vissza a főoldalra

 

 

 2009.05.15. 

„Nincs lap Magyarországon, amely le merje hozni beszámolómat”

Sajtószabadság és gyömrői gyilkosságok

A magyarországi volt miniszterelnök utasította az állami szerveket, hivatalokat, hogy mondják vissza a Magyar Hírlap előfizetéseiket, mert valami cikk nem tetszett neki a nevezett lapban. Az eset mély felháborodást váltott ki a jóérzésű emberek körében, mutatja az is, hogy a Magyar Hírlap előfizetőinek száma napokon belül hatezerrel megnövekedett. Az ügyben megnyilatkozott az „utca embere”, a megkérdezett járókelő, elemezte politológus, politikus, sajtótörténész stb. Az elhangzott vélemények sorában kiemelkedett egy közös gondolat, amit röviden úgy tudunk visszaadni, hogy a miniszterelnök akciója nagyban emlékeztet az „átkos”, a Rákosi és Kádár rendszerre, a kommunizmus eltiporta sajtószabadságra. Hogy 2009-ben ilyen újra lehetséges, az azt bizonyítja, álságos hirdetni megnyomorított hazánkban a demokráciát, hiszen bolsevista módszerekkel ismét sárba tiporják a sajtószabadságot. A sajtószabadság elvonásának bemutatására különösen alkalmas a gyömrői gyilkosságok néven elhírhedtet eset, mely egyszerre elemezhető a sajtószabadság és a kommunista emberirtás szempontjából. Ugyanis megtörténte után a kommunista hatalom mindent megtett e szörnyű vérengzés elpalástolása érdekében. A hatalom kommunista birtokosai odáig is elmentek – mint látni fogjuk –, hogy a reakció támadásának leplébe burkolják a gyilkosságoknak már a felemlegetését is. Vagyis elkövetőből áldozattá „minősítették” magukat, ahogy az azóta is a gyakorlatban van. Olyan világot élünk most is, hogy a gyilkos gyilkost kiált áldozatára. Az eset – többek között – annak demonstrálására is alkalmas, mi történik akkor, ha állami rendőrséget politikai párthadsereggé szerveznek át. Ami jelenségként már újraéledt Budapest utcáin 2006. okt. 23-án, amikor a tömegre támadó rendőrség szidalmazta a „magyarkodók” anyját. Fellépett a „magyarkodók” ellen, akik éppen magyarok voltak és rendőrlábbal sárba taposták a rendőrattak során földre hullott nemzeti zászlónkat. Ezekkel érthető és értelmezhető jeleit adta annak a rendőrség, hogy alkalmasint szembefordítható a magyar nemzet legjobbjaival, akik 1956 fenségére emlékeztek az 50. évforduló kapcsán. Ebből következik az alapvető nemzeti program egyik fontos pontja. A nemzetnek vissza kell szereznie rendőrségét és a rendőrségnek nemzetét. Ahogyan vissza kell hódítania a nemzetnek honvédségét és a honvédségnek nemzetét. Ugyanis 1956-ban mindkettő átállt a felkelt nép oldalára, néhány tucat hazaáruló tisztet most nem tekintve.

