vissza a főoldalra

 2009.05.15. 

A vidék operajátszásáért

Ágoston Edith ny. énekesnő (szoprán), énektanárnő Budapesten született. 1956-ban végezte el a pesti Bartók Béla Zenei Szakközépiskola énekszakát. 1958-tól az egri teátrum, 1959-től a debreceni Csokonai, 1963–1987 között a Pécsi Nemzeti Színház magánénekese. A klasszikus szerepek mellett musicalekben is szerepelt. F.sz.: Lucia (Donizetti: Lammermoori Lucia), Norina (Donizetti: Don Pasquale), címszerep (Donizetti: Rita), Maria (Bernstein: West Side Story), Oscar, Amália (Verdi: Álarcosbál), Gilda (Verdi: Rigoletto), Violetta (Verdi: Traviata), Leonora (Verdi: A trubadúr), Nedda (Leoncavallo: Bajazzók), Melinda (Erkel: Bánk bán), Gara Mária (Erkel: Hunyadi László), címszerep (Delibes: Lakme), Musetta (Puccini: A bohémélet), Lauretta (Puccini: Gianni Schicchi), Olympia (Offenbach: Hoffmann meséi), Zerlina, Donna Anna (Mozart: Don Giovanni), Éj királynője (Mozart: A varázsfuvola), Despina (Mozart: Cosi fan tutte), Blonde, Constanze (Mozart: Szöktetés a szerájból), Susanna (Mozart: Figaro házassága), Rosina (Rossini: A sevillai borbély), Lucia (Hindemith: A hosszú karácsonyi ebéd), Francia királykisasszony (Kacsóh: János vitéz), Fluthné (Nicolai: A windsori víg nők). Kortárs magyar operában is fellépett, pl. Károly Róbert: Japán halászok c. művében. Elénekelte a Denevér, a Cigányszerelem, a Marica grófnő, a Víg özvegy és a Bajadér primadonna szerepeit. Mozart és Mendelssohn oratóriumaiban is énekelt.

 -Ha megkérdezték az ötéves Editkét, hogy kislányom, mi szeretnél lennél, ha nagy leszel: mit válaszolt?

 -Mindig szerettem énekelni, de középiskolás koromig nem döntöttem a jövőm felől. Sokat sportoltam, 14 éves koromban például egy országos műugró versenyen harmadik helyezést értem el. Családom nagyon kedvelte a zenét; tudtam, hogy szép hangom van, ám gyermekként még nem gondoltam arra, hogy énekesnő legyek. Tanárként tudom: középiskolás kor előtt nem is szabad különórákon énekelni tanulni. Gimnáziumi tanulmányaim alatt a kor neves zenepedagógusa, László Géza tanított énekre. Nagyon nagy szerencsém volt, mert az egyik legjobb magyar énektanárhoz kerültem. Tanáromnak –aki eredetileg jogot végzett – csodálatos tenor hangja volt. Sajnos annyira ideges természetű volt, hogy nem mert színpadon énekelni. Külföldön végezte el a zeneakadémiát, majd itthon tanított. Kiválóan meg tudta mutatni minden hangfaj képviselőjének, hogy mit és milyen technikával kell énekelni. Sajnos ezek a neves pedagógusok velünk együtt kihalnak, mert nincs, aki tovább vinné tudásukat.

 -Az, hogy ifjan sportolt, segített a színpadi állóképességben?

 -Természetesen. Mellettem a színpadon már kidőltek erős emberek, míg én sokáig bírtam a fizikai megpróbáltatásokat is. Sosem panaszkodtam arra, hogy nem bírok a színpadon mozogni. Ez pedig főleg az úszásnak, a sportnak köszönhető.

