vissza a főoldalra

 

 

 2009.05.22. 

Privatizálják a magyar misét

Magyar misét tartottak húsvétkor a moldvai Pusztinában. Berszán Lajos atya, a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Líceum alapítója és lelki vezetője a faluból származó tíz végzős diákjáért mutatta be a magyar nyelvű szentmisét – írta április 20-án az erdely.ma honlap. Ezen a hírportálon két nappal azelőtt Nyisztor Tinka arról számolt be, hogy nem engedték be a hívek nagy részét a templomba. Ezt a hírt viszont cáfolták egyesek, mondván, csak arról van szó: a pap nem hirdette meg a misét, s nem is harangoztatott. Minderről dr. Nyisztor Tinkát, a Szent István Egyesület elnökasszonyát kérdeztem.

 – Kinek szólt tehát a pusztinai húsvéti magyar mise? A híveknek, vagy a tíz végzős diáknak?

 – Egy szervezési problémáról kell először beszélnem. Jómagam februárban kezdeményeztem a magyar nyelvű misét. Az egyesület tagjai már 15 éve húsvétkor misét hallgatnak – nem a templomban – a szabad ég alatt. Mi ezt már megszoktuk. Idén is ezt akartuk. Februárban meghívtam a bukaresti magyar nagykövetet erre a misére. Ő igent mondott, s jelezte: mindent megtesz azért, hogy a település templomában ünnepeljük Urunk feltámadását. Elindult a szervezés. Felvetődött, hogy Berszán atyát hívjuk meg misézni, de én nem vettem fel vele azonnal a kapcsolatot, mert a disszertációm megvédésére készültem. Egyébként Erdélyből szoktunk hívni papot a húsvéti mise celebrálására. Egyszer csak azt olvastam az interneten, hogy húsvétkor Berszán atya tartja a misét a templomban. Ekkor azt gondoltam, hogy az atya értesült törekvéseinkről, s nekünk fog misét mondani. Fel is hívtam egyeztetés végett telefonon. Azt mondtam: jó lenne, ha a pap meghirdetné a misét. Erre Berszán atya közölte: ő már mindent megbeszélt a gyerekekkel és a szülőkkel. Én erre – úgy, mint máskor – mindenkinek próbáltam szólni. A pusztinai pap viszont nem hirdette meg a magyar misét. Berszán atya – ahogy később megtudtam – azt közölte a pusztinai pappal: csak a gyerekeknek és a szülőknek tart misét. Késett a liturgia ideje, mert nem jött le időben a nagykövet úr. Jómagam templomban elöl foglaltam helyet, s nem láttam, hogy kint mi történik. Egyszer csak odalép hozzám két asszony, s közlik: az ajtóban áll egy ember, s küldi el az embereket. Többen felháborodtak, s mondták: milyen mise az, amire nem engedik be a híveket? Utólag hallottam, hogy másokat is elirányítottak azzal a szöveggel: a mise csak a gyerekeknek és szüleiknek szól. Ez nekünk nagyon rosszulesett, mert újfent alkudozást sejtettünk a háttérben. Súlyos hibának tartom, hogy egyesek privatizálják Csángóföldön a magyar misét. Mikor erről beszéltem a sajtónak, akkor Nyisztor Ilona, a helyi magyar ház igazgatója az internetre feltett egy írást, miszerint semmi sem igaz abból, amit állítottam. Attól, hogy ő nem értesült arról, ami a templom előtt zajlott, még nem jelenti azt, hogy hazudnék. Mindenki szégyellje magát, aki alkudozik a hátunk mögött, és babérokat akar aratni a csángók nyomorúságán. Hasonló eset 2008. májusában is előfordult. Akkor személyemet tiltották ki a templomból, a magyar miséről. Egy bákói nemzetközi konferenciát tartottak, de a iasi-i – jászvásári – püspök úrnak az volt óhaja, hogy erről Nyisztor Tinkát tartsák távol. Nos itt is alkuról volt szó. A konferencia magyarországi szervezője pedig felhívott, s könyörgött nekem: ne menjek be a templomba, mert akkor elmarad a mise. Hogy is lehet ilyet kérni tőlem! Mindig és mindenhol szóvá teszem: nem a magyarországi, s nem az erdélyi csoportoknak kértünk misét immáron 20 éve Rómától, hanem magunknak. Mi nem titokban akarunk bemenni a templomba. Erre azt mondják: radikálisok vagyunk. Amikor 1990-ben először kértük, hogy magyarul is misézzenek számunkra, papunk, Bentre Szilveszter megígérte nekünk, de a püspök azonnal áthelyezte őt egy olyan faluba, ahol már nem beszélnek magyarul. Ez is jellemző a helyi klérusra.