  1. A gyömrői gyilkosságok vázlatos bemutatása

 Futó Dezső, nemzetgyűlési képviselő – hogy a téma közepébe vágjunk – 1945. máj. 18-án memorandumot intézett Dálnoki Miklós Béla vezérezredes, magyar miniszterelnökhöz. „Köztudomású, hogy a rendőrség körül a legsúlyosabb kilengések tapasztalhatók, éspedig – nevezzük néven a gyermeket – a Magyar Kommunista Párt belügyi államtitkára, dr. Zöld Sándor a rendőrség cégére alatt egy anarchikus törekvésű párthadsereget szervez. Még a párthadsereg ellen sem lehetne olyan súlyos a kifogás, mint így. Megdöbbentő, hogy az újonnan felállítandó rendőrségbe mind vezető, mind legénységi helyre a társadalom szemetjét állítja, s ezek pozícióját a végsőkig tartja, illetve erősíti. Ezért fordul igen gyakran elő, hogy büntetett előéletűek és a legsötétebb egzisztenciák csak és kizárólagosan a rendőrségnél kerülnek kinevezésre. Dr. Zöld Sándornak ilyen irányú ténykedése többet árt a demokráciának, mint az ország összes reakciós törekvése. A magyar nép lelkében benne él a rend utáni vágy. Egy pillanatig sem tételezem fel a Magyar Kommunista Párt Országos Központjáról, hogy a Zöld- féle törekvést magáévá tudná tenni és a háttérből ezt támogatná. Éppen ezért fontosnak tartom a gyömrői tömeggyilkosság ügyében az előttem már ismeretes részleteket közölni, és kérni Miniszterelnök Urat, az eset legrészletesebb kivizsgálására.” Már sosem fogjuk megtudni, hogy Futó Dezső naivitása valódi vagy álcázó volt, amikor „egy pillanatig sem” tételezte fel a kommunista párt központjáról, hogy része volna a gyömrői tömeggyilkosságokban, mindent Zöld Sándor, belügyi államtitkár nyakába kívánván varrni. Ebben a memorandumban 15 ember eltűnéséről, (hatnak hullája már előkerült), tájékoztatta a miniszterelnököt. Megemlítette azt is, hogy a tárgyban irt cikkei a Kis Újság hasábjain nem jelenhettek meg eddig. „Jóllehet igyekeztem cikkeimnek olyan beállítást adni, mely egyáltalán nem merítette ki a józan ész, rideg tényállás kritériumát.” Futó Dezső kisgazdapárti politikus és nemzetgyűlési képviselő anatómiailag látva a helyzetet, sürgette a miniszterelnöknél a megoldást is. „Miniszterelnök Úr, itt valamit tenni kell. Nem lehet fontos sem a miniszter, sem az államtitkár személye, akik ilyen dolgokhoz segédkezet nyújtanak és nem hajlandók felszámolni azokat a kilengéseket, melyek az országot teljes mértékben az anarchiába sodorják. Itt nem lehet pártkérdés, s nem lehet semmiféle szempont, csak egy: a rend megszilárdulásának szempontja. A mindennapi élet éppen ezért indul olyan nehezen a felszabadult országban. Szomorú dolog az, hogy egy ország rendőrsége gyilkosokból, apróbb kis tolvajokból rekrutálódik össze. Nem hiszem, hogy akadna az országnak csak egyetlen egy olyan rendőrsége, ahol ne lenne büntetett előéletű ember, s aki ilyen rendőrséget szervez, vagy ehhez segédkezet nyújt, nem érdemel egyebet a Népbíróságnál. Az anarchikus törekvéseket le kell törni, s nem lehet e kérdésben még a módszerekben is válogatni.” A memorandumban emlegetett két melléklet egyike a 6 előkerült holttest neveit tartalmazó kefelevonat volt, másik a Kis Újságban le nem közölt cikk. Ezeket Futó Dezsőné a férje életművét összefoglaló, 1995-ben megjelentetett könyvében sem találtam meg. A Kis Újság szerkesztőjeként Futó Dezső 1945. jún. 6-án ismét levelet menesztett a miniszterelnökhöz a Nagykőrösön és Kecskeméten rendőrök által meggyilkolt gazdák és mások ügyében. Ebben kérte a miniszterelnököt, hogy mindkét interpellációjára írásban adjon választ. Ez tudomásom szerint egyetlen esetben sem következett be! Idő közben, 1945. december első felében az ügyészség elrendelte 17, gyilkossággal vádolható ember letartóztatását. Ezeket december 27-én az ügyészség átadta az észak-pestmegyei rendőrkapitányságnak. Nagy Imre 1945. nov. 15-tól kezdve belügyminiszter volt, így az ő joghatósága alá került ebben a fázisban a gyömrői gyilkosságok ügye. Futó Dezső ezt a helyzetet kihasználva – tegező baráti viszonyban volt Nagy Imrével, legalább is a saját megnyilatkozása szerint – 1945. dec. 28-án levelet írt a belügyminiszterhez.

