vissza a főoldalra

 

 

 2009.05.08. 

Püspöki látogatás és búzaszentelő szentmise Pátyon

A Pátyi Tavasz 2009. évi ünnepségsorozatának lezárásaként május 3-án Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök búzaszentelő szentmisét mondott az épülő pátyi templomban. Szentbeszédében szólt az égető paphiányról, és kérte a híveket, imádkozzanak a papi hivatásokért. Beszédében – anyák napja alkalmából – köszönetet mondott minden édesanyának. A szentmise és az új búza megáldása után a megyéspüspök ellátogatott a Széchenyi téren felállított templomépítő sátorba, ahol elbeszélgetett az egyházközség tagjaival. Ezt követően közös ünnepi ebéden vett részt, melyen a kíséretében lévő Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató mellett többek között jelen volt Harkai Gábor plébános, a helyi katolikus egyházközségi képviselőtestület és a falu vezetése is.

 A pénzszűkében lévő egyházmegye az idei évre kért 80 millió forint helyett egyelőre csak 7 millióval tudja támogatni a templom építését, ám Spányi Antal leszögezte, hogy kiemelkedő jelentőségűnek és továbbra is támogatásra érdemesnek tartja a község fáradozásait.

 A templom építése a terveknek megfelelően tovább folytatódik. Köszönetet mondva mindazoknak, akik már eddig is segítettek pénzben, természetben, szabadidejük feladásával, kérik, segítsék az építkezést továbbra is – tájékoztatta szerkesztőségünket Kővágó István jegyző. A támogatók sorába tartoznak azok a művészek is, akik felléptek a Pátyi Tavasz 2009 ünnepségsorozatán: Petrás Mária és leánya, Alina, a Nemadomfel zenekar, továbbá Vesztergán Miklós, a Budafoki Fúvós Egylet és a Csillagszemű táncegyüttes.

 * * *

 Téglajegyek vásárolhatók átutalással vagy személyesen a Pátyi Római Katolikus Templomért Alapítvány Biatorbágy és Vidéke Takarékszövetkezet pátyi fiókjánál vezetett 64500027 – 13400022 számú számlájára történő befizetés útján. Postai utalvány a régi templomban is kérhető.

 Adomány a Pátyi Római Katolikus Egyházközség CIB banknál vezetett 11103303-19835972-36000001 számú számlájára is utalható vagy postai utalványon befizethető.

 Kérik továbbá, hogy a tavalyi évihez hasonlóan idén is támogassák az új templom építését már megfizetett személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával. A nyilatkozatok május 20-ig juttathatók el az APEH-hez, akár az adóbevallástól függetlenül is. A Rendelkező nyilatkozat a befizetett adó 1 %-áról nyomtatványnak „A kedvezményezett adószáma” rovatába a következő adószámot kérik beírni: 18687996–2–13, a „A kedvezményezett neve” rovatba pedig ezt: Pátyi Római Katolikus Templomért Alapítvány.

 A község honlapján (www.ude.hu) naprakész információkat olvashatnak az építkezés aktuális állásáról és a közösség életéről. Érdeklődni lehet a titkar[kukac]ude.hu e-mail címen vagy a 30/991-4121-es telefonon.

 

(Forrás: Magyar Kurír)