 -1956-ban végezte el a konzervatóriumot…

 -Igen, pont a forradalom évében. Ezért akkor a Zeneakadémián nem tartottak operavizsgát, így nincs akadémiai végzettségem. Akkor dr. Palló Imre volt az Operaház igazgatója. Meghallgatott, és sok fantáziát látott bennem. Mondta: „azért, hogy ne kallódj el, menj le valahová vidékre játszani.” Tanácstalan voltam, hogy melyik színházat keressem fel. Ezért Palló szólt Solti Bertalannak, az egri színház akkori igazgatójának. Akkor Radó Vilmos, a kecskeméti színház majdani vezetője volt a színházi titkár. Színpadgyakorlatként leszerződtettek Egerbe primadonnának. Akkor nem voltam több, mint 50 kiló . Mitagadás, a helyi közönség nem ilyen alkatú primadonnát képzelt el. Egerben megtanulhattam a színházi diplomáciát, amit aztán később nem míveltem igazán jól, s ezért szókimondó asszonyságnak hívtak. Egyszer Pécsett a szó szoros értelemben ráborítottam az igazgatómra az asztalt, mikor rám nézve sértő megjegyzést tett.

 -1959-ben Szendrő József hívta át Debrecenbe?

 -Igen. Akkor mutatták be a Varázsfuvolát, viszont nem volt helyben senki, aki elénekelhette volna az Éj királynőjének nehéz szólamát. Én viszont azt a szerepet betéve tudtam. Rubányi Vilmos volt a színház karmestere. Ő, Vaszy Viktor és Paulusz Elemér – a korszak híres vidéki dirigensei – mind Kolozsváron tanultak. Hatalmas rutinnal és szakmai tudással rendelkeztek. Vaszy Szegeden olyan operatársulatot hozott létre, amely azóta is párját ritkítja. Sajnos az is alkonyát éli, csak gondoljunk bele Alföldi Róbert szegedi, iszonyatos Faust-rendezésére. S ha már a karmestereknél tartunk…Nem azért, mert ön beszélget velem, ezt másoknak is elmondom. Sokat énekeltem Rosina szerepét A sevillai borbélyból itthon és külföldön egyaránt, ám édesapjánál jobb Rossini-karmesterrel nem találkoztam. Nem csak a tudás van meg benne, hanem egy olyan belső plusz is, ami nélkülözhetetlen egy művész számára. Eggyé tud válni azzal a zenével, amit dirigál. Nehéz ezt definiálni, mert nem száraz tudományról van szó.

 -Televízióban láthatta a közönség?

 -Igen, egyebek közt Olympia szerepében a Hoffmann meséiben. Az operát Debrecenből egyenesben közvetítette a televízió. Én voltam az első Magyarországon, aki spicc-cipőben énekeltem végig a szerepet. Lakatos Gabriella táncosnő felhívta a korrepetitoromat, mert azt hitte, hogy régebben táncosnő voltam. Való igaz, szeretem a műfajt, a mai napig imádom nézni a balettelőadásokat.

 -Kezdő énekesnőként voltak példaképei?

 -Nem voltak. Igaz, mindig szerettem azokat, akik szépen énekeltek, de sosem akartam leutánozni őket. Legfeljebb a hangtechnikát lestem el tőlük.

 -Az, hogy nem végezte el a főiskolát, nem jelentett hátrányt a színpadi gyakorlatban, mozgásban?

 -Nem, sőt előnyömre vált, mert a saját magamtól tanultam meg a színpadon mozogni. A kollégák ebben nem igazán segítettek, én viszont nem voltam rest megkérni őket, hogy mutassák meg, hogyan is oldanak meg egy-egy jelenetet. Rendezőként, Szendrő József is sokat segített nekem. Egyszer megrendezte Shakespeare Macbeth-jét, melyben egy fiú szerepet, Macduff kisfiát osztotta rám. A darab szerint a fiút megfojtják a címszereplő által felbérelt katonák. A halálomat kellett többször elpróbálni. Szendrő azt mondta nekem: „ne úgy essen el, mint egy tehén, hanem úgy, mikor egy liliomot letörnek a mezőn.” Szendrő instrukcióinak köszönhetően Magyarország egyik legelismertebb vígopera-énekesnője lehettem.

 -Két évvel a forradalom után erősen meghatározta a politika, hogy milyen darabokat játsszon a színház?