„Miniszter Úr! A gyömrői ügyet én nagyon jól ismerem, sőt ismerem azokat az embereket is, akiket az üggyel kapcsolatban bűnrészességgel lehet vádolni. Mert ezt az ügyet szerették volna eltussolni. Most, hogy a kérdés ismét napirendre kerül, az igazságügy miniszterrel folytatott beszélgetésem után, nyomatékosan felhívtam a figyelmét a Miniszterelnök úrnak is, és kérlek Téged, hogy hass oda, hogy a vizsgálatot a legsürgősebben tűzzék napirendre, illetve fejezzék be. Nem szeretném, ha az üggyel kapcsolatban napirend előtt kellene felszólalnom, a nemzetgyűlés januári ülésszakán.” Futó Dezső tehát nem szerette volna, ha az ügyben a nemzetgyűlésben kénytelen lenne felszólalni! Mégis rákényszerült, mert külön belügyminiszteri, illetve külön igazságügy miniszteri rendelettel a fogvatartottakat szabadon bocsátották és nem is törekedtek a főbűnösök kézrekerítésére. Az igazságügy-miniszter Ries István volt ekkor, akit Vácott maguk a kommunisták kínoztak halálra 1950. szept. 15-én. A gyömrői gyilkosságok ügyében az első interpelláció a nemzetgyűlésben 1946. febr. 27-én hangzott el Futó Dezső szájából, bár ő ezt igyekezett elkerülni, de mivel a koalíciós kormány kommunista miniszterei nekifogtak az ügy elmismásolásának, betemetésének stb., ezért Futó továbbra is harcolt az igazságért. A jegyző a következő címen vezette be a mondandóját: „Interpelláció az összkormányhoz a gyömrői tömeggyilkosok letartóztatásának ügyében. Hajlandó-e a koalíciós kormány a gyömrői tömeggyilkossággal kapcsolatos eddigi álláspontján változtatni, a vizsgálatot újra elrendelni, a közönséges gyilkossággal vádolt hullarablókat letartóztatni és felettük ítélkezni?” Elmondja, hogy 1945. áprilisában egy gyászruhás asszonyküldöttség kereste fel a Kis Újság szerkesztőségében. Május 18-án memorandumot intézett a miniszterelnökhöz, melyre választ nem kapott. Újságcikkei a maga által is szerkesztett Kis Újságban, a Kisgazdapárt lapjában nem jelenhettek meg. A holttesteket 1945. szept. 25-én exhumálták, másnap Futó maga is kiment a helyszínre stb. Cikkeit, amelyek nem láttak napvilágot, az interpelláció alkalmával letette a nemzetgyűlés asztalára. Nem sikerült ezeket fellelnünk. A Futónál járt asszonyküldöttség azután elment a miniszterelnökhöz és az igazságügyi miniszterhez is. Ennek az lett az eredménye, hogy Péter Gábor „tábornok” kiszállt a helyszínre „és mint a magyar rendőrség politikai osztályának vezetője megállapította, hogy közönséges gyilkosságsorozat történt.” Ám ennek ellenére Zöld Sándor belügyi államtitkár a helyszínen tiltotta meg a kiküldött vizsgálóbírónak az első hulla exhumálása után a munka további folytatását.

„T. Nemzetgyűlés! Téved az, aki azt hiszi, hogy az újból félbehagyott exhumálással a gyömrői ügy egyenesbe került volna. Megint megállt mindem. Leállították az exhumáláson kívül a vizsgálatot is. A gyilkosok szabadlábon járnak-kelnek, sőt, ha egy kicsit megharagusznak, csak odaüzennek annak, aki nem jó szemmel néz rájuk - leginkább Bacher Karcsi – mégpedig ennyit: Jó lesz vigyázni, mert puskacsőre veszlek. Aki ilyen üzenetet kap, már aznap hurcolkodik is Gyömrőről és a gyömrői járásból, mert a gyilkosok nem ismerik a tréfát.” A gyilkosok biztonságérzetét Ries István igazságügy miniszter növelte nagyra 1946. jan. 3-án kiadott 534/946. I. M. VI. számú rendeletével. Ennek 2. bekezdésében olvasható: „Ebben az ügyben további rendelkezésemig sem letartóztatást, sem bármilyen nyomozási cselekményt nem szabad foganatosítani.” Ennek megfelelően Nagy Imre belügyminiszter szabadon bocsátotta a gyilkossággal vádoltakat, akik egy hónapot sem voltak fogva: Kürtös László, Krupka Jakab, Tormási András, Vámosi Lajos, Lasán István, Tucsni Mihály, Deáki Imre, Jeney Jenő, Horcsák Lajos, Hornyák József, ifj. Brancsok János, Hunka János, Kónya József, Duráz István, Denkovics Pál, Huszák Mihály, Hajdú István, Kreiczár István és Fabók Ferenc. Futó mindig úgy nyilatkozott, hogy közöttük nincsenek is a főbűnösök. Nem találjuk az őrizetbe vettek között – például – Bacher Károly rendőrkapitányt sem.

