Nem is vették akkor emberszámba őket. No ezért nem akartam színésznő lenni elég sokáig.

 -Ez a légkör most is ilyen?

 -Sajnos egyre rosszabb azoknak, akik ugyanabban a helyzetben vannak, mint én annak idején. Negyedikes gimnazista koromban – felsőbb hatalmak rendelésére - bekerültem egy amatőr színjátszó csoportba, s az egész évet végigjátszottuk ezzel az együttessel. Az amatőr színjátszás vezetett el a felvételiig. Elsőre felvettek, aminek én örültem, de a színjátszó csoport már kevésbé, hiszen így megszakadt „szakmai” kapcsolatunk. Büszke voltam arra, hogy az első felvételi meghallgatáson csak görög szerzőktől adtam elő. Antigone, újgörög vers és egy görög dal volt a repertoárom.

 -A mostani görögök mennyire ismerik az ógörög nyelvet?

 -Én nem értem meg. Főiskolai tanárom, Hegedűs Géza bácsi mondta egyszer: ha két ember találkozik egymással és ógörögül beszél, nem érti meg egymást. Csak az írást értik meg. Jelenleg is van a görögben irodalmi nyelv, ami különbözik a hétköznapokban használttól.

 -Pályáját a 25. Színháznál kezdte. Mit kell tudni erről az intézményről?

 -Nem volt saját épülete ennek a színháznak, így az Újságíró Szövetség székházának emeletén talált helyet magának. Azért volt ez egy nagyon jó színház, mert műhelymunka folyt benne. Darabjaink kissé rendszerellenesek voltak. Nagyon szerettek minket külföldön. Egyszer, egyik előadásunkkal –egy forradalmi darabbal - majdnem lázadást szítottunk Olaszországban. Még a csendőrök is kivonultak.

 -Azt mondják önre: nagyon őszinte. Ez igaz? Van egy szólás: mondj igazat, s betörik a fejed.

 -Nem baj ez! Sokszor betörtem már a fejem.

 -S begyógyult a seb?

 -Begyógyult. Nem olyan hosszú az életünk, hogy hazugságban éljük le. Édesapám azt mondta nekem: „ne hazudjál kislányom, mert utána nem fogsz tudni senkitől sem segítséget kérni.” Ezért tőlem nem is lehet félni. Senkinek nem beszélek a háta mögött, nem vagyok áskálódó típus.

 -Azt olvastam, hogy irtózik a középszerűségtől. Tehát a végletek embere?

 - Én az együgyű dolgoktól irtózom. Attól, mikor csak egy valami éltet minket. Azt szeretem, ha sok mindennek kell megfelelni az életben. Gondolom ez származásomból is fakad. Szeretem a színpad fényét, de szeretem a lovakat csutakolni is. Ha nincsenek szélsőségek az ember életében, akkor nincs mihez viszonyítani.

 -Tudtommal három önálló estje van. Az egyik az „Én így vagyok én”, a másik a „Balzsam a léleknek”. A harmadik címe: „Magyarul a görög”. Az első gondolom önéletrajzi ihletésű.

 -Az első átöleli az egész pályámat. „Én így vagyok én“ című önéletrajzi ihletésű összeállításban színészi korszakaimat rendezem sorba.„Balzsam a léleknek“ című estémben a magyarság iránti elkötelezettségemet mutatom be kedvenc költőim segítségével. „Magyarul a görög“ című pódiumműsorban a magyarságról vallok, s görög versek is elhangzanak magyar nyelven. Az elsőben a másik kettő esszenciája is megtalálható, s musical-részleteket is éneklek.

 -Kedvenc költői közé tartozik Wass Albert, Reményik Sándor, Ady és Kányádi.

 -Főleg azokat a verseket válogatom ki életművükből, melyek a magyar nép sorsáról, a hazáról szólnak. Ezeket szoktam elmondani a „Balzsam a léleknek” estemben.

 -Olvastam, hogy egyszer karácsonykor az életfáról beszélt. Mennyire érdekli az ősmagyarság története?

 -Mióta kiköltöztem Tahitótfalura, sokat foglalkozom az ősmagyarság kultúrájával. Sok őstörténeti könyvet olvasok, s ilyen témájú előadáson veszek részt. Mindenkinek tudnia kéne, hova tartozik, s hova nyúlnak a gyökerei. Sehol sem rejtem véka alá azt, amit gondolok, s kollegáimat is megpróbálom rávenni arra, hogy olvassák el az idevonatkozó irodalmat. Kisebbik lányomat is a hajdani szokásokkal ismertetem meg.

 -Lemezének címe: Latin érintés. Spanyol dalokat hallhatunk?

 -Jórészt spanyol és portugál melódiák szólalnak meg. Van azért a lemezen egy görög dal is, hiszen az nem maradhat el. Három-négy évvel ezelőtt felvetődött bennem: miért van az, hogy sokan nem fejezik ki érzelmeiket? Nem mosolyognak, s nem nevetnek? Ezért egy olyan anyagot szerettem volna összeállítani, ami rávezet minket arra, hogy meghalljuk szívünk hangját. Először görög zenét akartam volna énekelni, elkezdődött a munkafolyamat, de a gitárosomnak közben más dolga akadt, így abbamaradt. Produkciós vezetőm hozott nekem három gyönyörű latin dalt, és a sikeren felbuzdulva vágtunk bele az anyag készítésébe

 -Ezen a hanghordozón lányaival együtt énekel. Ez az első közös produkciójuk?

 -Nem. Felnőtt lányaim – Anna és Nóra – a Színművészeti Egyetem végzős hallgatói. Pécsi Ildikó Tác-Gorsiumban évente feldolgoz egy görög drámát. Három alkalommal dolgoztunk együtt a színpadon ezeken az előadásokon, ami felemelő élmény volt. A CD-n csak egy dalt, a görögöt, énekeljük el közösen. Jól esett, hogy lemezkészítés közben nagyon sok szeretetet és figyelmet kaptam. Pont olyan dolgokat, melyeket hiányolok a társadalomból. Ma nem figyelünk oda a másikra, s az ego áll a középpontban. Szerencsére nagyon sok jó visszajelzést kaptam a lemez megjelenése után. Elértem, amit akartam: a hallgatók szívét érintettem meg.

 -Mikor lesz a Művészetek Palotájában a nagy pesti lemezbemutató koncert?

 -Szeptember 20-án. Addig szeretnénk vidéki színházakban, művelődési házakban bemutatni a lemez anyagát.

Medveczky Attila