 -Természetesen, de Szendrő József maximálisan tartotta a színvonalat. A rossz szovjet darabokat általában a kamaraszínházban mutatta be. Tudják, miért mondott le a színház vezetéséről Szendrő? Akkoriban renoválták a Csokonai Színházat, így a társulat Nyíregyházán játszott. Mentünk a tájoló busszal, s Jóska bácsi is velünk tartott. Hiába volt saját autója, mindig a tagság mellett szeretett lenni. Egyszer, egy falun áthaladva előttünk vezették át a csordát. S az úton a bikára éppen rájött a „szerelmi láz.” Szendrő félt, hogy elkésünk, ezért arra kérte a sofőrt: dudáljon. Na erre szétugrottak az állatok… Egy-két nap múlva behívatták Szendrőt a debreceni tanácsba, s 5000 ft-ra megbüntették. Kiszámították ugyanis, hogy a dudálással egy borjú megszületését akadályozta meg, s ennyi egy kis állat ára. Ez volt a pont az i betűn. Előtte is sokszor bántották az öreget, hiszen Debrecenbe olyan művészek kerültek, akik politikailag problémásak voltak, míg Pécsre több olyan ember jött le, aki Pesten összeférhetetlennek számított. Szendrő maximálisan védte társulatának tagjait a támadásoktól. Nem csak jó igazgató volt, hanem kiváló irodalmár is.

 -1963-ban a baranyai megyeszékhelyre szerződött. Milyen volt a pécsi színházi élet?

 -Nagyon pezsgő. Kevesen tudják, hogy Aczél György Baranya megyei képviselő volt, így teljes mellszélességgel kiállt a pécsi színházi életért. Ő volt az, akiért a kor neves koreográfusa, Eck Imre mindenre hajlandó volt, s kedvéért létrehozta a Pécsi Balettet. A helyi táncosokat mindenhová kiajánlotta Aczél György, de sosem hívták őket – színvonaluk miatt – még egyszer ugyanoda vissza. Akiben művészvér volt, az mind disszidált a táncosok közül. Említendő, hogy volt egy kortárs opera, melynek a bemutatását jómagam jártam ki. Károly Róbert Japán halászok c. operájáról van szó. Ezt a művet az eszéki operatalálkozón is bemutattuk. Egyetlen egy női szerep van benne, amit rám osztottak. A mű a Bikini korallzátonyon lévő kísérleti atomrobbantás idején játszódik. Ezt a darabot látta a japán nagykövet is, akinek nagyon tetszett az előadás, viszont szándéka ellenére szóba sem kerülhetett, hogy kimenjünk vele a szigetországba.

 -A fővárosi operettszínházban mutatták be először Bernstein West Side Storyját. S utána került át a darab Pécsre. Ön énekelte Maria szerepét. Hallotta önt a mester?

 -Igen, felvételről. Fel kellett szalagra énekelni a dalokat, s Bernstein jóváhagyására volt szükség ahhoz, hogy a színházban eljátssza az adott énekes a szerepet. Azt mondják, hogy nagyon tetszett a hangom a mesternek. Bernstein stábja még azt is meghatározta, hogy milyen legyen a díszlet, s a plakáton mekkora betűvel legyen kiírva a szerző neve és az előadóké. Egyik kedvenc szerepem volt Maria. Akkor még nem volt „divat” zenei alapról és az arcunkra ragasztott mikrofonokkal énekelni, tehát nagyzenekarral és saját hanggal ment a produkció. Az előadást pedig a kiváló rendező, Vámos László állította színre. Ő – aki még a nagy öregektől, pl. Nádasdy Kálmán, tanult - rendezései során még arra is ügyelt, hogy a ruhák színei ne üssék egymást a színpadon. Az is kiemelendő, hogy a hajdani operarendezők még ismerték a kottát és hűek maradtak az eredeti mondanivalóhoz. A West Side Storynak hatalmas sikere volt; s több mint százszor ment Pécsett.

 -Tudtommal 53 zenés főszerepet énekelt. Drámai, lírai, vagy koloratúr szopránnak mondja magát?

 -Egy vidéki énekesnek el kell jutnia hangi adottságaink határmezsgyéjéig. Ha csak koloratúr szerepet énekeltem volna el, akkor éhen halok. Egy bizonyos kor után a hang teltebbé válik, s veszít a rugalmasságából. Ilyenkor át lehet váltani kevéssé magas szerepekre. Utoljára a pécsi zenei vezető dilettantizmusa miatt az Álarcosbál Améliáját énekeltem el. Ez a szerep nem az én hangomnak volt való, de mégis ragaszkodtak annak elénekléséhez. Ekkor azt mondtam: ha ennyire nem érdekes, hogy ki mit énekel, akkor elmegyek a színháztól.