„T. Nemzetgyűlés! Nagy Ferenc miniszterelnök úr! Szakasits Árpád és Rákosi Mátyás államminiszter urak! Sajnálom, hogy nincsenek itt és így közvetlenül nem mondhatom el nekik, amit el akarok mondani. Pár nappal ezelőtt Gyömrőn jártam, láttam és hallottam a síró asszonyokat, láttam a hulló könnyeket. Tőlem csak azt és annyit kértek, mondjam el itt az ügyet a t. Nemzetgyűlés előtt és legalább csak annyi eredményt tudjak elérni, hogy végre megtalálhassák és elföldelhessék azoknak hulláját, akik szanaszét feküsznek még ma is a gyömrői járás területén. A magam részéről szeretném hinni, hogy demokratikus államberendezkedésünk sokat emlegetett vasöklével – éppen a munkáspárti államminiszterek segítségével – lesújthatunk azok fejére, akik demokráciánkat a legrútabb fasiszta eszközökkel beszennyezik.” Sulyok Dezső ekkor bekiabálta: „Vád alá kell helyezni a minisztereket! Élénk taps a Kisgazdapárt oldalán!” Egy Farkas Mihálynak, (az MKP/MDP Katonai Bizottsága elnökeként hozzá tartozott a rendőrség és a politikai rendőrség felügyelete), írt levélben, melyet láttamozott Rákosi Mátyás is, ez olvasható. “Az a cél, hogy valamennyi elvtársunkat letartóztassák és az ügyet főtárgyaláson a nyilvánosság elé vigyék, hogy azután a reakció elmondhassa: ilyen eszközökkel dolgoznak a kommunisták és ezt az ügyet a kommunista párt február óta nem engedte törvény elé kerülni... Kovács Kálmán elvtárssal együtt fél éven át mindent elkövettem, hogy a bűnvádi eljárást elodázzam, most azonban úgy látszik, nem lesz erre többé mód. Ha az ügy ebben a várható beállításban főtárgyalásra kerül, Pártunknak ebből mérhetetlen erkölcsi kára fog származni.” Ezt követően a kommunista vezetőknek sikerült a további eljárást megakadályozni, fátylat borítottak a gyömrői gyilkosságokra. A felelősségre vonást azután végleg berekesztette az 1948-as amnesztia rendelet.

 2. Az áldozatok

Az áldozatok közül sikerült néhányra nézve adatokat felkutatni, olykor kisebb életrajzot kikerekíteni.

– Moóri István, Tápisüly község főjegyzője, 40 éves. Halál oka szív- és tüdőlövés.

– Zambelly Béla, Maglód község jegyzője, 37 éves. Halál oka fejlövés.

– Mikla Pál, Ecser község plébánosa. Halál oka lövés.

– Hajnóczy András, Uri község főjegyzője. Halál oka koponyalövés.

– Gróf Révay József, filozófus, testvére Révay István politikus, nagyapja Szapáry Gyula politikus, miniszterelnök. A Pázmány Péter Tudományegyetemen erkölcsfilozófia tárgykörben magántanári képesítést szerzett 1940-ben, magántanár 1940- 1945-ig. A Révai Új Lexikona – főszerkesztette Dr. Kollega Tarsoly István – nem mulasztotta el közölni: „1945 tavaszán kommunista rendőrök többekkel együtt meggyilkolták.”

– Aczél Károly, Mende intézője, 57 éves. Halál oka súlyos bántalmazás, megcsonkítás. A gazdasági akadémiát Kassán végezte 1910-ben. A 12. K. u. K. gyalogezrednél töltötte ki önkéntes idejét 1910- 1911-ben, ahol tiszti vizsgát tett. A Choburg hercegi uradalomban 1934-től Mendén uradalmi intéző. Az I. világháborúban ezredével az orosz harctéren küzdött, fogságba esett, 1920-ban tért haza hadnagyként. Mendén a Nemzeti Egységpárt /NEP/, a római katolikus egyház és iskolaszék világi elnöke.

– Eper József, Tápiósüly község irodatisztje, 47 éves. Holtteste nem került elő.

– Pinnyei Lajos, Tápiósáp község főjegyzője. Halál oka mellkasi lövés.