 – Mi a kifogása ön ellen a jászvásári püspöknek?

 – 1990 óta én képviselem helyben a magyar mise ügyét. Ezért nemkívánatos személy vagyok szemében. Egy kicsinyes bosszúról van szó. Olyat is hallottam a tavalyi konferencián, hogy Nyisztor Tinka fel akar vonulni a pusztinaiakkal a templomhoz. Ez rágalom. Viszont olyan pezsgő kulturális életet sikerült teremtenem társaimmal együtt Pusztinában, aminek sokan örülnének akár Svájcban, akár Magyarországon, akár máshol a világban. És itt nem a készen kapott, sokszor értéktelen „kultúrtermékek” tétlen befogadására kell gondolni, hanem a hagyományban gyökerező műveltség átélésére, megélésére, teljesértékű éltetésére. Ezért sem szerethetnek egyesek.

 – Olvastam, hogy a diktatúra idején a csángó élet legfőbb hátrányát a saját értelmiség hiánya jelentette. Ez most is így van?

 – A magyar nyelvű értelmiség valóban hiányzott, de 1990-től valamit javult a helyzet. Magyarországtól azt a segítséget kaptuk, hogy évente 10 csángóföldi magyar felsőfokon tanulhat a pesti egyetemeken. Jómagam is ebbe az akcióba kapcsolódtam bele 1990- ben. Egy évig Bukarestben tanultam, aztán Svájcban, de onnan is hazajártam „terepezni”, vagyis gyűjteni. A több mint tíz esztendős diákság alatt nem adtam fel eredeti célomat, a csángók érdekeinek képviseletét. Tartottam magát az eszméhez, amit Magyari Lajos adott Kőrösi Csoma Sándor szájába: „Kit feldob magából egy nép, az nevében akarjon nagyot!” 1996-ban diplomáztam Pesten, s idén tettem le a doktorimat. Őszintén: nem jön vissza mindenki Pestről Moldvába. Én visszajöttem, pedig öt éve munkanélküli vagyok, mert nagyon nehéz elhelyezkedni. Lenne itt magyar értelmiségi, de többször megcsömörlik, felőrlődik a küzdelemben. Félreállítják azt, aki nem elégszik meg a pótcselekvésekkel. A románoktól még elfogadom, hogy nem szeretnek engem, de azt, hogy egy magyarországi konferenciára nem hívnak meg, az már vérlázító. Azt hallottam a minap Magyarországról, hogy szélsőséges vagyok. Nem tudom, hogy mit takar ez a fogalom. Nem vagyok szélsőséges, hanem hittel végzem a dolgomat. Azt látom, Magyarországon arra mondják, hogy szélsőséges, aki szereti a hazáját. Tehát behozták ezt a fogalmat Magyarországról Moldvába. Nos, ilyen magyar segítségből mi nem kérünk! Nem ijedek meg, tovább folytatom az Erdélyből nézve is sokszor bizony szélmalomharcnak tűnő küzdelmet a moldvai magyarság anyanyelvének és nemzettudatának megőrzéséért a jászvásári püspökkel, a Bukarestben akkreditált pápai nunciussal és a falumbeli kollaboránsokkal.

 

Medveczky Attila