 -Manapság sok operát modernizálva állítanak színre. Régebben is előfordult ilyen?

 -Hiába kutatok az emlékeimbe, ilyenre nem emlékszem. De ha már a mai operaelőadásokat említi, el kell mondanom: hibásnak tartom azt a metódust, hogy a Magyar Állami Operaházban minden darabot eredeti nyelven játszanak. Persze, a magyar szöveget kivetítik a függöny fellett, de nem hiszem, hogy egyszerre lehet olvasni, s a zenére is odafigyelni.

 -Azt mondják erre: sok énekesnek úgyis olyan rossz a prózája, hogy magyarul sem értenénk meg.

 -Ez egy hibás védekezés. Tanítsák meg érthetően beszélni az illetőt. Említendő: fiam dédapja, a német származású Baumann Károly, a Fővárosi Orfeum megalapítója kiállt amellett, hogy hazánkban magyar nyelvű színház legyen. Ezért a törekvéséért Budapest díszpolgárává avatták. Azt már többen tudják, hogy az 1800-as években milyen nagy küzdelem folyt a magyar nyelven játszó kőszínház létrejöttéért. Nekünk tehát most is magyar nyelven kéne mind a zenés, mind a prózai darabokat játszani. Az énekesek pedig tanulják meg az adott operát eredeti nyelv mellett anyanyelvükön is.

 -Tudtommal jelenleg is tanítással foglalkozik. Ön szerint ma megéri énekesnek lenni Magyarországon? Egyre kevesebb a fellépési lehetőség. Pl. az Erkel Színház is bezárt.

 -Ha a pénzt nézzük, akkor nem. Valóban fájdalmas, hogy mind Pécsett, mind Debrecenben megszűnt az operatagozat, s darabra szerződtetik az énekeseket. Amikor valaki jelentkezik nálam, hogy énekre tanítsam: megkérdezem tőle, mi a szándéka vele. Énekesnő szeretne lenni, vagy kedvtelésből akar énekelni? Mert ez befolyásolja a tanítás metódusát. Csak akkor lehet jó énekest nevelni abból, aki arra van predesztinálva, ha az illetőnek nincs más dolga, mint az énektanulás, de ez manapság nagyon ritka dolog. A legtöbb ember a mai gazdasági helyzetben, ha teheti, megpróbál „több lábon állni”.

 -Ön szerint ugyanúgy megbecsülik a fővárosi művészeket, mint a vidéken játszókat?

 -Ugyan! Egy pesti színész sokkal hamarabb kaphat Kossuth-díjat, vagy érdemes művészi elismerést, mint vidéki kollegái. Nem tudok felsorolni tíz vidéki színészt, aki egy adott teátrumban folyamatosan nagy szerepet játszott, s ezért Kossuth-díjat kapott. Az énekesek közül néhányan Liszt-díjat kaptak. Ez azt jelenti, hogy a vidéki embernek jó a selejt is? Vagy: akit nem ismer a pesti nép, az nem lehet jó? Nem véletlen tehát, hogy a vidékiek nagy része utálja a fővárost.

 -Támogatta a lapunkban megjelent felhívást az előrehozott választásokért. Miért?

 -A jelenlegi és az előző (a Gyurcsány-féle) kabinet intézkedéseit semmilyen formában sem tudom támogatni. Észrevettem, hogy a kormány tagjai egy „politikai ringlispílen” ülnek, s aki egyszer megbukott az egyik tárca vezetésével, az megkap egy másikat. A nihil uralkodik nálunk, s minden emberi érzés hiányzik a társadalomból. Senkit sem érdekel a másik sorsa, nem állunk szóba embertársainkkal, csak a saját hasznát lesi mindenki. Nagyon remélem, hogy egy nemzeti kormány fogja váltani a mostanit, s tanulva a hibákból, a pótcselekvések helyett, a magyar gazdaság, kultúra, oktatás felvirágoztatásáért fog munkálkodni.

 (A képen: Blonde szerepében, Mozart: Szöktetés a szerájból c. operájában. Partnere: Tréfás György.)