– Gróf Coronini János, kisbirtokos Uri községben, külföldi állampolgár, 39 éves. Született 1905-ben Vallonbrosaban /Firenze tartomány/, Bécs mellett Klosterneuburgban felsőipariskolába járt, azután friauli birtokán gazdálkodott /jelenleg Szlovénia/. Uriban 1935-től élt.

– Bognár József, földbirtokos Kisoszlár pusztán. Halál oka ismeretlen.

– Soponyai Gyula vendéglős, 41 éves. Halál oka szívlövés. Bonyhádon született 1903-ban. A kereskedői pályát Budapesten kezdte, a Berlini téren csemege üzletet alapított, majd ingatlan forgalmi vállalatot hozott létre. Gyömrő község legnagyobb vendéglőjét, a Halászkertet és a fürdő Sörkertjét 1937-ben vásárolta meg. Tagja a Kaszinónak, a Sport Egyesületnek, a Fürdő Egyesületnek, a NEP-nek stb.

– Straub János, Gyömrő község postamestere, középkorú. Holtteste nem került elő. Bényén született 1887-ben, középiskolába Nagykőrösön járt, a kereskedelmi akadémiát Kolozsvárott végezte, 1913-tól postamester Gyömrőn. Helyi képviselőtestületi tag, felügyelőbizottsági tagja a Hangya Szövetkezetnek, a Sport Egyesület úszó szakosztályának vezetője.

– Csaba Gyula, Péteri község evangélikus lelkésze. Holtteste nem került elő.

– Pálffy Károly, Tápiósáp irodatisztje, 62 éves. Holtteste nem került elő.

– Dr. Bellus János, járásbíró, maglódi lakos. Holtteste nem került elő.

– Nádas Béla, Ecser község főjegyzője, Holtteste nem került elő. A jegyzői tanfolyamot Egerben végezte 1929-ben. Vecsésen 1929-től, Nyáregyházán 1939-től a vezető jegyző helyetteseként dolgozott. Az 1945-ös évben már Ecser főjegyzője.

– Juhász Sándor, irodatiszt Ecser községben. Holtteste nem került elő.

– Diószeghy István, Maglód község főjegyzője, 49 éves. Holtteste nem került elő.

– Czövek József, földmíves, gyömrői lakos. Halál oka nyaklövés.

– Forrásom szerint „Rubács István: pontos adatok nincsenek.” Úgy vélem, helyesen Rubács József, uradalmi intéző, aki 1896-ban született Budapesten. A magyaróvári gazdasági akadémián szerzett oklevelet, az első világháborúban főhadnagyságig vitte. Baumgarten Ignác mendei birtokán 1929-től uradalmi intéző. Céllövő országos bajnok volt! A NEP főtitkára.

– Ulicsni Lajos, jegyző. Pontos adatok nincsenek.

– Dobrovinszki István, uri lakos, 55 éves. Halál oka agyroncsolás.

– Horváth Lajos, 42 éves. Halál oka fejlövés.

Az áldozatok száma és azok adatai koránt sem teljesek. Az exhumálások elkezdéséig a hozzátartozók semmilyen hivatalos iratot nem kaptak és amikor a kiásott halottak száma 20 fölé emelkedett, az egész műveletet abbahagyták. Az exhumáltak azonban rémületet keltettek, mert kiderült, hogy különös kegyetlenséggel ölték meg őket. Egyeseket megcsonkítottak, péniszét levágták, sarkába patkószöget vertek, és olyan is akadt, akit félholtra verve élve temettek a föld alá.

