vissza a főoldalra

 

 

 2009.05.08. 

Gyurcsány a háttérből irányít

Ficsor Ádám kinevezése a demokrácia megcsúfolása – mondta Demeter Ervin, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja.

– Képviselő úr, miért bukott meg Ficsor a bizottsági meghallgatáson?

– Alkalmatlannak tartjuk titkosszolgálatokért felelős miniszternek, mert a felmerült kérdésekre a titkosszolgálatokkal, illetve a bizalom helyreállításával kapcsolatban nem kaptunk megfelelő válaszokat. Nem adott biztosítékot arra, hogy hajlandó lesz visszaterelni a nemzetbiztonságot a megfelelő alkotmányos keretek közé. Kinevezése mellett egyetlen érv szólt, hogy Gyurcsány Ferenc bizalmi embere. Ez viszont önmagában kevés, ez azt jelenti, hogy ismét politikai célokra fogják használni a nemzetbiztonsági szolgálatokat. Gyurcsány Ferenc megnyújtott kezeként az lesz a dolga, hogy a politikai túléléséhez fontos információkat beszerezze. Ez azt is jelenti, hogy Gyurcsány a háttérből tovább irányít?

 – A miniszterelnök is Gyurcsány régi haverja.

 – Természetesen a volt miniszterelnök áll a háttérben, és a szocialista párt görcsös ragaszkodása a hatalomhoz. Elég sajátos megoldás, hogy egy fiatal mezőgazdasági szakembert kívánnak a nemzetbiztonsági szolgálatok élére helyezni. Ficsor nem tett tanúbizonyságot elhivatottságáról, és a bizottság kérdéseire határozott válaszokat nem tudott adni.

 – Bajnai Gordon szakértőnek nevezi kormányát, ön szerint miben szakértők?

 – Nagyon messze van ez a kormány a szakértőségtől. Egy olyan ember a pénzügyminiszter, aki az üzleti világban jelentős jártasságot szerzett, de nulla közigazgatási tapasztalattal rendelkezik, tehát őt sem lehet szakértőnek nevezni. Ez egy szocialista mese. Már Horn Gyula is szakértőnek nevezte kormányát 1994-ben. Az sem, és a mostani sem vehető komolyan, mint szakértőkből álló kormány. Oszkó Péter pénzügyminiszter amúgy offshore cégek alapítására biztatott, ami az összeférhetetlenséget is felveti. Gyurcsány Ferenc színrelépésével a magyar közéletben, egy vállalkozásnak tekintették a kormányt, egy részvénytársaságnak az országot, és ez a szemlélet most is lépten-nyomon visszaköszön. A Kóka-Bajnai cégeladás is ehhez kötődik. Gyurcsány Ferencnek is voltak zavaros vállalkozásai, nem Magyarországon bejegyzett, adót kikerülő cégei. Ilyen a mentalitása azoknak, akik jelenleg is kormányoznak.

 – Gyurcsány leghűségesebb miniszterei Bajnai kormányában is megtartották minisztériumaikat, vagy áthelyezték őket egy másik tárcához.

 – A Gyurcsány-kormány már 2006 szeptemberében megbukott, csak egy kicsivel később ismerték be. Ez a mostani helyzet csupán a hatalomhoz való ragaszkodás, a száz apró trükk bedobása, de ezzel nem tudnak csak egy társadalmi támogatás nélküli gyenge kormányt felállítani. Magyarországnak viszont most egy erős kormányra van szüksége. A válságot csak egy olyan kormány tudja kezelni, amely élvezi a nép bizalmát. Egyetlen megoldás az előre hozott választások megtartása.

 – A parlamentben többször próbálkozott már a Fidesz, sikertelenül.

 – Ez eddig valóban sikertelen volt, de úgy érzem, egyre közelebb kerülünk az előre hozott választásokhoz. Azt láthattuk, hogy már a kormányalakítás is milyen gondokat okozott, de a nehezét nem a névsor elfogadása jelenti, hanem az intézkedések meghozatala. Ahhoz kell a megfelelő parlamenti támogatottságot biztosítani.

 – Ezzel azt mondja, hogy csupán a költségvetés elfogadásáig maradhat fenn a Bajnai- kormány?

 – Nem vagyok benne biztos, hogy egy ilyen gyenge kormány képes-e egyáltalán a költségvetést elkészíteni. Szerintem eddig sem fog eljutni, de nem akarok jósolgatni. Már a tavalyi költségvetést is nehezen fogadták el, majd két hétig élt, és háromszor kellett megváltoztatni. Sajnos a társadalom lehetősége korlátozott, hogy megbuktasson egy kormányt, de a népi nyomásgyakorlás jelenleg is alkalmazható. Például a választott parlamenti képviselőket szavazóik meggyőzhetik, hogy nyilvánítsák ki nemtetszésüket a kormány megszorításaival szemben.

 

Oláh János József