  3. A gyilkosok

 Miközben az áldozatok magasan képzettsége, még akkor is, ha gróf Révay József filozófust nem számoljuk, nyilvánvaló, aközben a gyilkosokra nézve a korabeli forrásokban nem találtam adatokat, pedig ugyanannyi időt fordítottam rájuk, mint az áldozatokra. Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Nagy Imre, Zöld Sándor, Ries István, Péter Gábor és Erdei Ferenc belügyminiszter felelőssége a gyömrői gyilkosságokban egyértelműen megállapítható. Ha nem is ők adtak parancsot a véghezvitelre, de a bűnösök meg nem büntetéséért ők a felelősek. Különösen figyelemre méltó Erdei Ferenc szerepe, aki az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztere volt 1944. dec. 22. – 1945. nov. 15-ig és mint ilyen tudomásul vette a belügyi szervektől tulajdonképpen független politikai rendőrség kialakítását a kommunista párt részéről. Erdeit még Debrecenben felvettek a kommunista pártba, kriptokommunistaként került a Nemzeti Parasztpárt /NPP/ élére azzal a titkos céllal, hogy ezt a népi erőt szétverje, sikerült is neki. Erdei Ferencben mindmáig a „szocialista” tudóst igyekeznek látni és láttatni. Mi inkább hazaárulónak tekintjük. A Farkas Mihálynak címzett levélben említett Kovács elvtárs azonos Kovács Kálmán /1913. nov. 1. Kisgyőr – 1991. jan. 23. Bp./ jogásszal, politikussal, aki a tárgyalt időszakban, 1944. dec. 23. – 1945. dec. 5.-ig az igazságügy minisztérium politikai államtitkára volt, 1946 – 1954-ig pedig az igazságügy miniszter első helyettese. „Jelentős szerepet játszott a szovjet jognak a magyar szocialista jogba történő átültetésében, az ezzel összefüggő kodifikációs munkák egyik irányítója.” Kérdés, hogy „szocialista jogról” egyáltalán beszélhetünk-e, vagy nemes egyszerűséggel nevezzük joghalálnak azt, ami a megnevezés jegyében történt, hiszen éppen ezt példázza a gyömrői gyilkosságok. A nép helyben, a gyömrői járásban vörös karszalagos, puskás terrorlegényeknek nevezte az elkövetőket és segítőiket. A gyilkosok és a gyilkosságok értelmi szerzői a felsorolásokban a magyar tisztség és hivatali neveken jelennek meg. Ez ne tévesszen meg senkit, mert ezzel együtt igazolt kommunistákról van szó. Még 1950 előtt vagyunk, a tanács /szovjet/ rendszer bevezetése előtt, amelyik eltörölte a közigazgatásban használatos hivatali neveket és a szovjetet kényszerítette ránk. A gyilkosok közül Futó Dezső 1946. febr. 27-i interpellációjában felsorolt néhányat: Bacher, Balczer, Gattyán, Jedlicska, Majszil és Simkovics. Az 1945. decemberében letartóztatottak, akiket 1946. jan. 3-án szabadon engedtek, neveit már az előzőekben közöltük. Dr. Török Gábor 1992. márc. 31-én az országgyűlésben elmondott interpellációjában további gyilkosokat is felsorolt, nyilván kutatásai alapján. Ezek Krupka Jakab főszolgabíró, Eier Károly főtanácsos, Jeney Jenő főjegyző, Fürtös László főjegyző, Bacher Károly rendőrtiszt, Schwarstein Tibor, József és Károly „a rendőrség fő zsoldosai” Nehéz látleletet készíteni. Annyi azonban az első pillantásra is bizonyosnak látszik, hogy az eset szorosan illeszkedik a koalíciós időszakban a kommunista hatalom-megragadás sodrába. A gyömrői járás területén a régi magyar hivatalnokréteget gyilkosságsorozattal is megnyesték, fizikailag is pusztították. Mindezt az új hivatalba lépők, a kommunisták által az előzőek funkciójába helyezettek vitték végbe. Valódi rendszerváltás történt tehát! Az előző, polgári rendszer hivatalnokai sem a közigazgatásban, sem a rendőrségnél nem maradhattak továbbra is szolgálatban. Elűzték, nyugdíjazták, megfélemlítették, végső eszközként megölték őket, hogy a helyükbe ülhessenek. Másik szempontú vélekedés, hogy a vörös terror földbirtokosokat és az uradalmak magasan képzett gazdasági intézőit is érte. Ennek során megölték az olasz állampolgárságú gróf Coronini-Cronfeld János Ferenc középbirtokost is. Harmadszor az is kitetszik az eseményekből, hogy a vidéki elit, az úgynevezett intelligencia ellen irányult a vörös terror. Alacsonyabb iskolázottságú és végzettségű gyilkosok támadtak rá magasabban képzett csoportra. Ez akkor is így néz ki, ha gróf Révay Józsefet kivesszük a sorból. A Horthy-rendszer közigazgatásában helyet kapók sokkal keményebben és többet tanultak, mint a később a tanács- apparátusba kerülők, a kommunisták vagy az általuk elfogadott szimpatizánsok.

Gróf Révay József nemcsak filozófus, de sportoló is volt. Jégkorongban olimpiai résztvevő volt 1928- ban, a Magyar Hockey Club gyeplabdázója 1920- 1939-ig, gyeplabdában magyar bajnok /1929, 1932/, kilencszeres magyar válogatott /1927–1939/. Jégkorongban tízszeres magyar válogatott /1927–1929/ stb.

Ijesztő és a Sátán cinizmusa, hogy egy neves filozófus fejlövés által okozott agysérülésben hal meg. Gyilkosai valószínűleg nem tudtak Hegelről, Kantról, de az tudták, hogy a „párt” még gyilkosság esetében is a magáénak tekinti őket és megvédi.

 4. Fél évszázadra hallgatásra kárhoztatva

 Futó Dezső 1946. febr. 27-én még interpellációját mondta, amikor 12 óra 58 perckor az országgyűlés elnöki székét Kossa István foglalta el. Az interpelláció végén az elnök bejelentette: „Az interpellációt átadjuk a belügyminiszter és az igazságügyminiszter úrnak.” Nem leltük nyomát, hogy ez megtörtént volna. Ezután a gyömrői gyilkosságokról az országgyűlésben több szó nem esett. El nem felejtették ugyan az „illetékesek”, mert Futó Dezsőt 1952 márciusában az ÁVH éjjel elvitte, a börtönökből 1956 júniusában szabadult. A gyömrői gyilkosságokról írások, cikkek, lexikonok nem beszéltek majd fél évszázadon keresztül, mert nem beszélhettek. Nagyon-nagyon intő jelenség, mert arra figyelmeztet, hogy ezt meg lehet csinálni a diktatúrákban, de nemcsak elhallgatni és hallgattatni lehet, hanem új történelmet is lehet beletuszkolni az agyakba. Sőt nemcsak a múltat lehet megváltoztatni, hanem a jelent is formálni kell már jó előre. Példa rá a 2006. okt. 23-án a budapesti Deák-téren elkötött T 34-es páncélos, amelyik pár száz métert csellengett a Bajcsy-Zsilinszky úton kinek-kinek nagy rémületére és vidámságára. Erre mondja a belvárosi gusztustalan: Akcióztunk egyet! A gyömrői gyilkosságok ügyét majd fél évszázad múlva valakinek fel kellett vállalnia. Ez az ember Dr. Török Gábor, az MDF Pest megye 7. választó körzetének /Gyömrő/ országgyűlési képviselője /1990. máj. 2.-1994. jún. 27./. Igen lelkiismeretes mozzanat, hogy az 1990-ben megalakult többpárti magyar parlament helyileg illetékes képviselője már 1991. nov. 4-én bejelentette az ülésen, hogy a gyömrői gyilkosságok ügyével a jövőben foglalkozni fog. Mert „Az 1948-as amnesztiarendelet és a jelenleg hatályos büntető törvénykönyv alapján az ismert gyilkosok mind a mai napig nincsenek jogi értelemben megnevezve.” A szilencium, a hallgatásra kényszerítés tehát 1946. febr. 27-től 1991. nov. 4-ig tartott.

Dr. Török Gábor, betartva ígéretét, 1992. márc. 31-én tartotta meg interpellációját az országgyűlésben. „Ezen – a maga korában egyedülálló, speciális jogi problémákat felvető – gyilkosságsorozatról csak az utóbbi év főügyészi vizsgálata ránthatta le a leplet, azt a leplet, mellyel a sztálinizmus az igazságot gondosan letakarta, miközben a jogot gúzsba kötötte. A tények: 1945 tavaszán negyedszáz embert gyilkolt le a gyömrői járásban a kommunista rendőrség a jog teljes sárbatiprásával. Az áldozatok a közigazgatás vezetői, beosztottjai közül kerültek ki, de nem kímélték egyéb hivatalok vezetőit, az értelmiséget és a kisbirtokosokat sem. A járásban ezt követően bőszen indulhatott a kommunizmus építése, hisz a köztisztviselőket bestiális módon legyilkolták. Az áldozatok tiszteletben álló, javarészt családos emberek voltak. Legtöbbjüket a nemzeti bizottságok már korábban vagy eltűnésük után igazolták. Az áldozatok között volt például Tápiósüly főjegyzője, aki zsidókat bújtatott a háború alatt, Ecser község főjegyzője, aki megakadályozta a település kiürítését, meggyilkolták Péteri község lelkészét és Ecser község plébánosát. Az áldozatokat súlyosan bántalmazták, megcsonkították.”

„Tisztelt Képviselőtársaim! Álljunk meg egy szóra, és engedjünk helyt a szívünkben a vissza-visszatérő refrénre: miért, miért? A gyilkosságok idején a háború már végetért. A közigazgatás már működött, és a rendőrség is újjászerveződött. Hatalmas lehetősége volt az országnak, hogy egy többpárti demokráciában kiteljesedjék. És mi történt ehelyett? A kommunista párt, eszközökben nem válogatva sajátította ki a rendőrséget és az igazságszolgáltatást. Kellő és hathatós biztatást kapott az e téren gigantikus tapasztalatokkal bíró keleti sztálinista rendszertől. Egy ilyen – számukra kisebb – gyilkosságsorozat igen jó iskolapélda arra, hogy lehet egy társadalomban a félelmet elültetni. 1956 után e tapasztalatokhoz nyúltak vissza.” A gyömrői gyilkosságok részletes ismertetése után Dr. Török Gábor így fejezte be interpellációját: „Önök és az ország nyilvánossága előtt kinyilvánítom, hogy az áldozatok ártatlanok voltak, ahogy ezt a Legfőbb Ügyészség vizsgálata igazolta. Kérem ezért politikai rehabilitációjukat, mivel az 1990. évi XXVI. Törvény az ő esetükben jogilag nem érvényes. Belügyminiszter úrtól azt kérem, hogy a Kárpótlási Hivatalon keresztül részesítse kárpótlásban a Kormány az elhunytak özvegyeit. A Házat pedig arra kérem, hogy hordozza szívében az áldozatok sorsát és soha ne feledje, hogy a gyilkosság semmi máshoz nem mérhető emberi bűn volt, van és lesz. Az a jogszabály, amely kimondja a gyilkosságok elévülését, még ha alkotmányjogilag helyes is, annyit ér, mintha a nap járását akarná másként szabályozni. Köszönöm. (Taps.)”

Ezután az országgyűlés ülésének elnöke válaszadásra felkérte Dr. Boross Péter belügyminisztert. „Halottak, elsők között, akiket ezrek követtek – akiket, törvénytelenül, az önkény eltávolított az élők sorából –arra köteleznek bennünket, hogy meghajtsuk fejünket emlékük előtt, hogy valóban kijelentsük, ártatlanok voltak, és valóban kijelentsük, a gyilkosok: gyilkosok, és a törvényi felelősségrevonástól teljesen függetlenül mindig gyilkosok maradnak. A képviselő úr ismertette ezt a tragikus történetet. Magam annyit tennék hozzá: a Kormány természetesnek tartja, hogy az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlása keretében a hozzátartozók fájdalmát – amennyire lehet – enyhíti, és akik a törvény betűje szerint erre nem lennének jogosultak, azokkal szemben gyakorolja a méltányosságot, és azok ügyét azonos arányban és kedvezően intézi el.” Nem folytatjuk tovább az eseményeket, csak megjegyezzük, hogy manapság is mintha be lenne tiltva a liberál-bolsevisták részéről az elszenvedett magyar sérelmek emlegetése. Legutóbb New Yorkban hivatalos magyarországi szervek „Roma holocauszt” kiállítást rendeztek nagy hecckampány kíséretében, magyarországi miniszter megnyitójával. Állítólag megjelent New York „krémje.” Van-e még másik állam, kormány a világon, amelyik favorizálja a maga által vezetett népnemzet lejáratását, bemocskolását itthon és a nagyvilágban. Aligha! Annyi szennyet hordtak össze ránk honi és külföldi ellenségeink, hogy abba a kellemes helyzetbe jutottunk, miszerint a legjobb az lenne, ha kiderülne egyetemlegesen a magyar valóság és igazság. Ezen belül csak üdvözölni lehetne, ha a cigányok is a valóságnak megfelelően és aránylagosan bemutathatók lennének.

 

Felhasznált források és irodalom

– Országgyűlési naplók: 1946. febr. 27., 1991. nov. 4. és 1992. márc. 11.

– Pestvármegye és Kecskemét város adattára. Szerk.: Csatár István, Dr. Hovhannesian Eghia és Oláh

György. Bp., 1939. III. 154, IV. 4, 28, 164, 172. és 176.

-Futó Dezső: Önéletírás - világlátás. Bp., 1995.

 

Horváth Lajos

 

(Forrás: Havi Magyar Fórum, 2009. április)